Címoldal

Közlekedésbiztonsági tábor, immár 20. alkalommal

2017. 07. 16. 15:44 | PDF | Nyomtatható változat

csongrád megyei rendőr-főkapitányság, baleset-megelőzési bizottsága, nyári tábor, vi2017-07

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 20. alkalommal rendezte meg közlekedésbiztonsági nyári táborát. Csaknem harminc fiatal töltötte az elmúlt napokat Kishomokon.

Közlekedésbiztonsági tábor, immár 20. alkalommal

A programnak idén is a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kishomoki Kiképzőbázisa adott otthont, ahol 25 diák tölthette hasznosan szünidejének néhány napját. A 10 és 14 év közötti gyerekek Csongrád megye 6 rendőrkapitányságának illetékességi területéről, továbbá a romániai Temes megyéből és Déváról, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő szervezetéből érkeztek.

A rendezvény megnyitóján Csongrád megye rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Gulyás Zsolt r. ezredes elmondta, az immár két évtizedes múltra visszatekintő tábor fontos eseménynek számít a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság számára, amelyen a fiatalok határon innen és túlról is részt vesznek. Az ezredes hozzátette: a fő cél nem csak a közlekedési ismeretek elmélyítése, hanem az iskolásoknak tartalmas kikapcsolódás biztosítása a nyári szünidő alatt. 

A Baleset-megelőzési Bizottság titkára, Vad Róbert r. őrnagy a tábor összegzéseként elmondta, hogy a tanulók megismerkedhettek a gyalogos és kerékpáros közlekedés specifikumaival, valamint egyebek mellett a rendőrség és a társszervek technikai eszközeivel. A szervezők egyben a klasszikus értelemben vett vakációs időtöltést is biztosították az iskolások számára. Így többek között meglátogatták a Gyulai várfürdőt és a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázist.

Az ötnapos tábor lakói közlekedési előadásokon és sorversenyeken vehettek részt, kvízjátékokban szerepelhettek. A szervezők célja volt, hogy felhívják a táborozók figyelmét a biztonságos mindennapokra.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!