Címoldal

Új lemezét mutatja be a Juhász zenekar az IH-ban

2017. 06. 15. 16:12 | PDF | Nyomtatható változat

juhász zenekar, ih rendezvényközpont, lemezbemutató, koncert

A Vajdaság egyik legismertebb, legkiemelkedőbb népzenei együttese, a Juhász zenekar mutatja be új lemezét az IH Rendezvényközpontban ma, csütörtökön este 8 órától.

Új lemezét mutatja be a Juhász zenekar az IH-ban
Vendégek

A szegedi est vendége lesz Csizmadia Anna, Junior Prima Díjas népdalénekes, a Fölszállott a Páva tehetségkutató 2012-es kategória győztese és Zimber Ferenc, Junior Prima Díjas cimbalmos, a Magyar Állami Népi Együttes tagja.

A Juhász zenekar 2000 tavaszán alakult Szabadkán. Az együttmuzsikálás öröme és a magyar népzene szeretete hozta össze a tagokat, Juhász Gábor prímást, Vas Endre, prímás, Juhász Gyula brácsást, Dvorácskó Szebasztián, nagybőgőst és Ölveczky Tamás, klarinétos, harmonikást.

A Népkör Magyar Művelődési Központban kezdték a tevékenységüket, de együttműködtek az összes jelentősebb vajdasági néptáncos műhellyel, az utóbbi években pedig Magyarországon is egyre több táncegyüttest kísérnek, színházi produkciókban, gálaműsorokban vesznek részt.

A zenekar az évek során Vajdaság egyik legismertebb, legkiemelkedőbb népzenei együttesévé vált. Számos díjat, elismerést szereztek Vajdaságban, Magyarországon és Európa más országaiban. 2015-ben három hétig Ausztráliában is muzsikáltak. Évente több mint száz fellépésük van önálló műsoraikkal vagy néptánccsoportok zenei kíséreteként.

Öt önálló lemezük jelent meg, ebből három autentikus népzenei összeállításokat tartalmazó, kettő pedig elsősorban gyermekeknek szóló kiadvány. A magyar népzenei kincs népszerűsítésének érdekében népzenei fesztivált és népzenei tábort is szerveznek. 2015-ben a deszki Borbolya táncegyüttessel bejutottak a Fölszállott a páva tehetségkutató döntőjébe, ahol a Legjobb közösségnek járó különdíjat érdemelték ki. 2016-ban megkapták a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség plakettjét.

Szegedi estjük vendége lesz Csizmadia Anna, Junior Prima Díjas népdalénekes, a Fölszállott a Páva tehetségkutató 2012-es kategória győztese és Zimber Ferenc, Junior Prima Díjas cimbalmos, a Magyar Állami Népi Együttes tagja.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!


 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!