Címoldal

Botka: Ameddig félnek a magyarok, a kerítés marad

2017. 06. 14. 11:22 | PDF | Nyomtatható változat

botka lászló, kerítés, határvédelem, vi2017-06

Kedden 209 fővel megalakult a Készenléti Rendőrség első szegedi határvadász osztálya. Az alakuló ülésen Botka László polgármester is köszöntötte az állományt. Ezt követően újságíróknak elmondta, amíg a magyarok félnek, addig a kerítés is állni fog a határon.

Botka: Ameddig félnek a magyarok, a kerítés marad

Botka László az alakuló ülést követően elmondta, ma Magyarországon az emberek többsége fél a migránsoktól. Ennek a félelemnek két oka van, az Európai Unió és az Orbán-kormány - tette hozzá. Az Unió azért, mert késlekedett és nem volt képes megfelelő időben felismerni, mekkora veszélyt jelent a migrációs hullám Európa számára, és késve kezdte el meghozni a szükséges lépéseket. Orbán Viktor populista politikusként pedig kihasználta ezt a késlekedést és felkorbácsolta az emberek félelmeit. A miniszterelnöknek nem a migrációs válság megoldása volt a célja, hanem egy politikai kampány lehetőségét látta abban, hogy az emberek félelmére ráerősítsen, fokozza azt – folytatta a szocialista politikus.

Botka László kiemelte, Magyarországon egyetlen migráns sem akart letelepedni, azonban több mint 500 ezer magyar gazdasági menekültként elhagyta az országot az elmúlt években.

A politikus hangsúlyozta a határon felállított ideiglenes műszaki határzár addig állni fog, amíg a magyar emberek félelme nem múlik el. Senki nem fogja, és senki nem akarja lebontani ezt a határkerítést. Minden jó érzésű magyar embernek az az érdeke és minden politikusnak arra kell törekednie, hogy ne a félelem uralkodjon ebben az országban, hanem a béke és a nyugalom – tette hozzá.„Én ilyen politikát szeretnék folytatni, és továbbra is hiszem, hogy Magyarországnak aktívan kell közreműködnie abban, hogy az Európai Unió ezt a krízist meg tudja oldani.” – zárta a beszélgetést Botka László.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!