Címoldal

Beteg gyerekekért kerékpároztak Szegeden

2017. 06. 13. 12:51 | PDF | Nyomtatható változat

jótékonyság, kerékpározás, amway, gyűjtés, bicikli, vi2017-06

Biciklivel már gyógyítani is lehet! Június 11-én újra nagysikerű jótékonysági kerékpározást szervezett az Amway országszerte több helyszínen. Szegeden több mint százhetvenen segítettek a jó ügyért: 10 kilométer kerekezéssel több, mint 170 ezer forintot gyűjtöttek össze a rászorulóknak.

Beteg gyerekekért kerékpároztak Szegeden

Az Amway június 11-én ismét országos kerékpáros akcióval segítette a beteg gyermekek gyógyulását. A népszerű kezdeményezés négy éve indult Budapesten: az első Tour de Bókay jótékonysági kerékpározást a Bókay Gyermekklinika 175. évfordulója alkalmából hagyományteremtő céllal, 2014-ben rendezték meg, melyhez az Amway Hungária főtámogatóként csatlakozott. A biciklis akció célja az volt, hogy a résztvevők 10 kilométer kerekezéssel és jelképes nevezési díjjal támogassák a kórház munkáját. Az akció akkora sikert aratott, hogy az Amway és üzleti partnerei Budapest mellett országszerte több helyszínen is megszervezték az adománygyűjtő bringázást, ezzel segítve még több kisgyermek gyógyulását. 

Idén Budapest, Gyöngyös és Vác mellett Szegeden is megrendezték a jótékonysági kerékpározást, ahol több mint százhetvenen segítettek. A résztvevők a Fogyatékosok Nappali Intézményének javára ajánlhattak fel adományokat, melyet az Amway megduplázott. A biciklis akció eredményeként több mint 170 ezer forint gyűlt össze a rászorulók támogatására. 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!