Támogatja a tehetségeit Szeged

2017. 05. 18. 17:41

Csütörtök délután a városháza dísztermében adták át a művészeti alkotói támogatásokat, a művészeti pályakezdői támogatásokat, valamint a művészeti ösztöndíjakat azoknak a pályázóknak, akik elnyerték a közgyűlés Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottságának támogatását.

Támogatja a tehetségeit Szeged

Köszöntő beszédében Solymos László alpolgármester kiemelte, hogy Szeged lehetőségeihez képest kiemelten támogatja a kultúrát, hiszen kulturális intézmények működtetésére 4 milliárd forintot biztosít a költségvetésből, ugyanakkor minden évben egy alkalommal külön anyagi támogatásban részesülnek azok az alkotók, akik tevékenységükkel járulnak hozzá Szeged jó hírének öregbítéséhez. Kötelezettség ez mindkét fél számára, hiszen a város anyagi támogatásért cserébe magas színvonalú alkotói munkát vár minden művésztől. Ezért 170 ezer szegedi bizalmának jele ez a támogatás és az alkotók ezt meg is szokták hálálni. 

Művészeti alkotói támogatásban részesült többek között Vass László nyelvész, Erdősné Fagler Erika zenepedagógus, Szívós László színművész, Kiss Ágnes bábművész, Kiszin Miklós zenész, J. Nagy László történész, Balogh Tamás irodalomtörténész, valamint Tóth Sándor szobrász. Művészeti pályakezdői támogatásban részesült Baracskai Judit operaénekes, Mucsi Gergő zenész, valamint Új Krisztina és Kalmár András Márton költők. Művészeti ösztöndíjat kapott Heim Gréta restaurátorművész és Iván Sára énekművész. Az elismeréseket Solymos László alpolgármester és Kozma József, a Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke adták át.