Címoldal

Szent-Györgyi emlékévet rendez az egyetem

2017. 05. 17. 19:44 | PDF | Nyomtatható változat

szent-györgyi albert, emlékév, szte, nobel-díj

Jubileumi programokkal, köztük rangos természettudományi verseny megrendezésével emlékezik a Szegedi Tudományegyetem arra, hogy egykori rektora, Szent-Györgyi Albert 80 éve vette át az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat.

Szent-Györgyi emlékévet rendez az egyetem
Sportversenyek is lesznek

A Nobel-díjas tudós kiváló sportember is volt, ezért a programok között számos sportverseny is szerepel több sportágban.

Az egyetemen a megemlékezések mellett kiállításokkal, tudományos, kulturális és sporteseményekkel, tanulmányi versennyel idézik meg a tudós alakját, aki a rangos elismerést a biológiai égés folyamatával kapcsolatos felfedezéseiért kapta, különös tekintettel a C-vitamin és a fumársav katalízisszerepére. A díjat 1937. december 10-én vette át.

Az emlékévben a Szegedi Tudományegyetem megrendezi az ország egyik legrangosabb természettudományos versenyét, a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelyen évről évre mintegy kétszáz hazai és határon túli középiskolás diák ad számot tudásáról.

A verseny idei témája: „Szent-Györgyi és munkássága, valamint a fizikai, kémiai és fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjasok 2012 és 2016 között”, de kiemelten szerepelnek a kémiai Nobel-díjat érintő kérdések. A rendezvényhez kapcsolódó Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozójának vendége ugyanis idén Stefan Hell, aki 2014-ben Eric Betziggel és William Moernerrel megosztva vehette át az elismerést a szuperfelbontású fluoreszcens mikroszkópia kifejlesztéséért. A találkozón, amelyet a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány szervez, részt vesz Bert Sakkmann, aki 1991-ben nyerte el az orvostudományi Nobel-díjat Erwin Neherrel együtt a sejtek ioncsatornáinak működését feltáró felfedezéseiért.

A hagyományoknak megfelelően a Szent-Györgyi Tanulmányi versenyen részt vevő csapatok versenyezhetnek kreatív kategóriában is, idén kisfilmeket és képregényeket várnak a szervezők. A pályamunkáknak a 2012 és 2016 között fizikai, kémiai vagy fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjjal kitüntetett tudósok közül egy kutató munkásságát, eredményeit kell bemutatniuk. A pályamunkákat szakmai zsűri értékeli a tanulmányi verseny eredményétől függetlenül. A megmérettetésre szeptember 15-ig lehet nevezni a verseny honlapján (http://www.u-szeged.hu/szgytv/felhivas). A kreatív kategóriák pályamunkáinak beadási határideje: november 15.

A jubileumi évben a Szegedi Tudományegyetem rendezvények sorával tiszteleg egykori rektora előtt: az egyetem kulturális irodája fotópályázatot hirdet, szimfonikus zenekari koncertet szervez. Az érdeklődők Szent-Györgyi emléksétán vehetnek részt, amelyen megismerhetik a nemzetközi hírű tudós szegedi életének, munkásságának jelentősebb helyszíneit. Megtudható, hogy hogyan készül a C-vitamin, az SZTE egészségügyi karai pedig a Szent-Györgyi Napok programsorozattal kapcsolódnak az emlékévhez. A Szegedi Egyetem Magazin nyomtatott kiadása külön számmal emlékezik egykori rektorára.

Képünk illusztráció

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!





 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!