Címoldal

Bővíthetik az óvodai csoportok létszámát

2017. 05. 11. 01:01 | PDF | Nyomtatható változat

kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottság, bizottsági ülés, óvoda, csoportlétszám, vi2017-05, szgy

Lehetővé válik, hogy a törvényben maximálisan előírt 25 főnél kicsit több gyereket is felvegyenek a szegedi óvodák többségébe. Erről a közgyűlés Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottsága döntött szerda délutáni ülésén.

Bővíthetik az óvodai csoportok létszámát

A nemzeti köznevelésről szóló törvény 25 főben maximalizálja az egy óvodai csoportba felvehető gyerekek számát. Ettől eltérni csak a fenntartó engedélyével lehet, és akkor is legfeljebb 20 százalékkal növelhető a létszám. Most az önkormányzat úgy döntött, megadja a lehetőséget az intézményeknek, ugyanis a folyamatos óvodafelújítások miatt előfordulhat, hogy 25 főnél is több gyereket kell egy csoportba helyezni. Kardos János, irodavezető- helyettes elmondta, ilyen könnyítést korábban is kaptak óvodák, de a megnövelt létszám soha nem érte el a 30-at, amit a 20 százalékos bővítés engedne. A beiratkozások megtörténtek, és látják már, hogy lesznek olyan intézmények, melyek esetében szükség lesz a létszámnövelésre. Hüvös László képviselő javaslatára október 15-i határidővel jelentést kérnek minden tagintézménytől, hogy miként alakultak a csoportlétszámok.

Véleményezte a testület négy szegedi oktatási intézmény vezetői posztjára kiírt pályázatokat is. Mivel a végső szót a fenntartó Szegedi Tankerületi Központ mondja ki, a bizottság elsősorban a tantestületek szavazásainak figyelembevételével alakította ki álláspontját. Az önkormányzat szerint ugyanis a kollégák véleménye a legfontosabb ilyen személyi kérdések meghozatalánál. A bizottság ezért a Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv EGYMI esetében a tantestület által is támogatott Halászné Mándoki Anikót támogatta, míg a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola esetében Gera Tibor kinevezését javasolta. Ezekben az esetekben egyetlen jelölt, az intézmények jelenlegi vezetői pályáztak. 

Több jelentkező volt viszont a Tabán Általános Iskola AMI, valamint a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium élére. Ezekben az esetekben is a tantestület véleményét támogatva jelölte meg a testület a szerinte legalkalmasabb jelölteket. Előbbi esetben Flachné Vidéki Katalin, utóbbi intézménynél pedig Gáspár Róbert kinevezését javasolja a bizottság. A végső döntést a Szegedi Tankerületi Központ hozza meg. 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!