Gazt irtottak, padot szereltek a Föld napján

2017. 04. 21. 12:19

A belvárosi Mérey utca 13-15. szám alatti ingatlan parkjában szedték a szemetet és rendezték a terepet a Föld Napja alkalmából az IKV. Zrt. munkatársai. Az önkormányzati ingatlankezelő azért választotta ezt az udvart, mert itt minden jellemző problémát be tudtak mutatni egy kis területen.

Gazt irtottak, padot szereltek a Föld napján

Hegedűs János, az IKV-SZINT üzletágának igazgatója a péntek reggeli csípős hidegben bemutatta a sajtó munkatársainak, mennyire el tud vadulni egy lakóépületek közé ékelt udvar, ha az ott élők nem gondozzák. A hideg tél után hirtelen meginduló növényzet szinte teljesen benőtte a közösségi teret, ugyanakkor az itt található padokat már szerelték a cég munkatársai. A takarítás így nem csupán a szemét összegyűjtését jelentette, hanem a fák, bokrok nyírását, gallyazását, illetve a tereprendezés különböző formáit is.

A takarító üzletág szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a közösségek egy kis odafigyeléssel sokkal szebb környezetet teremthetnek maguknak. Meg kell szüntetni az illegális szemétlerakást, ami a Mérey utcai épületben is tapasztalható volt.

Dénes Henrietta, az IKV igazgatási vezetője elmondta, hogy cégük 70 olyan ház kezelését végzi, mely 100 százalékban önkormányzati tulajdonú. Komoly felújítások kezdődtek ezekben az épületekben, hogy a használaton kívüli lakásokba is bérlők költözhessenek, így a lakók száma egyre nagyobb.

A lakóközösségek bővülésével párhuzamosan törekednek arra, hogy a bérlakásban élők egyrészt egymással jó viszonyt alakítsanak ki, másrészt a környezetükre több gondot fordítsanak. Ha például a Mérey utca 13-15. szám alatt élők néha összejönnének az udvaron, közösen gondoznák egy kicsit a lakóépületek közti területet, utána egy kis sütögetést rendeznének, biztosan gyorsan összekovácsolódna a lakóközösség.

A két legnagyobb önkormányzati tömbházban ezért kísérleti jelleggel rövidesen olyan közösségi napot tartanak, melynek legfőbb célja az lesz, hogy jobban megismerkedjenek a lakók egymással. Mivel mindkét épület Újszegeden van (Temesvári körút, illetve Székely sor), a közösségi nap helyszíne várhatóan az Erzsébet-liget lesz.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!