Tegyünk Igazságot! – kampányt indít az MSZP

2017. 03. 16. 19:45

– Az a célunk, hogy Magyarországon igazságos közteherviselés és igazságos politika legyen! – mondta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten abból az alkalomból, hogy Tegyünk igazságot! szlogennel országjárást indít a párt.

Tegyünk Igazságot! – kampányt indít az MSZP
Molnár Gyula, az MSZP elnöke a sajtótájékoztatón közölte, a csütörtökön induló kampányban azt akarják megmutatni, hogyan lehet Magyarországból egy igazságosabb országot csinálni. Szerinte a kormány „fordított Robin Hoodként” működik, a szegényektől elvett pénzt osztják szét a gazdagok között.

A pártelnök ismertetése szerint az MSZP teljes szervezete részt vesz a kampányban, így a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelölt-aspiránsuk is.
Elmondta, a Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok! kampánnyal támogatást akarnak gyűjteni politikájukhoz, illetve Botka László miniszterelnök-jelöltségéhez. Molnár Gyula jelezte, ebben az időszakban a politikai tárgyalásokat nem folytatják.

Az MTI-nek a részletekről elmondta: kampányuk csütörtöktől óriásplakátokkal, közösségi médiás megjelenésekkel kezdődik, március 20-a után szórólapok is lesznek. Hozzátette: április 1-je és május 1-je között Botka Lászlóval végigjárják azokat a körzeteket, ahol a szegénység problémája a legakutabb. Mint mondta, ezeket a rendezvényeket nem sportcsarnokokban, hanem közterületeken tartják. Kérdésre elmondta, hogy a kampánynak szolid, 10 millió forint alatti költségvetése van.

Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje azt mondta, a magyarok legnagyobb baja, hogy igazságtalanság van, az igazságtalan kormánypolitika elképesztő mértékben növelte Magyarországon a szegénységet.

Szeged szocialista polgármestere elmondta, bevezetnék a luxusadót a legmagasabb jövedelműeknél, ebből évente 300 milliárd forint folyna be, amiből csökkenteni lehetne az átlag alatti jövedelműek adóterhelését. Ez az adó egy-két százezer családot érintene – jelezte. Kifejtette: 100 millió forint feletti vagyon, egymillió forint feletti havi jövedelem és tízmillió forintnál értékesebb autó vagy egyéb luxusvagyontárgy megadóztatásán gondolkodnak.

Botka László szerint a befolyó összeg elég arra, hogy adómentessé tegyék a minimálbért és a középosztályt ki tudják szélesíteni azzal, hogy jelentősen csökkenteni tudják az elvonást az átlag alatti vagy átlagos jövedelműek esetében. Kérdésre közölte azt is, hogy többkulcsos adórendszert is akarnak, mert az egykulcsos adó a létező legigazságtalanabb adó. Egy másik kérdésre válaszolva úgy látta, nincs átfedés luxusadó-javaslatuk és a Jobbik földesúradója között. Az MSZP egy komplett európai baloldali, demokratikus programot hirdet, a Jobbik programja teljesen más – közölte.

Kitért arra, hogy a legutóbbi felmérések szerint a magyar háztartások fele teljesen vagyontalan, vagyis csak azt az ingatlant birtokolja, amelyben lakik, 45 százaléknak minimális vagyona van, a lakásán kívül egy autó. A magyar háztartások öt százalékának van 30 millió forintnál nagyobb vagyona, vagyis ők tudnak az európai középosztályhoz hasonló életmódot folytatni – közölte.

Botka László szerint a Fidesz adópolitikája, családtámogatása kizárólag a legmagasabb jövedelmű családokat támogatta, miközben az egykulcsos adó magasabb elvonással terheli az átlag alatti jövedelmeket, a minimálbért. A politikus azt mondta, az országjáráson nem pusztán adópolitikáról akarnak vitatkozni, hiszen Magyarországon a szegénység növekedése azt is jelenti, hogy a társadalom döntő többsége nem jut megfelelő és jó oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz.

Botka László kérdésre beszélt arról, hogy akkor van győzelmi esélye a baloldalnak a következő országgyűlési választáson, ha mind a 106 egyéni választókörzetben és országosan is egy jelölt van. Hozzátette: az elmúlt hetekben azt látta, mintha „a kis liberális pártok” nem bíznának abban, hogy győzni lehet 2018-ban, és meg akarják ismételni a 2014-es választás előtt történteket: semmi másról ne szóljon a baloldali politika, csak az összefogásról.

Még több százezer választót meg kell nyerni a baloldali politikához – mutatott rá, jelezve, az ajtaja nyitva áll, és ha valaki végiggondolja, hogy a korábbi stratégiája nem vezetett eredményre, akkor meg fognak állapodni.

Az elmúlt napok pártalakításaira reagálva Molnár Gyula azt mondta: ha téli-nyári leárazás van, akkor a plázák környékén nagyobb a forgalom, így a választás közeledtével a pártalapítások is megnövekednek. Szerinte az MSZP egyértelmű és világos társadalmi alternatívát mutat. Aki nem akar 2018-ban változást, ne tülekedjen a rajtvonalnál, mert zavarja azokat, akik akarnak – mondta, hozzátéve: aki a 2022-es választásra készül, majd akkor álljon a rajtvonalhoz.

A sajtótájékoztatót egy kispesti áruház parkolójában egy Botka Lászlót ábrázoló óriásplakát előtt tartották.


Fotó: Balogh Zoltán (MTI)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!