Címoldal

Bevezethető-e a főállású szülő intézménye?

2017. 03. 01. 15:28 | PDF | Nyomtatható változat

tóth i. jános, anyaság, főállású anya, tanulmány, vi2017-03, szgy

Tóth I. János a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Filozófia Tanszékén dolgozik, ám egy néhány hete megjelent tanulmányában nem éppen elvolt filozófiai kérdéseket vetett fel. A főállású szülő intézményének bevezetésére tett javaslatáról beszélgettünk az elképzelés kidolgozójával.

Bevezethető-e a főállású szülő intézménye?

Javaslatának komoly előzményei vannak, hiszen évtizedek óta halljuk, hogy fogy a magyar, ám érdemben egyetlen kormány sem lépett. Ennek az elehet az oka, hogy „túl forró” ez a téma a politika számára, vagy a döntéshozók inkább a csodában bíznak ahelyett, hogy lépéseket tennének?

Bár régóta vannak családtámogató politikai lépések, de ezek nem jelentettek áttörést, hiszen érdemben nem nőtt a születés szám és a termékenységi arányszám. Ez utóbbinak az értéke a szükséges 2,1-es helyett statisztikai átlagban csak 1,44 gyerek/nő.  Ez azt jelenti, hogy minden generáció létszáma 30%-kal kisebb, mint az előző.  2015-ben a magyar népesség 40 ezer fővel csökkent. A jelenlegi tendenciák  szerint négy év múlva 9,5 millió lakosa lesz Magyarországnak, 2030-ban már csak kilencmillió 2100-ban pedig 4,5 millió, a következő évszázadra pedig gyakorlatilag kihalunk. Táblázatok itt!

Ez a negatív folyamat a közrossznak egy viszonylag új formája, amellyel korábban szinte sohasem kellett szembe néznünk. Ezért azt sem tudjuk, hogy mit tegyünk. Ráadásul, eddig mindig csak a túlnépesedésről hallottunk. Abból, hogy a túlnépesedés fenntarthatatlan és rossz, nem következik, hogy az elöregedés és a népességcsökkenés jó lenne. Mindkét demográfiai véglet fenntarthatatlan és rossz. A demográfiai értelemben vett fenntarthatóságot és jó állapotot a stabil és állandó népesség jelenti, amelynek szükséges előfeltétele a 2,1-es termékenységi arányszám.  Minden társadalomnak erkölcsi kötelessége a stabil népességre törekednie: a túlnépesedő afrikai államoknak éppen úgy, mint az elöregedő és a csökkenő népességű Európai társadalmaknak.  

Elképzelése szerint a főállású szülő intézményét úgy kellene kezelnünk, mintha az állam szerződést kötne azokkal, akik bizonyos vállalásokat tesznek. Lényegében közalkalmazotti státuszba kerülnek azok a szülők, akik az átlagosnál több gyerek megszületését és felnevelését vállalják?

Igen, talán csak annyiban pontosítanám, hogy az átlagosnál jóval több (minimum 5) gyereket kellene vállalniuk a főállású szülőknek. Cserébe ezért a felelősségteljes tevékenységért a szülő egész életében kapna fizetést, tehát a gyerekek önállósodása után is.  Nem lenne méltányos, ha a főállású szülőségből „kiöregedett” 50-60 éves embereknek kezdőként kellene belépni a munkavilágába.  

Itt felmerül egy általánosabb kérdés is, nevezetesen, hogy mit kell érteni munka alatt. Erről a kérdésről vita van és én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy a munka fogalmát – a 21. század kihívásaival összhangban – újra kell gondolni. Érdekes, hogy ugyanazt a gondozó-nevelő tevékenységet a közvélemény munkának tekinti, ha azt mások gyerekeivel végezzük el, ahogy ezt teszik pl. nevelőszülők, bölcsődei, óvodai stb. dolgozók, viszont amikor a saját gyerekeinket gondozzuk és neveljük, akkor ezt nem tekintjük munkának. Amúgy, ha a gyereknevelés nem munka, hanem tiszta szórakozás és élvezet, akkor miért is fizetünk bért a nevelőszülőknek.  Szerintem ha abban meg tudunk egyezni, hogy legalább a nagyon sok gyerek felnevelése  egy speciális munkavégzés, akkor ebből  automatikusan következik, hogy az erre vállalkozó szülőnek adjunk munkabért.  

Ez az intézmény elsősorban nőket érintene, hiszen elvileg férfi is nevelheti a gyerekeket, de általánosabb tendencia, ha ezt a gyengébbik nem képviselői vállalják fel. A modern társadalmakban azonban a nők többsége karriert, és önmegvalósítást szeretne, sok esetben pedig a család eltartását vállalják. E javaslat viszont arra ösztönözné a nőket, hogy a gyereknevelésre tegyék fel az életüket. Lesz elég jelentkező erre?

A főállású szülőnek kezdetben egyszerre kell gyereket szülni és nevelni.  Ebben 15-25 évben az állást biológiai okok miatt csak az anya töltheti be. Később természetesen már az apa is lehet főállású szülő. Ugyanez a helyzet a Gyes illetve a Gyed esetében is, elvileg mindkét fél élhet vele, de az esetek döntő többségében ezzel a lehetőséggel a nő él.  

Nyilvánvaló, hogy erre a státuszra csak olyan nők és párok fognak jelentkezni, akik sok gyereket szeretnének, és akik ebben önmegvalósítási lehetőséget látnak. A KSH adatai http://www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_haztartas szerint 176.050 olyan pár él Magyarországon, akik a jelenlegi feltételek mellett is 3 vagy több gyereket nevelnek. A feltételek javulása pedig nyilvánvalóan növelné az érdeklődést ezen életpálya iránt.  

Tehát a nők többsége nyugodtan csinálhat szakmai karriert, elég ha a nők kisebbsége, úgy a fiatalabb korosztályok 10%-15% választja ezt a pályát.  Én a jelentkezők hiányától egyáltalán nem félek, sőt inkább a túljelentkezés okozhat problémát, hiszen egy évben viszonylag csak kevés embert lehet felvenni, legalábbis, ha folyamatosan minden évben akarunk felvételt hirdetni erre a státuszra.  

Elég komoly kritériumoknak kell megfelelniük azoknak, akik szerződést kívánnak kötni az állammal. Ha idő közben e feltételek közül nem teljesül valamelyik, vagy önhibájukon kívül a szülők nem képesek teljesíteni a vállalt feladatokat, akkor fel lehet bontani az egyezséget? 

Mivel ez egy állás, ezért vannak foglalkoztatási feltételek.   Erre az állásra olyan fiatal vagy gyerekes házaspárok jelentkezhessenek, akik: büntetlen előéletűek, legalább középfokú végzettséggel vagy érettségivel rendelkeznek, és a férjnek (jó) állása van. A házaspárnak legalább 5 saját gyereket kell vállalnia, akiknek legalább szakmát vagy középfokú végzettséget kell szereznie.  Továbbá azt javaslom, hogy a végleges szerződés megkötésre csak a második gyerek megszületése után kerüljön sor. 

Felmerülhet a kérdés, hogy miért kell a középfokú végzettséghez kötni ezt az állást. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a szülők, különösen az anya, iskolai végzettsége szoros összefüggésben áll a gyermekek várható iskolai végzettségével. Mivel a modern társadalomnak jól képzett munkaerőre van szüksége, ezért érthető, hogy a munkaadó (vagyis az állam és végső soron a társadalom) az iskolázott szülőket preferálja, mert ők nagyobb valószínűséggel képesek iskolázott gyerekeket és embereket nevelni, mint az iskolázatlan szülők. Kivételek természetesen mindig vannak.  

A szerződés felbontásával kapcsolatban három helyzet különböztethető meg: a főállású szülő meggondolja magát; a szülő neki felróható okból alkalmatlanná válik erre a munkavégzésre; és végül  önhibáján kívül merül fel valamilyen probléma.  Vegyük sorra ezeket az eseteket. A főállású szülők bármikor kiléphetnek ebből a rendszerből és ezért őket semmilyen szankció nem éri, hanem megkapják mindazokat a támogatásokat, amelyeket alanyi jogon bármelyik nagycsalád megkap. Ha a szülők elhanyagolják a gyerekeiket, akkor  a munkaadó vagy a munkaadói jogokat gyakorló önkormányzat figyelmeztetheti a munkavállalót, vagy akár meg is szüntetheti a munkaviszonyt, ha úgy látja, hogy ez szükséges. Ha olyan súlyos a helyzet, akkor majd a gyámügy dönt a gyerekek sorsáról. Világos, hogy egy ilyen helyzetben az önkormányzatnak azonnal kell cselekednie.   S végül elképzelhető olyan helyzet is, amikor a főállású szülő önhibáján kívül nem képes teljesíteni a vállalását, mondjuk van 4 gyereke és a házastársa elválik tőle.  Szerintem ebben az esetben egyedileg kell a helyzetről döntést hozni. Pl. 4 gyerek esetében már az lenne a méltányos, hogy  a főállású szülő a rendszer része maradhasson, ha akar, és kapja meg fizetésének a 4/5 részét.     

Számításai szerint mekkora összeget emésztene fel az állami költségvetésből egy ilyen rendszer bevezetése? 

Először számoljuk ki egy főállású szülőnek a nettó bérét. Ennek három részből kellene állnia: egy állandó és egy változó értékű költségvetési támogatásból, illetve  a felnőtt gyerekek 10% adófelajánlásából. Ez utóbbi az 1%-os szja felajánlás mintájára működne és a főállású szülő gyermeke ajánlhatná fel az anyjának vagy az apjának. (Itt jegyzem, ezt a lehetőséget én minden adózónak megadnám, hogy ezzel is kompenzáljuk a gyereknevelés  brutális költségeit. Kapcsolódó cikk itt!)  A főállású szülő bérének az állandó része a végzettségtől függne, mondjuk a középfokú végzettség esetében 50 eFt, érettségi esetében 60eFt és diploma esetében 70 eFt lenne.  A változó rész az eltartatott gyerekek számával (N) arányosan pl. 30 eFt/hó értékkel növekedne, majd csökkenne, de ekkor belépne a gyerekek adófelajánlása, ami ezt a csökkenést kompenzálná.   Tehát pl. egy középfokú végzettséggel rendelkező főállású szülő nettó havi bére a következő összeggel terhelné a költségvetést:  50 eFt + N*30 eFt. 

Ez alapján én úgy kalkuláltam, hogy főállású szülők nettó átlagbér 146 eFt/hó és az éves kereset 1,75 millió Ft (+ az adófelajánlás) lenne. Megjegyzem 2015-ben Magyarországon a nettó átlagkereset 167.600 Ft/hó volt.

A társadalmi költség nagysága attól függ, hogy a társadalom milyen nagyságrendben indítaná el ezt a programot.  Három különböző modell vizsgáltam meg: +3.333; +10 ezer és +30 gyerek évente. E programokhoz tartozó főállású szülők száma az első húsz évben 10, 30 és 100 ezer fő lenne, később a létszám megduplázódna, de azon az értéken stabilizálódna.  Az első program csak szimbolikus jelentősége lenne, mert a termékenységi arányszámot 1,44-ról csak 1,51-re emelné. Ezzel párhuzamosan  a társadalmi költség is minimális lenne az első 20 évben 18 milliárd forint. A „+10 ezer gyerek” program már a problémának egy részleges megoldását jelentené, hiszen a termékenységi arányszámot 1,63 gyerek/nő arányra emelné. Ekkor a társadalmi költség az első 20 évben évente 52 milliárd forint lenne. Az évente „+30 ezer gyerek” program már megoldaná a magyar demográfiai válságot, hiszen a termékenységi arányt 2,06-ra emelné. Ennek a költsége az első 20 évben 175 milliárd forint lenne, ezután megduplázódna, de ezen az értéken stabilizálódna az idők végezetéig. 

Szerintem ezek a társalmi költségek nem elviselhetetlenül magasak, ráadásul ez az intézmény  hosszabbtávon a befektetett pénzzel arányos mértékben plusz adóbevételt jelentene a költségvetésnek, mivel ezekből a gyerekekből, később adófizetők – valamint munkavállalók, vállalkozók, fogyasztók és szülők – lesznek. Tehát a főállású szülő intézménye  20-40 év alatt pénzügyi szempontból is önfenntartóvá vagy közel önfenntartóvá válna. Azaz a főállású szülői programot gazdasági szempontból értelmezhetjük úgy mint egy hosszú távú befektetést.    

Végül megjegyzem, hogy az egyszerű számítás érdekében a fenti programok egy „stop-go” modellre épülnek, azaz a rendszer az első három évben felvesz évenként 3, 10 vagy 33 ezer főállású anyát, majd a következő húsz évben gyakorlatilag nincs felvétel. A másik végletet folyamatos felvétel jelentené, amikor is minden évben 500, 1.500  vagy 5.000 főállású anya kerülne felvételre.  Utóbbi esetben a problémát az jelenti, hogy a teljes rendszer kiépüléséhez 20 évre van szükség.  Tehát a gyors eredmények és a folyamatos belépés biztosítása között kell egy jó kompromisszumot találni.  

Aktuális kérdés, hogy egy ilyen bonyolult és hosszadalmas kifutású rendszer bevezetése helyett a magyar társadalomnak nem lenne-e szüksége egy gyorsabb megoldásra. Most, hogy a migráció ilyen nagy hullámokban éri el Európát, nem lehetne-e szelektálni az ide érkezettek között, és nem lehetne-e velük szerződéses viszonyt létesíteni? 

Persze a népességcsökkenésre a leggyorsabb és a legolcsóbb válasz a bevándorlás.  Ennek azonban súlyos kockázatai vannak. Először is ha kevés bevándorló jön, akkor azok nem tudják ellensúlyozni az alacsony termékenységből fakadó elöregedést és népességcsökkenést, ha pedig a bevándorlás tömeges méretékű, ahogy azt látjuk Nyugat-Európa esetében, akkor párhuzamos társadalmak alakulhatnak ki, sőt meglepően gyorsan végbemehet egy népességcsere is. Tehát a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás, ami éppen most zajlik Nyugat-Európában, demográfiai szempontból sem szerencsés folyamat. Egy teljesen más kérdés a szelektív és törvényes bevándorlás. Sőt, rövidtávon hazánkban is elkerülhetetlennek tűnik a külföldi munkavállalók alkalmazása. Hiszen ha most azonnal elindítanánk  ezt a főállású szülői programot, akkor annak pozitív hatásai is leghamarább  csak 25-40 év múlva jelentkeznének. Nem mindegy azonban, hogy csak erre az átmeneti időszakra van szükségünk bevándorlókra vagy az idők végezetéig. 

Elég érzékeny kérdéseket vet fel a javaslata. Milyen reakciókat váltott ki azokból, akik eddig megismerték az anyagot?  

Mióta a tanulmányom megjelent sok véleményt és kommentet kaptam a kollegáimtól illetve a különböző internetes fórumokról.  A vélemények megoszlanak és persze sok az értetlenkedés is. A kritika engem egyáltalán nem zavar, hiszen a filozófia tanulmányozása és oktatása során volt időm megtanulni azt, hogy hogyan kell érvelni a saját álláspontom mellett.  Másrészt persze azt is meg érteni, hogy ennek az intézménynek nem feladata az, hogy   megoldja a társalom és az emberek összes problémáját, úgy mint válás, kivándorlás, szegénység. Ennek az intézménynek egyetlen célja és funkciója van, nevezetesen, hogy a magyar termékenységi arányszámot felemelje a pusztulást jelentő 1,44-ről a fennmaradást jelentő 2,1-re.  

Talán azt a kompromisszumot még a szkeptikusok is el tudják fogadni, hogy pilot programként  – pl. évente 2 ezer státusszal –  minél hamarább hirdessük meg ezt az életpályát, majd a tapasztalatok tükrében a programot lezárjuk, módosítjuk, vagy kibővítjük.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!