Címoldal

Városszerte megünneplik a kultúra napját

2017. 01. 18. 11:34 | PDF | Nyomtatható változat

magyar kultúra napja, solymos lászló, szeged kultúrájáért, kölcsey-érem

A következő napokban változatos programokkal, kiállításokkal, irodalmi rendezvényekkel, koncertekkel, elismerések átadásával köszöntik a Magyar Kultúra Napját Szegeden.

Városszerte megünneplik a kultúra napját
Nyílt nap lesz a REÖK-ben

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Vásárhelyi Antal Szakrális grafikák és László Anna Visszatekintés című kiállításai január 20-án ingyenesen lesznek megtekinthetőek a Reök-palotában.

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát. A nemzeti imádságként számon tartott mű „születésére” a Magyar Kultúra Napjával emlékezünk.

Szegeden pénteken délután 2 órakor az IH Rendezvényközpontban díszünnepségen adják át az önkormányzat elismeréseit: a Szeged kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket. A kitüntetetteket Solymos László alpolgármester köszönti. Előtte a város nevében megkoszorúzzák a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban Kölcsey Ferenc szobrát.

A hét végén számtalan szegedi kulturális intézmény emlékezik rendezvényekkel a Magyar Kultúra Napjára. A 2010-ben elhunyt grafikusművész, Kass János nevét viselő galériában csütörtökön délután 4 órakor mutatják be Az első 30 év című kötetet, melyben a szegedi születésű alkotóról olvashatók visszaemlékezések.

Kincses Szeged címmel pénteken délelőtt a település közművelődési intézményeiről vetélkedőt tartanak a Szent-Györgyi Albert Agórában, szombaton pedig ugyanitt a Városi kulturális piac elnevezésű rendezvényen mutatkoznak be ezek a szervezetek és a helyi művészeti csoportok.

Pénteken délelőtt fél 12-kor kiállítás nyílik Orgovány Erika festőművész alkotásaiból a Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola Galériájában, délután fél 4-kor pedig a Kossuth Lajos Általános Iskolában 200 éves a szőregi oktatás címmel nyílik tárlat.

Különleges programnak ígérkezik az EDF Galériában pénteken este 6 órakor Márton Árpád író, újságíró és művészbarátainak Szó-virágok, mondat-fák című rendezvénye.

Szombaton és vasárnap a lassulás jegyében az idén már 4. alkalommal rendezi meg a Belvárosi mozi a Slow hétvégét, amelynek most is a Somogyi-könyvtár lesz a vendége. A szegedi bibliotéka Dóm téri üvegpalotájában több kiállítással is kapcsolódnak a kultúra ünnepéhez. Többek között kamarakiállítás mutatja be a Magyar Kultúra Napját Nyáry Krisztián Merész magyarok című könyve alapján, de a Somogyi-könyvtár ad otthont Dávid Júlia festő és iparművész tárlatának, valamint Tömörkény István dokumentum kiállításának is.

Szeged városrészeiben is kiállításokkal, programokkal emlékeznek meg a kultúra ünnepéről. Kiskundorozsmán, a Petőfi Sándor Művelődési Házban pénteken 5 órakor Csendes parton címmel kiállítás nyílik Molnár Géza festőművész alkotásaiból.

A Kecskési Művelődési Házban Áloműző kamaravarázs címmel rendeznek ünnepi koncertet csütörtökön délelőtt, az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Házban ugyancsak csütörtökön délután 3 órakor Költészetünk, évszázadaink címmel irodalmi délutánt rendeznek. Tápén, a Heller Ödön Művelődési Házban szombaton délután 4 órakor Ács György néptáncos emlékestjére várják az érdeklődőket.

Képeink illusztrációk

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!





 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!