Címoldal

Kortárs magyar műveket mutatja be a Pinceszínház

2016. 09. 26. 19:01 | PDF | Nyomtatható változat

szegedi pinceszínház, varga bálint, 2016–2017-es évad

Kortárs magyar szerzők műveit mutatja be jubileumi, tizenötödik évadjában a Szegedi Pinceszínház. Az idei évad első premierje Müller Péter Szomorú vasárnap című zenés játéka lesz Ádám Tamás rendezésében.

Kortárs magyar műveket mutatja be a Pinceszínház
Befogadott előadások

A színház, amelynek nyáron felújították a nézőterét, továbbra is befogad alternatív és kísérleti előadásokat, így a Szegedi Egyetemi Színház és az Impro Stúdió produkcióit.

Varga Bálint színész, zeneszerző a 2016–2017-es műsortervet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy első premierjük Müller Péter Szomorú vasárnap című édes-bús zenés játékának kőszínházi változata lesz Ádám Tamás rendezésében. A rendkívüli tehetségű dalszerző, Seress Rezső életét bemutató darabot Gömöri Krisztián főszereplésével a Szegedi Várjátékokon már láthatta a közönség. Ősztől – szintén élő zongorakísérettel – beköltözik az előadás a Szegedi Pinceszínházba.
Novembertől láthatják a nézők Spiró György Prah című drámáját Barnák László rendezésében. A lottónyertes házaspár életének átalakulását sok humorral végigkövető darabban a feleséget Vajda Júlia, a férjet Kosztolányi József alakítja.
Utolsó premierként márciusban Mohácsi István Francia rúdugrás című bohózatát tűzik műsorra. A férfi-nő kapcsolatot, az erotika világát körbejáró hatszereplős darab ideális helyszíne a játszóhely intim színpada – mondta Varga Bálint.
Az új évadban is tovább játsszák a társulat elmúlt években sikert arató darabjait, ezek közül először, szeptember 30-án Neil Simon Mezítláb a parkban című művét láthatja a közönség.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!




 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!