Címoldal

Szegeden is sokan voltak, akik nem mentek suliba

2016. 02. 29. 23:18 | PDF | Nyomtatható változat

tiltakozás, gyerekek, tanulók, szülők, oktatás

„Nem leszek suliban”. Ez volt a jelmondata annak az akciónak, amelynek részt vevői úgy támogatják a közoktatás átalakításáért küzdő tanárok követeléseit, hogy ma nem engedték a gyerekeiket iskolába. Országszerte sokan éltek a fordított sztrájk lehetőségével. (videóval)

Szegeden is sokan voltak, akik nem mentek suliba

Purosz Alexandrosz és gyerekei ma délelőtt Szegeden kiállításokat néztek meg, a Dóm téri szoborpark alakjaival ismerkedtek, majd a Somogyi Könyvtárba mentek egy vetélkedőre. Purosz Alexandrosz sok ezer szülőhöz hasonlóan úgy döntött, hogy csatlakozik az akcióhoz, amit mára hirdettek meg „Nem leszek suliban” címmel. Elmondta, amennyiben van egy ügy, ami érinti a társadalomnak egy jelentős részét, akkor igenis fogjanak össze az emberek. Olyan kommunikáció zajlik a hatalom részéről, ami nagyon sok embert hajtott a tiltakozó tanárok pártjára. - tette hozzá.

Hogy hányan csatlakoztak a közösségi oldalon meghirdetett akcióhoz, nem lehet pontosan tudni. Az iskolák és mások sem listázhatják a hiányzókat. A Szegedi Hírek telefonon érdeklődött több általános és középiskolában. Bár a megkérdezett igazgatók részben az influenza járványra hivatkoztak, kiderült, a megszokottnál többen hiányoztak ma. Volt olyan osztály Szegeden, ahol csak egy-két tanuló jelent meg. A Független Diákparlament szegedi tagjai sem voltak suliban. 

Tarnay Kristóf Ábel, a Tömörkény István Gimnázium  végzős hallgatója elmondta, iskolájában volt olyan osztály, amely teljes létszámban csatlakozott az akcióhoz. 

A középiskolások is érzékelik, hogy az oktatásban mit kellene változtatni. Tari Ákos, a Vedres István Szakképző Iskola tanulója szerint a legnagyobb probléma az iskolában a túlterheltség, valamint az oktatás gazdasági helyzetének a romlásán, van olyan, hogy már kréta és szivacs sincs.

Az akció országos sikere a kezdeményezőt is meglepte. Az összefogás egy másfajta együttműködés lehetőségét is megteremtheti.

Puskás Krisztina, a „Nem leszek suliban” kezdeményezője elmondta, mivel széles körben elterjedt a kezdeményezés, a Civil Közoktatási Platformmal is kapcsolatba léptek. Szeretnék folytatni a munkát a Civil összefogás gyermekeink jövőjéért oldalon, ahol nemcsak a következő akciókról értesülhetnek az érdeklődők, hanem szeretnék őket bevonni a szakmai munkába is. 

A szervezők szerint nem elég kimondani, hogy a közoktatási rendszer nem jó, arról is beszélni kell, hogyan alakítható át eredményesebbre. Ebben pedig a szülőknek is szerepet szánnak.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!