Rászorulóknak gyűjtenek a Mars téren

2015. 12. 09. 23:48

Másodszor hirdet közös adománygyűjtést a Szegedi Városkép és Piac Kft., a Szeged Első Lions Club és a Rádió 88. A karácsonyi akció kedvezményezettje idén a főleg fogyatékkal élők segítését végző Napos Oldal Alapítvány. A lakosság támogatását is szívesen fogadják, a felajánlásokat a Mars téri piac Nagycsarnokában gyűjtik. (videóval)

Rászorulóknak gyűjtenek a Mars téren

Szerdától december 20-ig tart a közös adománygyűjtés. Tavaly a Nagycsaládosok Egyesületét támogatták, idén a Napos Oldal Alapítvány számára várják a felajánlásokat. A Városkép és Piac Kft. ügyvezetője szerint fontos, hogy advent idején aki tud, segítsen. 

Németh Istvám szerint minden cégnek társadalmi felelősségvállalásból ki kell vennie a részét, így a Városkép és Piac Kft-nek is. Karácsony táján különösen igaz ez, és ezért vállalták azt, hogy megszervezik idén is ezt az akciót.

Az akció első felajánlását a Szegedi Első Lions Club tette, ők több százezer forint értékű tartós élelmiszert hoztak a rászorulóknak. A szervezet kiemelt célja és küldetése, hogy ahol tud, segítséget nyújtson.

Bródy János, a Szeged Első Lions Club alelnöke elmondta, a szervezet tagjai megtárgyalnak minden egyes támogatást, és mivel a mai gazdasági helyzetben nem könnyű összeszedni bármennyi pénzt is ilyen célra, igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni. Idén egyhangúlag döntöttek a tagok, hogy ezt a célt támogatják.

A Nagycsarnokban gyűjtött adományokat a Napos Oldal alapítvány kapja meg. Ők 1996 óta Szegeden és környékén több száz emberen segítenek munkájukkal.

Holczné Takács Katalin, a Napos Oldal Sérült Emberekért Alapítvány elnöke kiemelte, hogy elsősorban halmozottan hátrányos helyzetű, főleg fogyatékkal élőket segítenek. Az egyesületnek van személyi segítő szolgálata, családban élő fiatalokat, intézetekből kihozott fiataloknak foglalkozásokat tartanak. Emellett nyaranta öt-hat táboruk van, kutyaterápiát is végeznek és van ismerj meg-fogadj el projektjük, ahol iskolákba vissznek be a fogyatékkal élőket, hogy bemutassák élethelyzetüket.

Az elnök szerint patronáltjaiknak leginkább tartós élelmiszerekre, gyümölcsökre, kisebb ajándéktárgyakra, tisztálkodási- és tisztítószerekre van szüksége. De gyógyászati segédeszközöket és ruhaneműket is szívesen fogadnak. A lakosság adományait december 20-ig várják minden nap 8 és 13 óra között a Mars téri piac nagycsarnokában a harmadik hídon.