Címoldal

Könyvünnep: Esőisten a betűvárost siratta

2015. 06. 04. 19:55 | PDF | Nyomtatható változat

ünnepi könyvhét, solymos lászló

Borúsan kezdődött az idei könyvhét. A megnyitó éppen csak elkerülte az esőt, azután egy kicsit verte az ördög a feleségét, de végül a napsütés győzött. Hétfő estig a betűbarátoké a Dugonics tér, a könyvek mellett 130 programmal is várják őket.

Könyvünnep: Esőisten a betűvárost siratta

Szeged könyvünnepét az idén már nyolcadik alkalommal szervezte a Somogyi-könyvtár, amely 23 helyszínen most is több mint százharminc programmal készült a hétfő estig tartó könyvkavalkádra.

A csütörtök délutáni megnyitón Solymos László alpolgármester ajánlotta a szegediek figyelmébe a könyvünnep idén is gazdag programjait: az író-olvasó találkozókat, komolyzenei koncerteket és táncházakat.

– A multikulturalitás jegyében bemutatkoznak nemzetiségi hagyományőrző együttesek is – emelte ki köszöntőjében az alpolgármester, majd felsorolt néhány nevet a kortárs irodalom nagyágyúi közül, akik a következő napokban Szeged vendégei lesznek. Eljön többek között a Tisza-parti városba Závada Péter és Pál, Böszörményi Gyula, Zalán Tibor és Kiss Ottó is. Solymos László felhívta a figyelmet az idei jubileumokhoz kapcsoló könyvheti programokra is, többek között a Vedres-emlékév rendezvényeire és a Baka István emlékprogramokra.

Az idei könyvhetet Szilasi László József Attila- és Mészöly-díjas író nyitotta meg, aki a pódiumon a hősökről értekezett. Egy filmélményét, a Brad Pitt által megformált Achillest hasonlította olvasmányélményeihez. Szerinte az amerikai színész egyformává teszi az emberek gondolkodását, az olvasás viszont „a szabadság érintetlen birodalma”.

Az ünnepség végére ismét cseperegni kezdett az eső, ám ennek dacára a tér megtelt: sok fiatal is igyekezett tájékozódni a megjelent új kötetek között. A tömegben feltűnt Vedres István, Szeged egykori főmérnöke is. A korhű ruhába öltözött Mihály Illés „álcája” olyan jól sikerült, hogy a téren saját unokája sem ismert rá a turisztikai szakemberre, aki a Vedres-emlékévre kívánta így felhívni a figyelmet.

A megnyitó végén Solymos László alpolgármester átadta az immár hagyományos könyvünnepi önkormányzati támogatásokat. Az idén öt alkotó kapott összesen egymillió forint támogatást: Orcsik Roland, Lázár Bence András, a Szegedi Írók Társasága, a Fábián Tamás Ért-ék Alapítvány és a Szeged Táncegyüttes valósíthatja meg terveit a város segítségével.

Ugyancsak a könyvünnep megnyitóján adták át az Év könyve díjat, amelyet most a Rotary Club Szeged Dóm érdemelt ki a kiadásában megjelent A mi meséink – mesék gyermekektől gyermekeknek című könyvével.

Kép és szöveg: Rafai Gábor

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!