Címoldal

Ezrek tiltakoztak a Ságvári átnevezése ellen

2015. 03. 30. 21:35 | PDF | Nyomtatható változat

ságvári gimnázium, tiltakozás, átnevezés, fáklyás tiltakozás

Fáklyás felvonulással tiltakoztak a szegediek hétfőn este a Ságvári-gimnázium erőszakos iskolaátnevezési kísérlete ellen. A több ezer fős tömegben ott volt Botka László polgármester, Szabó Sándor országgyűlési képviselő, városi képviselők, közéleti személyiségek, egykori és mai ságváris diákok. Volt, aki Bécsből és Svédországból jött el erre az alkalomra.

Ezrek tiltakoztak a Ságvári átnevezése ellen

Petíció a Facebook-on!
A szervezők ígérete szerint a petíció teljes szövege hamarosan olvasható lesz a „Ne nevezzék át a Ságvárit” elnevezésű Facebook-oldalon.

Hétfő este 7 órától gyülekeztek a Ságvári-gimnázium átnevezése ellen tüntetők az Aradi vértanúk terén. A Facebook-on meghirdetett eseményre előzetesen több mint nyolcszázan jelentkezték részvételi szándékukat. Botka László polgármester, aki maga is ott volt a tömegben, előzetesen közösségi oldalán azt írta: „Szeged kiáll értékeiért! Nem hagyjuk, hogy igaztalanul erőt fitogtassanak és ezzel elvegyék kiváló iskolánk jogos hírnevét! Én ott leszek a tömegben, remélem, sokan leszünk!”

A nedves, esős idő ellenére legkevesebb kétezren gyűltek össze az Aradi vértanúk terén, a fáklyás felvonulás innen a Kárász utcán, a Széchenyi téren és Kossuth Lajos sugárúton keresztül vonult a Csongrád Megyei Kormányhivatal épülete elé, menet közben is sokan csatlakoztak a tömeghez, mások az utca széléről integettek és biztatták a felvonulókat.

Végül több ezren érkeztek a Rákóczi térre, a kormányhivatal elé. Miközben a menet eleje már a helyszínre ért, a vége még alig hagyta el a Széchenyi teret. Minden bizonnyal az utóbbi évek legnagyobb tiltakozó tömegét vonzotta a Ságvári-gimnázium átnevezése elleni demonstráció.
Hevesi Éva, a szülői munkaközösség elnöke és Barok István, a gimnázium tanára adták át a petíciót. Hogy személyesen ki vette át a miniszternek írt levelet, arra a sajtó munkatársai nem kaptak választ.

A levél lényege, hogy a Ságvári egy brand, amit a szülők és a diákok együtt alakítottak ki az évtizedek alatt. A Magyar Tudományos Akadémia pedig legutóbbi ülésén arról foglalt állást, hogy az antifasiszta Ságvári Endre személye vállalható. A petíció szerint az iskolai tanulói és tanárai sem támogatják és tartják helyesnek a névváltoztatást. A demonstrálók a petíció átadását követően a „Ságvári!..., Ságvári!..., Ságvári!... ” rigmust skandálták, majd elénekelték a „Ha én rózsa volnék…” kezdetű dalt. Ezt követően a fáklyákat eloltották. A tüntetés békésen véget ért.



 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!