Címoldal

Felére csökkent a halálos balesetek száma

2012. 10. 12. 10:22 | PDF | Nyomtatható változat

baleset, statisztika, csökkenés, halálos baleset

Az idei esztendő első félévében 272 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt Csongrád megye közútjain, 13 %-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Halálos áldozatot 9 baleset követelt, míg 111 súlyos, 152 pedig könnyű sérüléssel járt.

Felére csökkent a halálos balesetek száma

A halálos balesetek száma jelentősen, csaknem felére esett vissza, a könnyű sérüléssel járóké 19 %-kal csökkent, a súlyos sérülést okozóké ugyanakkor kismértékben emelkedett 2011 azonos időszakához képest.

Az ittasan okozott balesetek száma a kedvezőtlen évkezdet után a félév második felében mérséklődött, így 2012. január-júniusban összességében ötödével kevesebb baleset következett be alkoholfogyasztás miatt, mint egy évvel korábban.

A KSH Szegedi Igazgatóságának jelentése szerint az év első hat hónapjában 333-an sérültek meg közúti közlekedései balesetben, 11 %-kal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A halálos áldozatok száma számottevően, felére csökkent, a 2011. első félévi 18-cal szemben idén június végéig 9-en vesztették életüket közlekedési baleset során. Súlyosan 122-en, könnyebben 202-en sérültek meg, előzőek száma közel azonos az előző év azonos időszakival, míg utóbbiaké mintegy 14 %-kal mérséklődött. Az országoshoz hasonlóan a balesetek 92 %-a a járművezetők hibájából következett be.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!