Címoldal

Az MSZP nélkül nincs esély leváltani a kormányt

2012. 09. 17. 21:51 | PDF | Nyomtatható változat

botka lászló, atv, egyenes beszéd

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt vendége hétfő este Botka László, a Magyar Szocialista Párt választmányának elnöke. Kálmán Olga többek között a választási együttműködésről, a kormány leváltásának lehetőségéről is kérdezte a politikust.

Az MSZP nélkül nincs esély leváltani a kormányt

A ciklus közepére már kiderült, hogy az MSZP nélkül nincs kormányváltás mondta Botka László, a párt választmányának elnöke hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában. „Ennek felelősségét érezzük – tette hozzá a politikus, ezért minden demokratával, minden demokratikus érzelmében sértett állampolgárral, minden olyan politikai mozgalommal, aki az orbáni rombolás után egy európai, élhető Magyarországot akar, az MSZP-nek nyitottnak kell lennie az együttműködésre.”

A jövőbeni választási összefogást firtató műsorvezetői kérdésre Botka László elmondta, választási együttműködést a választások előtt kell megkötni. „Egyelőre az a fontos, hogy a párt fokozódó pozitív megítélését tovább erősítsük. A szocialista párt nélkül senkinek sincs esélye a kormányváltásra, az MSZP pedig nyitott minden megállapodásra” – hangsúlyozta a politikus. Kiemelte, hogy az elmúlt napokban az országot járta és mindenütt azt tapasztalta, növekszik a szocialista párt népszerűsége és egyre többen mennek el a rendezvényeikre és mondják el véleményüket.

A műsorban felmerült a múlt heti Magyar Hírlapban megjelent interjú is, ahol többek között szóba került az MSZP lehetséges miniszterelnök jelöltjeinek nevei is. Botka László elmondta, ő az interjúban nem mondott konkrét neveket és egyelőre nincsenek is nevek. „Amennyiben szövetségben gondolkodunk, akkor a jelölteket közösen kell megtalálni. Azonban ennek még nincs itt az ideje” – tette hozzá.

Botka László bejelentett, hogy néhány héten belül nyilvánosságra hozzák a Magyar Szocialista Párt alternatív gazdaságpolitikai programját, amely többek között tartalmazza a gazdaság beindítására szolgáló javaslatokat, valamint egy olyan adórendszert, amely igazságosabb a Fidesz által megszavazottnál. A választmány elnöke kiemelte: „2014-ben az emberek nem fogják még egyszer azt a hibát elkövetni, mint 2010-ben, amikor is a Fidesz program nélkül tudott választást nyerni.”. Éppen ezért fontos, hogy a szocialista párt be tudja mutatni a választóknak, hogy mi a baloldali alternatíva az Orbán kormánnyal szemben.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!