Meghozta döntését az Emberi Erőforrások Minisztere a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ által kiírt vezetői pályázatok kapcsán. Két intézményben változik az igazgató személye, egy pályázat ismét eredménytelen.
A meghirdetett kilenc intézményvezető közül hat további öt évre megkapja vezetői megbízását, két új igazgató lát munkához augusztus elsejétől és egy középiskola esetében eredménytelenül zárult a pályázat.
Második nekifutásra majdnem minden sikerült
Ezúttal érvényes volt, és csak egy intézmény esetében zárul eredménytelenül a MIK által kiírt vezetői pályázat. Mint ismeretes, Csongrád megye azon megyék egyike, ahol az oktatásért felelős miniszter eredménytelennek nyilvánította a megyéktől átvett oktatási intézmények vezetésére januárban kiírt pályázatot. Az erről megjelent kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően új pályázatot kellett kiírni. Ennek alapján április 18-án az alábbi megyei fenntartású oktatási intézmények igazgatói feladatainak ellátására hirdettek meg ismét intézményvezetői pályázatot:
Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium, Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon, Horváth Mihály Gimnázium, Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola, Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium, Boros Sámuel Szakközépiskola, Csongrádi Oktatási Központ, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, József Attila Gimnázium, Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógia és Sportintézmény.
A május 18-i határidőig a 9 intézményvezetői posztra 16 pályázat érkezett. Ebből 13 pályázatot fogadott el a kinevezési, megbízási jogkör gyakorlója által létrehozott, szakértőkből álló bizottság.
Három intézmény esetében érkezett több pályázat, ezek egyike a Csongrád Megyei Közművelődési Pedagógiai és Sportintézmény amelynek vezetői megbízására három, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium és a szintén szentesi Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola élére két-két pályázatot nyújtottak be.
Akik maradtak…
A véleményezési eljárás lezárása után, a pénteki határidőig kellett meghoznia az Emberi Erőforrás Miniszterének a döntést. A minisztérium tájékoztatása szerint az alábbi intézményekben a korábbi igazgató látja el továbbra is a vezetői feladatokat:
– A Bedő Albert Középiskola Erdészeti Szakiskola és Kollégium vezetője továbbra is Andrésiné Ambrus Ildikó.
– A Csongrádi Oktatási Központ, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium vezetője továbbra is Kiss Attila.
– A makói József Attila Gimnázium igazgatója továbbra is Rója István.
– A Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója továbbra is Horváth Zoltán.
– A Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatója továbbra is Megyesi Istvánné.
– A Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola igazgatója továbbra is Pintér Etelka.
Két vezetőcsere és egy érvénytelen pályázat
A Horváth Mihály Gimnázium igazgatójának Tóth Tamás Józsefet, míg a Csongrád Megyei Közművelődési, Pedagógia és Sportintézmény vezetőjének pedig Szuromi Istvánt nevezte ki Balog Zoltán, a tárca minisztere.
Egy intézmény, a Boros Sámuel Szakközépiskola és Szakiskola esetében eredménytelennek nyilvánították a pályázatot, ezért a jogszabály szerint az iskola igazgató-helyettese, Kun Erzsébet látja el az intézményvezetői feladatokat, megbízás alapján a következő, eredményes pályázat lezárásáig.
Az igazgatók szerdán veszik át az augusztus 1-től öt évre szóló vezetői megbízásukat, illetve kinevezésüket a megyeházán.
Ajánlja cikkünket ismerőseinek!