Címoldal

Hópárduc hármas ikrek a Vadasparkban

2012. 07. 19. 12:42 | PDF | Nyomtatható változat

szegedi vadaspark, hópárduc, kölykök

Három évet kellett várni arra, hogy újra hópárduc szülessen a Szegedi Vadasparkban. Az állatkert dolgozóinak örömére május 30-án három kölyök, két hím és egy nőstény látta meg a napvilágot a Vadaspark hópárduc kifutójának elkülönítőjében.

Hópárduc hármas ikrek a Vadasparkban

A helyet úgy alakították ki, hogy alkalmas legyen az anya, Gongga hosszabb távú ottlétére (a látogatók eközben csak Gandhit, az apát láthatják a kifutóban). Hála a tapasztalt anya gondosságának, illetve az állatkert szakemberei által biztosított nyugalomnak, gond nélkül cseperedtek a kicsik. Úgy, hogy már el is kezdődhettek a szokásos állategészségügyi procedúrák, a kötelező vizsgálatok, oltások, a nemük meghatározása és egyedi azonosítóval való megjelölésük. Emellett a súlyukat is folyamatosan mérik. A látogatók augusztus közepétől láthatják majd a kifutóban a kölykökkel. 

A hópárducok természetvédelmi és állatkerti helyzete egyaránt kritikus. A hópárduc az egyik legveszélyeztetettebb nagymacska, annak ellenére, hogy óriási területen, közel 3 millió négyzetkilométeren él. Viszont nagy kis egyedszámban, ami a probléma fő oka: mindössze 4000-6500 közötti egyed él már csak vadon. A rendkívül alacsony egyedsűrűség visszaveti a szaporodásukat, de a folyamatos eltűnésükhöz hozzájárul az élőhely és a zsákmányállatok csökkenése és az orvvadászat is. 

Egyes területeken jelentős a konfliktus a pásztorok és a hópárducok között, hiszen ahogy csökken a vadon élő zsákmányállatok száma, úgy tértek át a háziállatok vadászatára a ragadozók. Azonban egyes emberek pénzéhsége és mások felelőtlensége még nagyobb veszélyt jelent: egy 6-10 hópárducból készült bunda ára 60.000 dollár (kb. 12 millió Ft) az ázsiai bazárokban. A csontjainak és szerveinek ugyanúgy gyógyerőt tulajdonítanak, mint a tigrisekének, ezért is irtják őket.

A hópárducok nemzetközi állatkerti törzskönyvét 1976 óta vezeti a Helsinki Állatkert. 1961-ben mindössze 10 állatkert tartotta a faj 160 egyedét. Jelenleg (2010-ben) már közel 450 hópárduc él a világ állatkertjeiben. A kontinensünkön európai fajmegmentő program (EEP) keretében tartják és szaporítják az állatkertek, amelyet ma is a Helsinki Állatkert szakembere vezet. A program egyik nagy nehézsége, hogy viszonylag kevés a jól szaporodó pár, így a szaporulat sem túl magas.  A Szegedi Vadaspark ez okból a legsikeresebb hópárduccal foglalkozó állatkertek közé számít. A legutóbb, 2008-ban itt született hópárduc, Kirgiz egy angliai állatkertbe került 2009-ben.

A hagyományoknak megfelelően, most is névpályázatot hirdet a Vadaspark a két fiú és egy lány hópárducnak. A megfejtéseket az info@zoo.szeged.hu címre lehet küldeni július 31-ig. A legsikeresebb nevek kitalálóit állatkertes ajándékcsomaggal jutalmazzák.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!