Száznegyven borász részvételével pénteken délután megnyílt a Széchenyi téren a XIX. Szegedi Borfesztivál. A borünneppel megkezdődött a tíz napig tartó Szeged Napját köszöntő ünnepségsorozat. Május 26-ig 14 helyszínen 250 program várja a helybélieket és a város vendégeit. Az ünnepségsorozat megnyitóján Solymos László alpolgármester köszöntötte a szegedieket.
Ünnepi közgyűlésen emlékeztek meg pénteken délután Szeged szabad királyi várossá válásának 294. évfordulójáról. Szeged napján díszpolgárt avattak és a város kiválóságait köszöntötték. Az ünnepség a Széchenyi téren kezdődött, de a rossz idő miatt a városháza dísztermében fejeződött be. Ünnepi beszédet mondott Botka László polgármester.
A szegediek többsége jól érzi magát a Tisza-parti városban, tízből kilenc szeret saját városrészében élni – derül ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet a Szegedi Tudományegyetem szociológiai tanszéke végzett idén tavasszal. A felmérés szerint a szegediek sokkal elégedettebbek saját városuk közbiztonságával, mint az országéval.
Az idén már második alkalommal szervezik meg szombaton a Növények napját, amelyhez Magyarországon is több tucat intézmény, többek között a Szegedi Tudományegyetem Növénybiológiai és Ökológia Tanszéke is csatlakozott. Az SZTE Közép fasori Biológiai épületében délelőtt 10-től délután 4 óráig kísérletekkel, bemutatókkal és előadásokkal várják a téma iránt érdeklődőket.
A Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. idén is a tavalyi évhez hasonló összeget, 153 millió forintot fordíthat Szeged útjainak, járdáinak felújítására, a kátyúk eltüntetésére. A munkát folyamatosan végzik. Amennyiben a következő héten az időjárás megengedi, akkor a város több pontján folytatódnak a munkálatok.
A Szegedi Vízmű Zrt. ivóvízhálózat tisztítási munkákat végez 2013. május 21.-én, kedden este 10 és hajnal 5 óra között Szőreg területén. A tisztítási munkálatok időtartama alatt átmeneti nyomáscsökkenésre és vízhiányra kell felkészülni. A tisztítás következtében a víz zavarossá válhat.
A különleges állatfajok mellett ritka növényeket is megfigyelhetnek a Szegedi Vadasparkban sétáló látogatók, május első heteiben egy őshonos orchidea, a fehér madársisak (Cephalanthera damasonium) virágaiban gyönyörködhetnek a szerencsések – közölte Veprik Róbert igazgató.
Megnyílt az Ásotthalom és a vajdasági Királyhalom közötti határátkelőhely. Az átkelő újra összekapcsolja a kulturálisan és hagyományaiban egységes területet, hogy ismét közel kerülhessenek egymáshoz az itt élők. Közelebb lesz egymáshoz a két eddigi zsákfalu, de közelebb kerül Szabadkához Szeged és Mórahalom is.
Tavaly érkeztek a Fővárosi Állat- és Növénykertből ciánkék sövényleguánok a Vadasparkba. Az akkor még fiatal egyedek idén ivaréretté váltak, és ennek egyértelmű bizonyítékával is szolgáltak a múlt héten: hét kicsi sövényleguán született.
Botka László vezette stabil MSZP-s többségű képviselőtestülete lenne Szegednek egy most vasárnapi választás után – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. A megkérdezett szegediek fele gondolja úgy, hogy Fidesz-KDNP-s többség van a közgyűlésben, minden harmadik pedig úgy tudja, a Fidesz a Jobbikkal együtt alkot többséget. A legtöbb szegedi viszont elégedetlen a jobboldal tevékenységével.
Korábbi híreink
Ahogy már portálunk is hírt adott róla, a Fidesz, a jobbikos képviselő támogató szavazatával, az MSZP frakció érvei és a környéken élők heves tiltakozása ellenére, elfogadta azt az előterjesztést, amely biomasszaerőmű építését teszi lehetővé Rókuson, néhány száz méterre a lakóházaktól, iskolától. Ménesi Imre, a körzet képviselője aláírásgyűjtési akciót kezdett a döntés megváltoztatása érdekében. A tiltakozók a mai naptól írhatják alá az íveket.
Csütörtök reggel ismét forgalomba állt a város új villamosflottája. A kilenc Pesa-szerelvény 17 napos kényszerszünet után közlekedhet újra. Az SZKT április 30-án a folyamatos meghibásodások – közöttük fékhibák – miatt vonta ki a forgalomból mind a kilenc járművet, hogy a szoftverhibából adódó balesetveszélyt megelőzze.
Tartalmas, látványos hagyományőrző programokkal várják pünkösdhétfőn az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban mindazokat, akik a szabadban szeretnék ünnepelni a Szentlélek kiáradását és a néphiedelem szerint a tavasz kiteljesedését.
Száznál is több táborozási lehetőség és több száz nyári szabadidős program várja majd idén is a szegedi diákokat a vakáció idején. Szeged önkormányzatának kiadásában, 15 ezer példányban jelent meg a Szegedi vakáció 2013 című programfüzet, amely 256 oldalon foglalja össze a város szünidei táborairól, fesztiváljairól, napi eseményeiről a legfontosabb tudnivalókat.
Péntektől tíz napra a magyar borászok java Szegedre költözik, a Széchenyi tér árnyas platánfái alatt közel másfélszáz termelő kínálja majd nemes nedűit a XIX. Szegedi Borfesztiválon. A gasztronómiai seregszemlén szinte valamennyi hazai borvidék képviselteti magát.
Az utolsó fázisába ért az első Ikarus troli kocsiszekrényének szerelése Székesfehérváron, hamarosan kezdődik a hajtásrendszer beépítése - jelentette be Botka László polgármester Facebook oldalán. A 13-tagú flotta legelső darabja várhatóan augusztusban érkezik Szegedre. A járművek színe - a szegediek döntése alapján - piros lesz majd.
Az MSZP-nek kell adnia az ellenzék kormányfőjelöltjét, ettől csak abban az esetben lehet eltérni, ha a másik aspiránssal több szavazót tudnak megszólítani – állítja Botka László, Szeged polgármestere, a szocialisták választmányi elnöke. Arra is figyelmeztet, hogy a szövetségkötés szükséges, ám nem elégséges feltétel ahhoz, hogy a kormányváltáshoz elegendő választó gyűljön össze. Pungor András interjúja.
A múlt héten már levonult az ár a rakpartról, amelyet az ATI-VIZIG munkatársai azonnal meg is tisztitottak. A közlekedőknek azonban még várniuk kellett, hogy újra használhassák az utat. Holnap azonban feloldják a tilalmat.
Jubileumot ünnepelt májusban a rendőrség, azonban ennek nem igazán örülnek az illetékesek. Az utóbbi időben jelentősen megszaporodott a határsértők száma Csongrád megyében, ebben a hónapban már átlépte az ötezres számot. Az több mint 2,5-szeres növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Ünnepi közgyűlésen emlékeznek meg pénteken délután a városháza előtt Szeged szabad királyi várossá válásának 294. évfordulójáról. Szeged napján díszpolgárt avatnak és a város kiválóságait köszöntik a Széchenyi téren. A városünnepen Botka László polgármester mond ünnepi beszédet.
Archívum
Megnyírták a Vadaspark birkáit
Darvasi László meseregénye „A város könyve”
A szegedi egyetem pneumobilja is dobogós lett
Egy hónap múlva startol Szeged új fesztiválja
Kedvezményes nyári étkezés a szegedi gyermekeknek
Közösségi összefogás az újszülöttekért
Közel 50 helyen kérték a tűzoltók segítségét
SzeReTeD laboratórium nyílt a Ságváriban
Lombkoronasétány épült a Maros-parton
Fél mázsa kábítószert találtak Röszkén
Tiltott munkahelyi aláírásgyűjtés az IKV-nál?
Négy helyen kátyúznak a jövő héten
„Összebútorozzák” a pszichiátriai klinikát
A hétvégén záporos, zivataros idő várható
Hamarosan visszakapjuk a rakpartot
Az SZTE nyelvekben és agrároktatásban is erős