Címoldal

A szegedi tekéseknek a 13-as szám most szerencsét hoz

A szegedi tekéseknek a 13-as szám most szerencsét hoz

szeged tv tartalom A férfi tekecsapat szuperliga utolsó fordulójában a bajnoki aranyért gurítanak az Alabárdos Szegedi TE férfi tekései. Kiss Norberték a tabella második helyezettjéhez, a Zalaegerszeghez utaznak, és ha győznek a szegediek, tizenháromszoros bajnokok lesznek.

Adókedd: az ingatlanértékesítés lesz a téma Szegeden

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Igazgatóságának osztályvezetői a lakásértékesítéshez kapcsolódó személyi jövedelemadó és illeték szabályairól tartanak előadást április 25-én, kedden 13 órakor Szegeden, a Bocskai utcai NAV-székházban.

Eredményes évet zártak a szegedi bíróságok

Eredményes évet zártak a szegedi bíróságok

A devizahiteles perek és az illegális határátlépőkkel kapcsolatos ügyek jelentették a legnagyobb kihívást tavaly a Szegedi Ítélőtáblán és a Szegedi Törvényszéken. A növekedő mennyiségű feladat ellenére a régebbi ügyek számát is sikerült csökkenteni a szegedi bíróságokon. (videóval)

BL-ezüstérmes a szegedi tekecsapat

A Szeged csapata címvédőként 6-2-re kikapott a német Zerbst együttesétől a tekézők vasárnapi Bajnokok Ligája-döntőjében. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) tájékoztatása szerint a bronzérmet a hazai környezetben játszó szlovák Podbrezova szerezte meg.

Nemcsak a nagypapa útlevele lett ingyenes, 20 illeték szűnik meg

Az állami rezsicsökkentés második ütemében mától megszűnő húsz eljárási illetékből és szolgáltatási díjból 15 magánszemélyeket, 5 pedig vállalkozásokat érint. - írja a hvg

Még nem tudni, hasznos-e a VÉDA

Még nem tudni, hasznos-e a VÉDA

szeged tv tartalom Tíz hónappal ezelőtt debütált az új traffipax rendszer, melynek bevezetésétől biztonságosabb közúti közlekedést reméltek a rend őrei. A VÉDA kamerahálózatot 14 és fél milliárd forintos uniós támogatással telepítették az ország 134 pontján. Ebből Csongrád megyébe 6 került, 4 Szegeden szereltek fel. (videóval)

A négyes döntőbe jutottak a szegedi tekések

A négyes döntőbe jutottak a szegedi tekések

A három magyar érdekelt közül csak a Szeged férficsapatának sikerült bejutnia a négyes döntőbe a teke Bajnokok Ligájában. A Répcelak, valamint a Rákoshegy női csapata kiesett.

Eredményes évet zárt a megyei katasztrófavédelem

Eredményes évet zárt a megyei katasztrófavédelem

szeged tv tartalom 2,7 milliárd forintból gazdálkodott 2016-ban a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Ennek legnagyobb része az 522 fős állomány bérköltségét fedezi, de jutott forrás eszközvásárlásra és fejlesztésre is. Az országos értékelés szerint a megyei főigazgatóság teljesítménye kivételes, 92%-os. (videóval)

Botka az új esély az MSZP számára?

"Azt kell mondani, amit Botka László, ha mögüle visszatáncolnak, megbuknak" - értékelte az MSZP elnökének és miniszterelnök-jelöltjének szombati programhirdetése után kialakult helyzetet Ceglédi Zoltán. - írja a nepszava.hu

Botka: egy igazságosabb Magyarország a célom

Botka: egy igazságosabb Magyarország a célom

Az egyenlő, igazságosabb és felemelkedő Magyarország megvalósítását nevezte leghatározottabb céljának Botka László, Szeged szocialista polgármestere szombaton Budapesten.

Korábbi híreink

Nincs „veszélyeztetett” város a megyében

Nincs „veszélyeztetett” város a megyében

Stabil és kiegyensúlyozott volt Csongrád megye biztonsága 2016-ban is. Ezt támasztja alá a szakmai és önkormányzati értékelés is – mondta csütörtökön tartott évértékelő sajtótájékoztatóján a megyei rendőrfőkapitány.

Johnny Depp a csőd szélére került

Johnny Depp pereskedik, de a pénzügyeit intéző cég képviselői azt állítják, csakis magának köszönheti azt, hogy a csőd szélére jutott, írja a Daily Mail. Az 53 éves amerikai színész állításuk szerint olyan felelőtlenül szórta a pénzt, amit nem engedhetett meg volna magának. - írja a famina.hu

Kaput nyit az egyetem: a felvételizőket várják

Kaput nyit az egyetem: a felvételizőket várják

Nyitott kapukkal várja a Szegedi Tudományegyetem február 4-én, szombaton délelőtt 9 és 14 óra között a Dugonics téri Rektori Hivatalban a továbbtanulás előtt álló fiatalokat, szüleiket és tanáraikat.

Rekordhiányt hozott a kormány pénzszórása

Decemberben minden idők legmagasabb költségvetési hiányát hozta össze a kormány. A 907 milliárd forintos deficit oka a kabinet hirtelen pénzszórása. A tervezett 2,5 százalékos GDP-növekedést biztosan nem éri el az ország. Mindebből Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt a következtetést vonta le, hogy Magyarország erősödik. - írja a nepszava.hu

Baj van a hazai tejpiacon, drágulhat a tej

Baj van a hazai tejpiacon, drágulhat a tej

szeged tv tartalomElkerülhetetlen a tej felvásárlási árának emelése. A jelenlegi 72 forint nem fedezi az önköltséget. Az importárak jelentősen emelkedtek az elmúlt hónapokban, s így fennáll a veszély, hogy a termelőknek jobban megéri külföldre eladni a terméküket. Emiatt emelkedhetnek a fogyasztói árak is.

Továbbra is tárgyalni akar a szakszervezet

Továbbra is tárgyalni akar a szakszervezet

szeged tv tartalomMegállapodási kényszerben van a kormány. Ezt állítja a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Galló Istvánné erről szegedi tanévnyitó értekezletükön beszélt csütörtökön. Azt is mondta, folytatják a tárgyalásokat a kormánnyal, de ha ez nem jár sikerrel, a szakszervezet nem tudja garantálni a munkabékét. (videóval)

Újabb tízmilliárdot költenek Orbán álmára

Tízmilliárd forintot szavazott meg a kormány a Budai Vár felújítására a költségvetés tartalékából. A pénz tetemes része, 8,2 milliárd a Karmelita kolostor, azaz a leendő Miniszterelnökség felújításra megy. A költségek elérik a húszmilliárd forintot. írja a Napi.hu

Megélénkült az autópiac Szegeden is

Megélénkült az autópiac Szegeden is

szeged tv tartalomFolyamatosan emelkedik Magyarországon is az új, illetve a használt autók értékesítése. A piac még mindig árérzékeny, de ettől függetlenül a nagyobb kategóriájú autók is kelendőek. (videóval)

Jövőre újabb bajnoki cimmel ünnepelne Karsai

Jövőre újabb bajnoki cimmel ünnepelne Karsai

szeged tv tartalomAz idén minden sorozatot megnyerő Szegedi TE férfi tekecsapatának kapitánya, Karsai László 49 esztendősen is az együttes egyik legjobbja. A háromszoros világbajnok játékos továbbra sem tervezi a visszavonulását.

Teke: Újra bajnok lett a Szeged

A bajnokság utolsó előtti fordulójában sem hibázott a Szegedi TE a férfi teke Szuperligában. Kiss Norberték a Répcelakot látták vendégül szombaton az újszegedi teke és bowling centrumban.

Archívum

Teke: A legjobb nyolc között a Szegedi TE

Vevőt keresnek a volt I-es kórház épületére

Parádéztak a szegedi tekések

Vigyázzanak értékeikre az ünnepek alatt is

Az első a rendrakás és a felkészülés éve volt

Kakukk Levente volt csapata ellen lépett pályára

Továbbra is százszázalékos a Szeged TE

Féltékenységből támadt ismerősére

400 milliót költött pogácsára a kormány

Vegyen cicát potom negyedmillió forintért!

Szabadtéri: díszpáholyt ért a gyorsaság

Kiárusítják a nemzeti vagyont

MSZP: kormányzati gazemberség az állami földek értékesítése

Győzelemmel kezdték az idény a szegedi tekések

Ma vizsgáztatja embereit Orbán

Újabb vásárlás, Matolcsynak semmi se elég

A kánikula kedvez a besurranóknak

Idén is Alföldi a legértékesebb hazai celeb

Teke: Új igazolással erősített a Szeged TE

Teke: Kiss és Karsai szerződést hosszabbított

Ellenzék: "Egy álmodozó beszélt álomországról"

Az Apple a világ legértékesebb márkája

Hiába fizetjük be, másra költi az állam

Teke: újabb sztár távozik Szegedről

Szegedi ezüstérem a teke BL-ben

Másodszor védhetik meg a címüket: a Szegedi TE bejutott a BL-döntőbe

Negyedik sikerére hajt a Szeged a BL-ben

Kakukék Répcelakon főpróbálnak

Nem lesz örömünnep Orbán mai évértékelése

A Szegedi TE ismét ott van BL négyes döntőjében

Újabb elismerésekkel gazdagodott az Art Hotel

Évet értékel a polgármester a városházán

Szegedi előny a teke BL negyeddöntőjében

Így szórja Matolcsy György a pénzt

Egyre többen pesszimisták hazánkban

A kormányzóképesség felépítése a feladat

Teke: Negyeddöntős a címvédő Szeged

Menekül Magyarországról a tőke

Kiürült a kassza- Az utolsó milliárdot költik Vargáék

Hetvenegyezer néző látta idén a szabadtérit

Szerelemféltés miatt dühöngött egy férfi

Félmilliárdot költenek a bahreini szultán fiai

500 milliárdot költött a kormány a tartalékból

Költekezik a kormány, összeomlik a költségvetés

Ez a világ 100 legértékesebb márkája

Próbálja ki: így nyerhet a kő-papír-ollóban

Deja Vu fesztivál: marad a régi helyszín

Városi palotaséták Magyar Ede nyomában

Némethné tárcája költött legtöbbet új autóra

507 év börtönt szabott ki tavaly az ítélőtábla

Botka: ugyanezt, ugyanígy, ugyanebben a formában folytatni nem érdemes

Orbánék 163 milliárdot költöttek magukra

Titkolózás és offshore-gyanú Rogán hivatalában

A tekések megvédték BL bajnoki címüket

Ismét BL-győztes a Szeged tekecsapata

BL-döntős a Szeged tekecsapata

Tíz ábrában Orbánék négy éve

Ezt nem teszik zsebre Orbánék

Horvát ellenfele lesz a Szegednek az elődöntőben

Szórja a pénzt a Fidesz a kampányra

Hoffmann Rózsa fergeteges négy éve

A Szeged bejutott a teke BL négyes döntőjébe

Teke BL: Folytatódnak a negyeddöntők

A címvédő Szeged közelebb került a Final Fourhoz

Szegedi sikerek a tekézők világranglista-versenyén

BL negyeddöntőbe jutottak a szegedi tekések

Olasz ellenfelet kapott a Szeged a BL-ben

Baja: Minden házat figyelnek a fideszesek

Európa Kupa győztes lett a Szeged TE

A virágládán töltötte ki dühét a féltékeny asszony

Csak a hülye vásárol trafikban

Orbánék rekordösszeget költöttek el a tartalékból

Szegedi sikerek a St. Pölten ellen

Dobogóra álltak a szegedi tekések Szlovákiában

"Orbánnak a valósággal van konfliktusa"

Évi 350 milliót herdált el a lottónyertes

Értékelték az évet a Pick Szegednél

Szeged és Szabadka együtt védi építészeti értékeit

Teke: Bajnokok Ligája győztes a Szeged

Bajnokok Ligája-döntős a Szegedi TE tekecsapata

Így csábítja el önt is az ügyfélszolgálatos

Sikeres volt a megyei katasztrófavédelem tavaly

Többször is mellé lőtt Orbán az évértékelőben

Előadások az önkéntességről

Jó évet zárt a NAV a Dél-Alföldön

Csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma

Bejutott a négyes döntőbe a Szeged a teke BL-ben

Kiváló munkát végzett tavaly a Szegedi Ítélőtábla

Nyílt napon segíti az egyetem a felvételizőket

Orbánékat kidobták, az ország meg belerokkan

666 milliárdot érnek a Vörös Ördögök

Tovább menetel a Szeged, közel a Final Four

Mi lesz Orbán után?

Saját kutyája látványától kapott sokkot a nő

Szegedi tekesiker Szerbiában

Pick Szeged: Ez történt 2012-ben

Kiss bronzéremmel zárta a WTC utolsó állomását

Értékteremtő önkéntesség, mert szükség van rá

Teke: Negyeddöntős a Szeged a BL-ben

Ingatlanárverés: ritkábban csap le a kalapács

Teke: Gond nélkül győzött a Szeged a BL-ben

Megrohamozták a szabadtéri jegyirodáját

Startol a jegyértékesítés a szabadtérire

Bronzérmet tekézett össze Kiss egyéni összetettben

Kiss Norbert aranyérmes a teke-világbajnokságon

A tátongó ház-az Újszínház útja a csőd felé

A trafiktörvény miatt erősödik a feketepiac

Szegediek a tekeválogatottban

Kaposváron győzött a Szeged

Orbán a félkész Halálcsillagon

Tornát nyert Szerbiában a Szegedi TE

Több mint 300 millió bútorokra

Szegedre került az első trófea

A Reuters kifilézte Magyarországot

Sikeres évet zárt a Szegedi TE férfi tekecsapata

Jó hajrával újra bajnok a Szegedi TE

Visszahódított bajnoki cím

Alapszakasz-győztes a Szegedi TE

Rangadó vár szombaton a tekésekre