Címoldal

Szegedi diákokat támogat az önkormányzat

Szegedi diákokat támogat az önkormányzat

Tavaly először különített el 15 millió forintot az önkormányzat annak érdekében, hogy támogassa a rászoruló szegedi diákok különféle kulturális programokon, rendezvényeken, tanulmányi és osztálykirándulásokon való részvételét. Idén ugyanekkora összeg áll rendelkezésre erre a célra.

360 milliárd forint: ennyiről mondtak le Orbánék a TAO miatt

2016 végéig 360 milliárd forintnyi társasági adó áramlott a sportba a költségvetés helyett. Tavaly minden eddiginél nagyobb összeget engedett át a kormány. - írja az mfro.hu

Három és fél milliót pedáloztak összeFotógalériával

Három és fél milliót pedáloztak össze

A BP szegedi irodájának megnyitója előtt jótékonysági adománygyűjtés tartottak a cég dolgozói. Három hét alatt három és fél millió forint gyűlt össze, melyet egy kiadós kerékpártúra végén adtak át Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány képviselője számára.

Többen vannak, akik szerint leváltható a Fidesz, mint akik szerint nem

Egy új közvéleménykutatás szerint meglepően bizakodóak az emberek. A Závecz Research legújabb kutatása is azt mutatta ki, hogy népesebb az a csoport, ami kormányváltást szeretne, mint ami a kormány maradását támogatja. Korábban augusztusban is erre jutott a közvélemény-kutatás. - írja a hvg

26 ipari kutatásban vesz részt az egyetem

26 ipari kutatásban vesz részt az egyetem

Uniós támogatással, ipari partnereivel indított huszonhat közös kutatás-fejlesztési projekteket a Szegedi Tudományegyetem. A tudományos eredmények gazdasági hasznosítását elősegítő programok költségvetése megközelíti a 40 milliárd forintot.

Bottal ütik az uniós pénz nyomát

Uniós közpénztemető beruházásokat látogat végig Magyarországon az Európai Bizottság küldöttsége. A delegáció vezető rutinlátogatásról beszélt, de a vizitnek nagy a politikai tétje. - írja a nepszava.hu

Még mindig nyomoznak a játszótér mutyi ügyében

Még mindig nyomoznak a játszótér mutyi ügyében

szeged tv tartalom Már három éve tart a nyomozás az Európai Unió pénzéből megépített, többszörösen túlárazott játszótér ügyében, amely a Szegedi Vadaspark területén van. A három gyanúsított közül ketten még most is előzetes letartóztatásban vannak. A játszótér átadó ünnepségén a Fidesz korábbi szegedi elnöke mintaértékűnek nevezte a negyedmilliárdos beruházást. (videóval)

Mészáros Lőrinc még a multiknál is okosabb

A sajátjairól sem feledkezik meg a kormány, ha a nagyvállalatok állami támogatásáról van szó – derül ki az egyedi kormánydöntések során adott állami támogatások céges listájáról. Ez az az adatbázis, amely alapján lapunk kiszámolta, hogy az Orbán-kormány közel másfélszer annyi állami támogatást adott a multinacionális cégeknek és a hazai nagyvállalatoknak, mint a szocialista kabinetek. - írja az mno.hu

Nem kacsa: tényleg adunk kölcsön 16 milliárdot tanulmányokra Nigériának

A nigériai kormány az ország árvízgondjain javítana az összegből készülő elemzések segítségével, de a Külügyminisztérium szerint magyar cégek is jól járhatnak vele. Az itt élő nigériaiak viszont korrupciótól tartanak – kivételesen nem magyartól, hanem nigériaitól – és ellenzik. - írja a hvg

Koraszülötteknek és a családoknak segítenek

Koraszülötteknek és a családoknak segítenek

szeged tv tartalom Mentorházat alakítanak ki Szegeden koraszülöttek és családjaik számára. A Korábban Érkeztem Alapítvány 1,2 milliárd forint összegű uniós támogatást kapott, amelynek keretén belül a Dél-Alföldi régió három városában egy komplex, támogató szolgáltatást nyújtanak az érintetteknek. (videóval)

Korábbi híreink

Orbán Viktor „ordas nagyot lódított”

A kormány 80 milliárd forint értékben nyújtott adókedvezményt „kedvenc multinacionális cégeinek” 2012–2014 között – mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón. - írja az mno.hu

Ismét világsztárok lépnek fel a jazz napokon

Ismét világsztárok lépnek fel a jazz napokon

A városi közgyűlés Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottsága szerda délutáni ülésén arról döntött, hogy 10 millió forinttal támogatja a hagyományos novemberi jazzfesztivált. Az ülés végén a sajtószabadságról vitatkoztak a testület tagjai.

Kevesebb támogatást kap Szeged közlekedése

Kevesebb támogatást kap Szeged közlekedése

szeged tv tartalomNemzeti Fejlesztési Minisztérium tegnap közölte, hogy összesen 2 milliárd forinttal támogatja országszerte a települések közösségi közlekedését. Szegedre több, mint 300 millió forint érkezik, az összeget a Szegedi Közlekedési Kft. és a Dakk Zrt. kapja meg. Az állami hozzájárulás mértéke folyamatosan csökken, ami évről évre nagyobb terhet ró az önkormányzatokra. (videóval)

Elnéptelenedik a vidék - Csak szavakban fejlesztenek

A mezőgazdaságnak juttatott uniós támogatások töredékéből fejlesztenek a gazdák, a többi elmegy földbérletre, a beszállítókra és megélhetésre. A vidék lassan elnéptelenedik. - írja a nepszava.hu

Újabb támogatást kapnak a sportegyesületek

Újabb támogatást kapnak a sportegyesületek

Az idősügyi támogatási keret pályázati kiírásáról, valamint a sportegyesületek utánpótlás-nevelésének önkormányzati támogatásáról döntött a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság hétfő reggeli ülésén.

Brüsszeli pénz a fideszes köröknek

Úgy látszik, ha pénzről van szó, nem igazán törődnek a fideszes képviselők azzal a propaganda-hadjárattal, amelyet az Európai Unióval szemben folytat a kormányzat. Legalábbis erre utal az, hogy több prominens kormánypárti képviselő és köre is jelentős brüsszeli pályázati támogatásokat nyert el a közelmúltban – tudta meg a Magyar Nemzet.

Még két hétig lehet igényelni szociális tűzifát

Még két hétig lehet igényelni szociális tűzifát

szeged tv tartalomAz idén összesen 400 szegedi háztartás kaphat tűzifa támogatást az önkormányzattól. A pályázatot június 30-ig adhatják be a szociálisan rászorulók, a nyertesek pedig még szeptemberben megkapják az egy erdei köbméter tüzelőanyagot.

Állami cégek tízmilliárdjaiból megy a Fidesz burkolt szavazatvásárlása

Dől az állami vállalatok pénze a határon túli magyarok mozgósítására és a hazai kormányközeli média propagandamunkájára. - írja a hvg

Fogyatékossággal élőket támogat a város

Fogyatékossággal élőket támogat a város

Minden évben két alkalommal ad támogatást az önkormányzat azoknak a szervezeteknek, melyek segítik a fogyatékossággal élőket. Ezúttal az ötmillió forintos keretből részesülő 29 intézmény kapott az összegből.

Tehetséges hallgatókat díjaztak az egyetemen

Tehetséges hallgatókat díjaztak az egyetemen

Közel kétszáz tehetséges hallgató részesült több millió forint értékű ösztöndíjban a Szegedi Tudományegyetem hagyományos díjkiosztó ünnepségén május 30-án. Az Év Tehetsége és az SZTE Talent díjak mellett átadták a Sófi-ösztöndíjakat valamint az esélyegyenlőségi és a vállalati elismeréseket is.

Archívum

Petőfitelepen is segítik a rászorulókat

Jövőre támogatás járhat minden újszülött után

Pénzbeli támogatást kapnak az újszülöttek Szegeden

Uszodáról, parkolásról a közmeghallgatáson

Tűzifával is segíti a rászorulókat a város

A milliárdok sem segítettek a magyar állami foci totális csődjén

Ebéddel segíti a rászoruló gyerekeket a város

Önkéntes tűzoltókat támogattak anyagilag

Szeged büszke a sportjára, és támogatja is

Új helyre kerülhet az 56-os szegedi mártír szobra

Húsz szegedi alkotót támogat a város

Több ezer fogyatékkal élőt támogat a város

53 nyugdíjas szervezetet támogat a város

Nagy múltú folyóiratok tűnhetnek el

Új kiadvány népszerűsíti a szegedi sportegyesületeket

Sorban mondanak fel az újságírók a VS-nél

Gyarapodhat jövőre a szegedi balett támogatása

Plusztámogatáshoz jut a szegedi szabadtéri is

Szegedi olimpikonokat támogat a város

Orbán is látja, egyre erősebb az MSZP

Szétosztották a város sporttámogatási keretét

Visszaütött a rezsitrükk az Orbán-kormányra

Veszélyben az Arany János Tehetséggondozó Program

2015 (is) Felcsút sikerét hozta

Az ünnepek után is figyeljünk a rászorulókra!

A város hátrányos helyzetű gyermekeknek segített

8,5 millió forint támogatást kaptak a röplabdások

Három tonna élelmiszert kaptak rászorulók

Vajna közel 7 milliárdot kap a TV2-re az államtól

Nehéz helyzetben az irodalmi folyóiratok

Idén 600 milliárd jut településfejlesztésre

Megszüntették a nyomozást az Ökotárs ellen

Cseh Tamás Program: támogatást kapott a JATE Klub is

Furcsa helyekre osztják a lottómilliárdokat

Egymillió múzeumi bérletekre

Hol van a  menekülteknek szánt uniós pénz?

Újabb pozitív fejlemény a harmadik híd ügyében

Szociális támogatások: bővülő lehetőségek

Vízisportot, súlyemelést és tekét támogat a város

Orbán nélkül befuccsol a magyar sportélet

DiCaprio pénzzel támogatja a környezetvédelmet

Több forrás kell az önkormányzatoknak 

31 fogyatékosokat segítő szervezetet támogatnak

Polgárőrszervezeteket támogat Szeged

Három pályázaton 87 szervezet 15 milliót kapott

Tízmillió forint támogatást kaptak a szegedi nyugdíjasok

Zugpártok csapolták meg az államkasszát

A mentők nem kapták meg az életmentő tableteket

A 19 zűrös projekt, amely miatt ránk borította az asztalt az EU

"A kormány szalámitaktikája visszafelé sült el"

Köddé váltak a disznói, Mészáros Lőrinc?

Változások a támogatások rendszerében

Útfelújítási programokra bólintott rá Brüsszel

Vasútat építhet a Puskás Akadémia Felcsúton

Szeged köszöni a máltaisok munkáját

Szociális támogatások: irány a járási hivatal és a munkaügyi központ!

Keményen büntet a Fidesz-bukta miatt a kormány

Ömlik a pénz: 168 milliárdos sportpolitika

Orbán elengedte a kormánypárti sajtó kezét

Ötvenezer ember életével játszik a kormány

Állami támogatás járhat a politikusok családjának?

Több száz vállalkozó a kormány csapdájába

Orbán a rászorultakon spórol

A Fidesz barátai kapják a civil pénzeket

Sikeres volt az egészségmegőrző program

A norvégok nem fogadja el a Kehi-vizsgálatot

Támogatják Ujhelyi István turisztikai EU-projektjét

Ingyenpénzt ígért a kormány, de elbaltázta

Szeged felkészült az új uniós fejlesztési ciklusra

Az uniós milliárdok nem ismerik a pártállást

Marad a főtámogató a kajak-kenusoknál

Az állam is segít megóvni a szegedi zsinagógát

A kamupártok már 2018-ra gyúrnak

Szépkorúak programjait támogatja a város

Húszezer támogató aláírást adott le Botka László

Idén is adhatnak iskolakezdési támogatást

Szociális hazugságokkal kampányol a jobboldal

Átvert a kormány 1600 fiatal vállalkozót?

Botka Lászlót támogatja az Összefogás Szegedért

Akár 30 százalékkal drágulhat a hús

Kistulajdonosokon ütne Lázár

Az uniós támogatások ügyében kérdez Ujhelyi

Folytatódik az uniós-pénz krízis

Tízezrek veszíthetik el állásukat

Nem adja ki a norvég pénzekről készült jelentését az EY

Ma lecsapott Lázár vasökle a civilekre

20-25 ezer vállalkozás csúszott le a támogatásról

A város 12 millió forinttal támogatja a polgárőröket

Erre költötték az állami pénzt a kamupártok

Lecsapott a Kehi, de nem az Ökotársra

Tízezer szépkorú programját segíti a város

A kormány kommunikál – és a valóság más

Brüsszel jóváhagyta a szuperlézer támogatását

Brüsszel jóváhagyta az ELI támogatását

Kampánymilliárdok: soha nem látott káosz jöhet

Mi lesz a közszolgák megsegítésével?

Csak plakátra többet költött a Fidesz, mint lehetett volna

Barátoknak osztja a pénzt az MNB ellenőrizetlenül

Ezer pár cipőt osztott ki a Centerke Központ

Lázár gyanút fogott, épp mint Putyin

97 ezerbe került a legdrágább szavazat

Milliárdosok kapják a legtöbb támogatást

Zsigó négyszer kerülte meg a Földet Baja pénzén

Miért kap 100 milliót az erdélyi futballklub?

Szegedi fogyatékkal élők jutottak új autókhoz

Köddé váltak a disznói, Mészáros Lőrinc?

Nyugdíjas klubokat támogat a város

Nem Szegeden folytatódik az Armel-operafesztivál

Tízezrek bukják el az állami támogatást

A Szegedi egyetemet is támogatja a Mol

Jövőre már az időutazóké lesz az emlékpark

Névadó szponzor marad az EDF-DÉMÁSZ

Showder Klubbos humoristák a gyerekekért

Bukhatják a boltosok a pénztárgép-támogatást?

A jövőben is támogatja a fiatal tehetségeket a város

Félmilliárdot kapott a felcsúti akadémia iskolája

Utasbarát fejlesztések Szegeden és környékén

Több pénzt akar a tápéi komp üzemeltetője

Nem jut pénz a szegedi vízilabdának?

167 millió forinttal még mindig kevesebbet kapunk

Szegény, de tehetséges fiatalokat támogatnak

Orbánnal barátkozni nem kell félnetek

Eddig iszonyatosan lehúztuk az EU-t

3.480 Ft, ennyi Kübekháza állami támogatása júliusra

Nyugdíjas szervezeteket támogat a város

Előre kérték az állami milliókat a trafiknyertesek

Több mint 500 rászoruló gyermek ebédelhet ingyen

Fideszes trükk: álellenzéki jelöltek özöne jöhet

Még a pénzosztással is ütnek az ellenzéken

Sportolókat és alkotókat köszöntöttek Szeged napján

Stabil MSZP-s többséget szeretnének a szegediek

„Összebútorozzák” a pszichiátriai klinikát

Szegedi szabadtéri: 35 milliós állami támogatás

Támogatja az OTP az Egyházmegye tevékenységét

Futással is támogathatjuk a szegedi babamentőket

Két milliárdból 55 millió a szegedi szimfonikusoknak

Plusz pénzt kap a Szegedi Tudományegyetem

Sporttámogatás: A Fidesz a másodosztálynak focizott

Folytatódik a tüzelőanyag osztás

Állami támogatást kap a szegedi hőszolgáltató

„Kasszaseprés”: 888 millió a szegedi klinikának

A közgyűlés egyhangúlag támogatta a hallgatókat

Ötmilliós ajándék a jól sportoló diákoknak

Tüzelőanyagot kaphatnak a rászorulók

Mélybe rántja a szegényeket az összevonás

Félmilliárd forint támogatás a színháznak

Balett-botrány: Juronics is tiltakozik

40 milliós segítség a szegedi egyházaknak

Menthetetlen Orbán álma, nem bírja a rendszer

Drámai megszorítás után borzalmas gyógyszerárak

5 millió forint adomány a szegedi gyermeksportnak

Támogatott művészek

Szegedi olimpikonok sikerét segíti a város