Címoldal

Prevenciós kurzus indult az egyetemen

Prevenciós kurzus indult az egyetemen

szeged tv tartalom Évek óta népszerű az egyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán az áldozatvédelmi prevenciós kurzus. Idén is közel 120 hallgató jár az órákra, melyeken a bűnmegelőzés és a szociális szféra szakemberei segítik a hallgatók felkészülését arra az időre, amikor már maguknak kell dönteni kritikus helyzetekben. (videóval)

Négyezer önkéntes jelentkezett idén

Négyezer önkéntes jelentkezett idén

szeged tv tartalom A Tesz-Vesz Tavasz című önkéntes programot az idén 10. alkalommal hirdette meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája. (videóval)

Tehetségeit köszöntötte a városFotógalériával

Tehetségeit köszöntötte a város

Szerdán délután adták át a „Szeged Ifjú Tehetsége” és „Szeged Ifjú Tehetségéért” díjakat a városháza házasságkötő termében. Solymos László alpolgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy Szeged önkormányzata különös figyelmet fordít a tehetséges fiatalok támogatására.

Nem örülnek a kilenc osztályos iskolának

Nem örülnek a kilenc osztályos iskolának

szeged tv tartalom Március elején derült ki, hogy az oktatási kormányzat kilenc évfolyamossá bővítené az általános iskolát. A tanárok és a Pedagógusok Szakszervezete még nem hallott részleteket a tervekről, azt sem tudják, hogyan vezetnék be a változásokat, és hogyan érintené mindez a tanárok szakmai munkáját. (videóval)

Halakat telepítenek az Atkai-holtágba

Halakat telepítenek az Atkai-holtágba

szeged tv tartalom Az idén már a harmadik alkalommal telepítettek halakat, korábban keszeget és szintén pontyot engedtek a vízbe. Az év végéig legalább 200 mázsa hal kerül az Atkai-holtágba. (videóval)

Zászlóerdő várja a nemzeti ünnepet SzegedenFotógalériával

Zászlóerdő várja a nemzeti ünnepet Szegeden

Szeged legfontosabb közterein, közlekedési útvonalain és épületein lobognak a nemzeti uniós és városi zászlók. Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft munkatársai évente tíz alkalommal helyezik ki, majd szedik le a zászlókat a városban.

Virágzanak a magnólia fák a Széchenyi térenFotógalériával

Virágzanak a magnólia fák a Széchenyi téren

Szegeden az igazi tavasz kezdetét a város központjában lévő magnóliák virágzása jelzi. Nos, jó hírünk van, a fákon megjelenő virágok alapján joggal állíthatjuk, hogy itt a tavasz!

Új otthonba költözhetett Norbika és az anyukájaFotógalériával

Új otthonba költözhetett Norbika és az anyukája

Vincze Gabriella és kisfia két hónappal azután, hogy jelezték igényüket az IKV Zrt-nél egy garzonlakás bérlői lettek. A nehéz anyagi helyzetbe került anyuka és beteg kisfia pénteken vehette át a Kerszttöltés utcai lakásuk kulcsait az IKV munkatársaitól.

Vállalkozni tanítják az egyetemistákat a GTK-n

Vállalkozni tanítják az egyetemistákat a GTK-n

A Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Tudásmenedzsment Kutatóközpontja a Gazdaságtudományi Karral együttműködve az „Embedding Entrepreneurship Education” Uniós program keretében egy speciális kurzust indít a nem közgazdász hallgatók vállalkozóvá válásának támogatására.

Hódít a Kék-tér a Gedói iskolában

Hódít a Kék-tér a Gedói iskolában

szeged tv tartalom Új prevenciós bűnmegelőzési sorozatot indított a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A Gedói Általános Iskolát vonták be a Kék Tér elnevezésű programba, amelynek során a legfontosabb biztonsági ismereteket tanulják meg a harmadikosok. (videóval)

Korábbi híreink

Bevezethető-e a főállású szülő intézménye?

Bevezethető-e a főállású szülő intézménye?

Tóth I. János a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Filozófia Tanszékén dolgozik, ám egy néhány hete megjelent tanulmányában nem éppen elvolt filozófiai kérdéseket vetett fel. A főállású szülő intézményének bevezetésére tett javaslatáról beszélgettünk az elképzelés kidolgozójával.

Szabó: A kilakoltatási moratórium után mi lesz?

Szabó: A kilakoltatási moratórium után mi lesz?

A kilakoltatási moratórium lejártával milyen segítséget kíván biztosítani a kormány az otthonukat elveszítő családoknak? – tette fel a kérdést hétfőn a Parlament plenáris ülésén Szabó Sándor, szegedi képviselő.

A háborúval ismerkedtek a Béke utcai iskolában

A háborúval ismerkedtek a Béke utcai iskolában

szeged tv tartalomA Császári és Királyi 46. gyalogezred történetéről tartottak kiállítással egybekötött előadást az egyik szegedi általános iskolában a diákoknak. A 46-osok, azaz a szegedről és környékéről származó katonák az I. világháborúban harcoltak a híres isonzói csatákban, és sokan odavesztek. (videóval)

Jól halad a Korondi utcai rendelő felújítása

Jól halad a Korondi utcai rendelő felújítása

szeged tv tartalomCsak az épület csupasz váza maradt meg a Korondi utcai rendelőből. Az elmúlt másfél hónap alatt teljesen szétbontották a belső részt, sőt a szennyvízhálózatot is kiépítették már. (videóval)

Köszöntötték a bronzérmes szegedi kosarasokat

Köszöntötték a bronzérmes szegedi kosarasokat

Az elmúlt hétvégén óriási sikert aratott a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabda csapata, hiszen a Magyar kupában a bronzérmet szerezte meg. A városi közgyűlés sportügyekkel foglalkozó bizottsága szerdán kora délután köszöntötte a csapat tagjait és az egyesület vezetőit.

Ki kell vágni 12 fát a Kiskörúton

Ki kell vágni 12 fát a Kiskörúton

A Terület és Településfejlesztési Operatív Program „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés” programja keretében kerülhet sor a Tisza Lajos körút egy újabb szakaszának felújítására. A beruházás néhány japán akácfa kivágását, illetve néhány őshonos faj telepítését is tartalmazza.

Parázsfuvolácska a koraszülöttekért

A Korábban Érkeztem Alapítvány, a "mindenév farsangján" megrendezett sikeres színházi programjának folytatásaként újra a gyermeknek és családoknak szóló vidám interaktív színielőadást szervez. Idén február 25-én, szombaton 11 órakor a Parázsfuvolácska kerül színre két felvonásban a Szegedi Nemzeti Színházban.

Bírságra számíthat, aki nem jelenti be a kutyáját

Bírságra számíthat, aki nem jelenti be a kutyáját

Mivel Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által 2016-ban végzett ebösszeírás határideje 2016. október 31-én lejárt, és sokan nem tettek eleget a felhívásnak, ezért az önkormányzat felszólít minden érintettet a bejelentés pótlására.

Emléktáblát kaphat Kocsis Lajos Szegeden

Emléktáblát kaphat Kocsis Lajos Szegeden

Civil kezdeményezésre rövidesen az egykori legendás szegedi futballista alsóvárosi szülőházának falára helyezhetnek el emléktáblát. Az önkormányzat kulturális bizottsága február 22-én tárgyalja az erről szóló előterjesztést.

Városnéző séta Valentin-nap alkalmából

Városnéző séta Valentin-nap alkalmából

Február 11-ére sétát szervez a Szegedi Tourisma Csapata, hogy bemutassák az érdeklődőknek, Szegeden milyen helyszínek kötődnek különösen erősen a szerelemhez.

Archívum

Márton-napi ruhagyűjtés Újszegeden

A BP rövidesen megkezdi a munkatársak toborzását

Együtt: jóvátételi adóra lesz szükség

Figyelem, útlezárások lesznek a hétvégén

Közel 50 kiállító az őszi állásbörzén

Nagy Sándor: Szeged készen áll a kihívásokra

Tizenöt önkormányzati lakást újítanak fel

Az időjárás is támogatta Autómentes napot

Javítják a síneket a Tisza Lajos körúton októberben

„Drónok harca” a Szegedi Repülőnapokon

Jótékonysági ruhaosztás Kiskundorozsmán

"Okosváros" a szegediekért

Energiahatékonyságról és Innovációról a ligetben

Megérkeztek a kínai oktatók a Konfuciusz Intézetbe

Közel félmilliárdból újulnak meg utak és járdák

Sikerrel debütált a családi délután Fodorkerben

Új kezdeményezések, új helyszínek a SZIN-en

Programkavalkád hétvégén a Szegedi Vadasparkban

Bemutatkozik a japán kultúra Szegeden

Fórum az energiafelhasználásról

Kerékpártúra a beteg gyerekekért

Eredményes első félévet zárt a Békéltető Testület

Mesesziget az Északvárosi fiókkönyvtárban

Öt szegedi olimpikont támogat a város

Együtt ünnepeltek a köztisztviselők

Római térré válik a Móra-múzeum előtti park

A napi jegy helyett jöhet a 24 órás jegy

Ezek a változások a tömegközlekedésben

Szegedi szecesszió kívül-belül

Péntek este nyílnak ki a tápai udvarok

Újra Sporttoborzó, most szegedi olimpikonokkal

A bérlők többsége már aláírt a Cserepes soron

Szeged büszke a sportjára, és támogatja is

Kinyitják az udvarokat Tápén

Színes programokkal várják a gyerekeket a hétvégén

Új helyre kerülhet az 56-os szegedi mártír szobra

Rövidesen döntenek az utánpótlás támogatásáról

Nagyon várta a nyolcadik gyereket a Joób-család

40 millió forintból újul meg a Belvárosi hid

A Tiszán csaptak össze a szegedi sportolók

Húsz szegedi alkotót támogat a város

Sportolókat, vezetőket jutalmaztak

Szegednek érdeke volt egy korszerű nagybani piac

Újra gyakornoki program a kommunikáció szakon

A kíváncsiság vitte el először Kínába

Munkahelyeket is teremt az új nagybani piac

Elosztották az idegenforgalmi keretet

Napi egy szavazat a színes ebédlőért

Elosztották az idősügyi és a fogyatékosságügyi keretet

Szegedi Sport Kisokos, a hiánypótló kiadvány

Népzenék párbeszéde a Belvárosi Moziban

Ujhelyi: adócsökkentés kell a turizmusnak

Világszínvonalú a szegedi troli