Címoldal

A Google az Agórába várja a vállalkozókat

A Google az Agórába várja a vállalkozókat

Ingyenes tanfolyamot tart a Google Szegeden a helyi kis- és középvállalkozások számára szerda délután, a Szent-Györgyi Albert Agórában. A Digital Workshop képzés célja, hogy a digitális világ adta lehetőségek hatékony kihasználásában segítse a cégeket.

Gyermekrajzok mesélnek az otthonról az Agórában

Gyermekrajzok mesélnek az otthonról az Agórában

Az idén is nagy sikerrel zárult az IKV Zrt. gyermekrajzpályázata, amelynek eredményhirdetését kedden délután tartották a Szent-Györgyi Albert Agórában.

Múzeumi fieszta Szegeden több helyszínen

Múzeumi fieszta Szegeden több helyszínen

Múzeumi fiesztát tartanak Szegeden: a Mozaik Múzeumtúra Roadshow-ja ugyanis a Móra Ferenc Múzeumba, a Fekete házba és a Szent-Györgyi Albert Agórába érkezik május 12-én, pénteken. Játszóházzal, interaktív tárlatvezetésekkel, izgalmas múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és előadásokkal várják az érdeklődőket egész nap.

Hangszersimogató roadshow jön az Agórába

Hangszersimogató roadshow jön az Agórába

Több mint száz kipróbálható hangszer, hangtechnikai eszköz és ministúdiók érkeznek április 25-én, kedden a Szent-Györgyi Albert Agorába. A Hangszert a kézbe országjáró interaktív zeneoktatási roadshow egész héten Szegeden vendégeskedik.

Az ország legjobb néptáncosai Szegeden

Az ország legjobb néptáncosai Szegeden

szeged tv tartalom Néptáncosok százai jöttek el Szegedre a hétvégén abból az alkalomból, hogy a 27. alkalommal rendezték meg az Országos Gyermek-és Ifjúsági Néptáncfesztivált a Szent-Györgyi Albert Agórában. A háromnapos rendezvény végén a 16 legjobb csoport a Szegedi Nemzeti Színházban adta elő produkcióját vasárnap délután. (videóval)

A Szená-Torok az Agórában ad jótékonysági koncertet

A Szená-Torok az Agórában ad jótékonysági koncertet

Tisztelet Kodálynak címmel ad jótékonysági koncertet a Magyar Országgyűlés énekkara szombaton este fél 7-től a Szent-Györgyi Albert Agórában. A Szená-Torok koncertjére díjtalan a belépés, de jótékonysági felajánlásokat szívesen fogadnak.

Ismét nagy siker volt a kulturális piac

A város minden nagyobb kulturális intézménye és több civil szervezete is bemutatkozott szombaton a Szent-Györgyi Albert Agórában.

Az Agórában ünneplik a magyar nyelvet

Az Agórában ünneplik a magyar nyelvet

Országszerte számos rendezvény, köztük anyanyelvi kalandtúra, ünnepi gála, irodalmi estek, előadások, gyermekprogramok és koncertek várják az érdeklődőket a magyar nyelv napján. Szegeden városi nyelvi vetélkedőt rendeznek az Agórában.

Pályaválasztási vásárt rendeznek az IH-ban

Pályaválasztási vásárt rendeznek az IH-ban

Találd ki magad! címmel Pályaválasztási Vásárt rendeznek október 20–21-én az IH Rendezvényközpontban. Családi Pályaválasztási Napra is várják a döntés előtt álló tanulókat és szüleiket október 22-én, szombaton a Szent-Györgyi Albert Agórában.

SM betegek alkotásai láthatók az Agórában

SM betegek alkotásai láthatók az Agórában

szeged tv tartalom Mozgási problémával küzdő, sclerosis multiplexes betegek alkotásait tekinthették meg az érdeklődők az Agórában. A kézműves termékek újrahasznosított anyagból készültek, ráadásul a betegek sokszor komoly akadályokat leküzdve jutnak el a kész műig. (videóval)

Korábbi híreink

Petőfi-telepen járt a játszótér kommandó

Petőfi-telepen járt a játszótér kommandó

Egy hét alatt Szeged tíz játszóterére települ ki a Játszótér kommandó. A Szent-Györgyi Albert Agóra munkatársaiból és az őket segítő diákokból álló csapat váratlanul bukkan fel egy-egy városrész játszóterén, de ennek a kicsik és a családok mindenütt örülnek. (videóval)

„Kommandósok” lepik el Szeged játszótereit

„Kommandósok” lepik el Szeged játszótereit

Szeged tíz játszóterére települ ki a héten a Játszótér kommandó. A Szent-Györgyi Albert Agóra diákokból álló csapata hívja önfeledt játékra egy-egy városrész játszóterén a kicsiket és a családokat. Kedden délután az Erdélyi téren jártak.

Újszegedre megy kedden délután a Játékkommandó

Újszegedre megy kedden délután a Játékkommandó

Önfeledt játékra hívja az újszegedi gyerekeket, családokat kedden délután 3 órától a Szent-Györgyi Albert Agóra diákokból álló csapata és Joób Márton, a városrész önkormányzati képviselője az Erdélyi téri játszótérre.

Az otthon melegét vitték el a gyerekrajzok az Agórába

Az otthon melegét vitték el a gyerekrajzok az Agórába

Nagy sikerrel zárult az IKV Zrt. gyerekrajz pályázata, melynek eredményhirdetését pénteken délután tartották a Szent-Györgyi Albert Agórában. A gyerekek feladata egyszerű volt, a családjukat kellett megörökíteniük a saját otthonukban.

Az Agórában kétszer is Ragyog a mindenség

Az Agórában kétszer is Ragyog a mindenség

Ragyog a mindenség címmel ad koncertet a Kaláka együttes május 11-én, szerdán délelőtt 10 és délután 5 órakor a Szent-Györgyi Albert Agórában.

Már lehet válogatni a vakációs programok között

Már lehet válogatni a vakációs programok között

szeged tv tartalomHetente 10-12 féle tábor közül választhatnak a szülők és a gyermekek a nyári szünetben. A Szent-Györgyi Albert Agóra által összeállított 240 oldalas programfüzet 64 féle szaktábort kínál a 2016-os vakációra. Jelentkezni május kilencedikétől lehet. (videóval)

Fiatal táncosoké lesz három napig az Agóra

Fiatal táncosoké lesz három napig az Agóra

Negyvenkét együttes mutatkozik be a hétvégén Szegeden a 26. Országos Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztiválon. A legjobb 15 koreográfiát gálaműsoron mutatják be a szegedi teátrumban.

Botka: a nők joga saját életükről dönteni!

Botka: a nők joga saját életükről dönteni!

– Olyan élhető világot szeretnénk, ahol a politikusnak van a legkevesebb joga ahhoz, hogy ítélkezzen emberek fölött és megmondja, kinek, mi a dolga – mondta Botka László polgármester az Agórában rendezett nőnapi gála köszöntőjében.

Az Agórában köszöntötték a kultúra kiválóságait

Az Agórában köszöntötték a kultúra kiválóságait

A Szent-György Albert Agórában rendezték meg csütörtökön délután a Magyar Kultúra Napja városi díszünnepségét, ahol idén is köszöntötték a kultúra kiválóságait. Solymos László alpolgármester Szeged Kultúrájáért díjakat és Kölcsey-érmeket adott át azoknak, akik a Tisza-parti város kulturális életét gazdagították.

Tea, kimono, szusi - egy kis Japán Szegeden

Tea, kimono, szusi - egy kis Japán Szegeden

szeged tv tartalomJapán foglalták el a hétvégén a Szent-Györgyi Albert Agórát, ugyanis itt rendezték meg a 2. Szegedi Japán napot. A nagy sikernek örvendő rendezvényen több százan kóstoltak hagyományos japán teát és szusit, vagy próbálták fel a yukatát, a szigetország tradicionális viseletét. Még azt is megtudtuk, Japánban ünneplik-e a Karácsonyt.

Archívum

Egzotikus dallamok csendülnek fel az Agórában

Janikovszky Éva emléknap lesz az Agórában

Népek babáit mutatják be az Agórában

Kaput nyitott a Szent-Györgyi Albert Agóra

Informatorium partnertalálkozó