Címoldal

Rendkívüli Szegedi Tükör segíti a választást

Rendkívüli Szegedi Tükör segíti a választást

A Szegedi Tükör aktuális száma után a napokban Szegeden mindenki talál a postaládájában egy rendkívüli Szegedi Tükör című kiadványt is, amely ezúttal kizárólag a választásokat kívánja segíteni.

Botka László: A rendet a szabadság szüli

Szeged napja alkalmából díszközgyűlést tartott az önkormányzat a városháza előtt, a Széchenyi téren. Botka László polgármester ünnepi beszédében egyebek között azt mondta, a városnak nincs szüksége a kormány gyámkodására. A díszpolgári címet Dobozy Attila bőrgyógyászprofesszor vehette át.

Teljes a Swing Szeged-flotta

Felavatták Szeged új villamosflottáját. A két utolsó jármű is rövidesen forgalomba áll. Ezzel a közel 30 milliárd forint értékű tömegközlekedési nagyprojekt jelentős része elkészült.

Sodródás a tömegben

Mozdulni is alig lehetett az ünnepi hétvégén a Belvárosi hídon és környékén: a hídi vásár ismét több tízezer érdeklődőt vonzott. Ropogósra sült csülök, fejedelmi kürtőskalács, vattacukor mellett vezetett a vásárlók útja.

A város napját ünnepeltük

Május utolsó hétvégéjén Szeged napját ünnepelte a város. A rendezvényeken több tízezren vettek részt. A díszközgyűlés is, amelyet a városháza előtt, a Széchenyi téren tartottak, sok érdeklődőt vonzott.

Szegeden járt Gao Jian

Lenyűgözte a Kínai Népköztársaság nagykövetét Csongrád megyei látogatása során, hogy mennyire vigyázunk történelmi örökségünkre.

Felújították az Ázsia-házat

A Szegedi Vadasparkban az Ázsia-ház felújítását az adó egy százalékok felajánlásából oldották meg. Az épületet Botka László polgármester adta át. A vadasparkba a városnapi ünnepségre érkező külföldi delegációk is kilátogattak.

Korábbi híreink

Kilenc napig a bor volt a főszereplő

Kiváló nedűk, remek hangulat és alapvetően jó idő jellemezte az ide borfesztivált. A kilencnapos rendezvény az ország egyik legszínvonalasabb borfesztiváljává fejlődött, mire nagykorú lett, ez volt ugyanis a tizennyolcadik ünnep.

Fellendül a turizmus

Átlagosan három napot töltöttek tavaly a turisták a napfény városában. A vendégéjszakák és a vendégek száma is 4 százalékkal nőtt 2011-ben, ami elsősorban a fesztiváloknak, az egyre népszerűbb szegedi programoknak köszönhető. A Szeged-napi ünnepségsorozattól kezdve a szabadtéri játékokon keresztül egészen a tiszai halfesztiválig sok-sok vonzó programot kínál a város, amelyek igazi turistacsalogatónak számítanak.

Több elsős lesz idén, mint tavaly

Ugyanannyi osztályban több elsős kezdi meg szeptemberben a tanulmányait, mint tavaly. Az áprilisi beiratkozásokkor 1540-en jelentkeztek valamelyik intézménybe.

Bölcsődei beiratkozás

Áprilisban lezárult a bölcsődei beiratkozás első köre. Mindenkit, aki idén szeptember és december között szeretné beszoktatni gyermekét a bölcsődébe, fel tudtak venni.

Kezdődik a Dugonics és az Árpád tér felújítása

Rövidesen elkezdődik a Dugonics tér és környékének 730 millió forint értékű újjáépítése. A közműmunkálatokat díszburkolat-építés és kertészeti rendezés követi. Határidő: év vége.

Letették a klinikai tömb alapkövét

Jövő év végére teljessé válik Szeged egészségügyi integrációja: a felépülő új klinikai tömbben koncentrálódik majd az összes műtéti szakma. Az országosan is mintaértékű modell kialakítása már 2005-ben megindult az intézményrendszer összeolvasztásával.

417 milliós beruházás a színházban

Augusztus végéig építőmunkások lakják be a Szegedi Nemzeti Színházat. A szegedi színjátszás közel 130 éves épületébe már be is költöztek a szakemberek, mert egy uniós pályázat segítéségével 417 millió forintból korszerűsítik az intézmény fűtési és légtechnikai rendszerét.

Szegóra lett az Agóra

Szent-Györgyi Albert Agóra, röviden Szegóra – ez lett a neve a Kálvária sugárút–Jósika utca–Londoni körút–Gogol utca által határolt területen épített közművelődési központnak. A három uniós pályázaton 1,6 milliárd forintos támogatást nyert, összesen 2 milliárdos beruházás szeptember 15-ére, határidőre elkészül, az építkezés most 80 százalékos.

Másfélszer több teraszengedély

A nemdohányzók védelméről szóló, januártól érvényben lévő törvény alaposan átalakította a vendéglátóhelyek belső életét. A sör, a fröccs vagy éppen egy kávé mellett ma már nem lehet elszívni egy cigit, sem az asztaloknál, sem a pulton könyökölve. Marad hát az utca.

Megújult a szeged.hu

Napok óta teljesen megújult formában láthatják a szegediek a város honlapját, a szeged.hu-t. A weboldal új design-nal, rengeteg friss, érdekes tartalommal jelentkezik és valamennyi, a város életéről szóló hírt, információt a lehető leghamarabb megosztja az olvasókkal. E mellett sok illusztrációt, színes képriportot is találnak rajta és áttekinthető, felhasználóbarát formában áll az olvasók rendelkezésére. Újdonság, hogy a tartalom immár „okostelefonon” is elérhető, és a weboldalnak rendszeresen jelentkező hírlevele is van.

Archívum

Új lakók és programok a vadasparkban

Tehetség Napja 2012

Egy éve tűntek el a kamionok Szegedről

Majális Hattyason

Száguldás nyolc keréken Rókuson

Hét kerékpártároló épül

Hatszázmillió forint jut idén útépítésre, felújításra

Szeged számomra az első

Új KMB-s irodák Szegeden

Szeged napja 2012

Közérdekű közlemény

Tavaszi nagytakarítás: két hónapja kétszázan dolgoznak

Vakáció 2012

Népesség: a megye fogy, Szeged gyarapodik

Ibériai erőgyűjtés

Hazai porondon folytatják

Ez volt ám a meglepetés!

Egyre feljebb és feljebb

A határ menti létet mutatják be

West Side Story és Hedda Gabler

Andrea Chénier-től Mária Teréziáig

A kormány tízszeresére emelte a díjat

Vidám böllérfesztivál a téren

Nem vizsgálódnak tovább az átvilágítók

Bokrétaünnep az Agóránál

Havi 47 ezer sem jut mindenkinek

Épül az új klinikai tömb

Felújított iskolákat vesz át az állam

Kétmilliárdos lyukat kellett befoltozni

Botka László: Nagyon nehéz éve lesz Szegednek

Belvízelvezetésre 1,2 milliárd

Új villamos avatta fel az új vonalat

Minőségi verseny, minőségi siker

Nagy sorozatra készül a Pick

Szerb kincset talált a Szedeák

Nő a múltból, West Side Story és Hedda Gabler

A magyar kultúrát ünnepeltük

Vinkler és Lennon képei a REÖK-ben

Az autógyártás szegedi úttörőjére emlékezünk

Rózsavölgyi József: Átépítenénk a Hősök terét

Kónya Gábor: Hét játszótér vár felújításra

Pocsai Blanka: Felújításra vár az iskola, átszervezésre a közlekedés

Kenyeres Lajos: Nagyon kellett volna a 10-es troli

Ez történt 2011-ben Szegeden - tovább szépült, fejlődött a város

Egész évben csináljuk a fesztivált

Minden pénzt el tudnának költeni a városra

Interaktív táblákkal játék a tanulás

A kormány szűkíti a szociális ellátásokat

Újjászületik a Dugonics és az Árpád tér

A Swing Szeged már a 21. század

Közérdekű közlemények

Pick Szeged: elindult egy úton

Portugália is ideális

M43: elkerülik Szegedet a kamionok

M43: elkerülik Szegedet a kamionok

Rudolf és a Bánk bán - sztárokkal