Címoldal

Szeged új díszpolgára Pintér SándorFotógalériával

Szeged új díszpolgára Pintér Sándor

A hagyományoknak megfelelően Szeged Napján díszközgyűlést tart a képviselőtestület, ahol új díszpolgárt avatnak és kitüntetéseket adnak át a városért sokat dolgozó és tevékenykedő szegedieknek. A közgyűlésről folyamatosan tudósítunk, tartsanak velünk.

Borfesztivál: Óriási tömeg már a megnyitón isFotógalériával

Borfesztivál: Óriási tömeg már a megnyitón is

Százhatvan borász részvételével megnyílt a Széchenyi téren a XXIII. Szegedi Borfesztivál, megkezdődött a 10 napig tartó Szeged Napja ünnepségsorozat. Május 21-ig 6 színpadon 150 produkció várja a fesztiválozókat. Az ünnepségsorozat megnyitóján Botka László polgármester köszöntötte a szegedieket és a város vendégeit.

A borfesztiválon idén nem szól majd playbackFotógalériával

A borfesztiválon idén nem szól majd playback

Számos újdonsággal várja vendégeit a pénteken nyíló 23. Szegedi Borfesztivál. A kiegészítő programokkal együtt Magyarország egyik legvonzóbb fesztiválprogramjává vált a rendezvény.

Kijelölték a 2017-es borfesztivál időpontját

Kijelölték a 2017-es borfesztivál időpontját

Megvan a 2017-es Szegedi Borfesztivál és a Szeged Napja Ünnepségsorozat hivatalos időpontja. Az immáron 23 éves rendezvénysorozat 2017. május 12. és 21. között, 10 napon keresztül várja a minőségi borok és a színvonalas programok szerelmeseit.

Rekordokat döntött az idei borfesztivál

Rekordokat döntött az idei borfesztivál

szeged tv tartalom Minden eddigi rekordot megdöntött az idei a Szeged Napja Ünnepségsorozat és a Szegedi Borfesztivál. A hétvégén hömpölygött a tömeg a Széchenyi téren, a Dóm téren és a Hídi vásáron is, a kiállítók száma pedig magasabb volt, mint valaha. (videóval)

Új díszpolgárt is avatnak Szeged napján

Új díszpolgárt is avatnak Szeged napján

Ünnepi közgyűlésen emlékeznek meg pénteken délután 4 órától a városháza előtt Szeged szabad királyi várossá válásának 297. évfordulójáról. Szeged napján díszpolgárt avatnak és a város kiválóságait köszöntik a Széchenyi téren. A városünnepen Botka László polgármester mond ünnepi beszédet.

Monumentális faló érkezik Szegedre

Monumentális faló érkezik Szegedre

4 méter magas és 3 méter széles falovat állítanak ki Szegeden a Szeged Napja program keretében május 21-én. A lóra, melyre bárkinek az üzenete felkerülhetett, az első sorok Tatár Csillától érkeztek.

Igazi gasztroélményt kínál öt szegedi fesztivál

Igazi gasztroélményt kínál öt szegedi fesztivál

A Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyar Turizmus Zrt. közös szakmai értékelése alapján öt szegedi rendezvény – közöttük a Szeged Napja Ünnepségsorozat – is kiérdemelte a Gasztroélmények Éve 2016. ajánlását. (videóval)

„Két év alatt is sokat szépült a városuk!”

„Két év alatt is sokat szépült a városuk!”

Geraldine Bird, Cambridge polgármestere már visszatérő vendég a Szeged Napja ünnepségsorozaton. Otthon érezte magát – a rossz idő miatt is...

Itt volt, de egy kicsit otthon is maradt

Itt volt, de egy kicsit otthon is maradt

Szeged város napján Darmstadt egyik küldötte volt. Marcus Drenger élvezte a forgatagot, a programokat, de közben a Merck-Stadionba vágyott.

Korábbi híreink

Eső után hídivásár: pénztárcát tölts!

Eső után hídivásár: pénztárcát tölts!

Körtemuzsika, mosószóda, mimóza. Mi a közös bennük? Abszolút, de semmi! Legföljebb az, hogy mindegyik megvehető a hídivásárban. Meg még ezer más. Ami itt nem kapható, az nincs is!

Balogh Elemér Szeged új díszpolgára

Balogh Elemér Szeged új díszpolgára

A város napján Botka László átadta a díszpolgári címet, a Pro Urbe-díjakat, a Szegedért Emlékérmeket valamint a Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért Emlékérmeket.

Szórakoztató nagyüzem kezdődik a Dóm téren

Szórakoztató nagyüzem kezdődik a Dóm téren

Igazi sztár kavalkád lesz a következő napokban a Dóm téren. A partfalátadás után ma este a Wellhello nyitja a sort, vasárnap estig többek között Rúzsa Magdi és Demjén Ferenc is koncertet ad.

Az idén háromnapos lesz a hídivásár

Az idén háromnapos lesz a hídivásár

Gólyalábasok, csepűrágók, dudások és kézművesek veszik birtokba szombat reggeltől a forgalom elől lezárt Belvárosi hidat. Bár a Szegedi Hídivásár történetében ez már a tizenhatodik alkalom, de csak most először várja három napon keresztül látogatóit a vásári forgatag.

Élsportolók munkáját ismerték el a városházán

Élsportolók munkáját ismerték el a városházán

Szeged sportéletének kiemelkedő személyiségeit köszöntötték szerdán délután a városünnep alkalmából. „Az élsportolók élete nem egyszerű. Naponta meghalnak az álmaikért” – fogalmazott köszöntőjében Joób Márton, a sportbizottság elnöke.

A város napján Szeged alkotóit köszöntötték

A város napján Szeged alkotóit köszöntötték

A hagyományokhoz híven – a Szeged napja ünnepségsorozat részeként – az idén is köszöntötték a város művészeit, alkotóit. Szerdán délután a városháza dísztermében adták át az alkotói és pályakezdői támogatásokat, valamint a művészeti ösztöndíjakat.

Pohárra fel! Hosszú borünnep kezdődik

Pohárra fel! Hosszú borünnep kezdődik

Nemcsak borszerető, hanem borértő is a szegedi közönség. Tudják ezt a jól a borászok is, ezért az idén rekordszámba jelentkeztek a borünnepre, amellyel pénteken kezdetét veszi a Szeged Napja ünnepségsorozat – mondta Németh István, a szervező Városkép Kft. ügyvezetője.

Már épül a borváros a platánfák alatt

Már épül a borváros a platánfák alatt

A faházak építésével megkezdődtek a huszonegyedik Szegedi Borfesztivál előkészületei a Széchenyi téren. Az idén 11 napos borünnepre több mint 150 hazai borászt várnak.

Botka László: „A szegediség szabadság és polgári lét!”

Botka László: „A szegediség szabadság és polgári lét!”

Ünnepi közgyűlésen emlékeztek meg pénteken délután a városháza előtt Szeged szabad királyi várossá válásának 295. évfordulójáról. Szeged napján díszpolgárt avattak és a város kiválóságait köszöntötték a Széchenyi téren. Ünnepi beszédet mondott Botka László polgármester.

Alkotókat köszöntöttek a városházán

Alkotókat köszöntöttek a városházán

A hagyományokhoz híven – a Szeged napja ünnepségsorozat keretében – csütörtökön délután a városházán köszöntötték Szeged kulturális életének kiválóságait. Solymos László alpolgármester alkotói és pályakezdői támogatásokat, valamint művészeti ösztöndíjakat adott át a díszteremben rendezett ünnepségen.

Archívum