Címoldal

Mindenki örül Partfürdő nagy medencéjénekFotógalériával

Mindenki örül Partfürdő nagy medencéjének

szeged tv tartalom A Partfürdő felújított medencéjét használják a Sportuszodából kiszorult sportegyesületek és úszók nagy része. A városban egyébként is kevés a vízfelület, a SZUE évek óta telt házzal működik, így ott nincs lehetőség a bérlésre. Ezért is volt nagy segítség, hogy megnyitották a Partfürdő nagymedencéjét. (videóval)

Kedden nyit a nagymedence a Partfürdőn

Kedden nyit a nagymedence a Partfürdőn

A festéssel készen vannak, így kedden már csobbanhatnak is a fürdőzők, illetve a sportolók a Partfürdő nagymedencéjében, amely a hét négy napján, keddtől péntekig várja az úszni vágyókat.

A Partfürdőn ünnepeltek a köztisztviselőkFotógalériával

A Partfürdőn ünnepeltek a köztisztviselők

A hagyományoknak megfelelően idén is színes programok várták a Partfürdőn a szegedi városháza dolgozóit pénteken. A Köztisztviselők Napja alkalmából rendezett szabadidős programok célja az volt, hogy az irodák dolgozói kikapcsolódjanak.

A Nap is rámosolygott a gyermekfesztiválraFotógalériával

A Nap is rámosolygott a gyermekfesztiválra

Csepergő esővel indult, de később az időjárás is a kegyeiben fogadta az idén már negyedszer megrendezett Mosolypart Gyermekfesztivált. Estig még érdemes ellátogatni az Újszegedi Partfürdőre, ahol vidám programokkal sportolási lehetőséggel és műsorokkal várják a szegedieket.

Mosolyparttá változik vasárnap a partfürdő

Mosolyparttá változik vasárnap a partfürdő

Mosolyparttá változik vasárnap 10-től este 20 óráig az Újszegedi Partfürdő. Június 18-án, a szünidő első hétvégéjén színes, vidám programokkal várják a családokat a partfürdő területén rendezett Mosolypart Gyermekfesztiválon. Az idén az Egészséges Szegedért program keretében ingyenes szűrővizsgálatokat és tanácsadást is igénybe lehet venni.

Nyit a Partfürdő, indul a szabad strand

Nyit a Partfürdő, indul a szabad strand

Szerdán – a jó idő megérkeztével és a Deja Vu fesztivál végeztével – nyílik a szegediek kedvenc szabad strandja az újszegedi Partfürdőn, Szeged belvárosában.

Igaz a mondás, nem csak a 20 éveseké a világFotógalériával

Igaz a mondás, nem csak a 20 éveseké a világ

Idén hatodik alkalommal szervezte meg a Senior Center a Tavaszi Forgatagot a Partfrüdőn. A remek időnek köszönhetően a több mint 600 résztvevő nagyon jól érezte magát.

Most már a Partfürdőn is „gyúrhatunk”Fotógalériával

Most már a Partfürdőn is „gyúrhatunk”

Kültéri kondicionáló parkot létesítettek a Szegedi Úszó Egylet és a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. közös projektjeként az Újszegedi Partfürdőn.

Ismét megtelt a Partfürdő a HalfesztiválonFotógalériával

Ismét megtelt a Partfürdő a Halfesztiválon

A 20 éves hagyománynak megfelelően a Halfesztiválon nem csak a hivatásos szakácsok mutatják be, milyen halászleveket tudnak készíteni, hanem baráti társaságok, munkahelyi kollektívák is összejönnek egy jó főzésre a Partfürdőn.

Új kezdeményezések, új helyszínek a SZIN-enFotógalériával

Új kezdeményezések, új helyszínek a SZIN-en

A korábbiakhoz képest némileg átrendeződtek a helyszínek a Szegedi Ifjúsági Napokon. A Partfürdőn most két meglehetősen különböző hangulatú és funkciójú rész található, így pörgősebb a buli, de annak is jó ez, aki pihenni akar.

Korábbi híreink

Szeptember első hétvégéjén újra Halfesztivál

Szeptember első hétvégéjén újra Halfesztivál

szeged tv tartalomTöbbtízezer vendéget várnak a XX. Tiszai Halfesztiválra. Szeptember első hétvégéjén ismét bográcsokkal népesül be a Tisza belvárosi szakaszának két partja. A lakomán és koncerteken idén túl a honvédség is látványos bemutatót tart. (videóval)

Elstartolt a SZIN: indul a buli a partfürdőn

Elstartolt a SZIN: indul a buli a partfürdőn

A sátorlakók már tegnap, a nulladik napon beköltöztek a partfürdőre, mától pedig négy napon keresztül buliktól lesz hangos a Tisza-part. Nyolc zenei helyszínen, több mint 160 fellépő szórakoztatja a nyarat búcsúztató fiatalokat és idősebbeket.

Szerdán indul a SZIN: 8 helyszínen 160 fellépő

Szerdán indul a SZIN: 8 helyszínen 160 fellépő

Nyolc zenei helyszínen, több mint 160 fellépő szórakoztatja majd a közönséget az augusztus 24-én, szerdán kezdődő Szegedi Ifjúsági Napokon. A négynapos fesztiválon, többek között fellép az angol Jasmine Thompson és a 2Unlimited is.

Strandkönyvtárt nyitott a Somogyi a partfürdőn

Strandkönyvtárt nyitott a Somogyi a partfürdőn

Rendhagyó szolgáltatást kínál nyárra az újszegedi partfürdő vendégeinek a Somogyi-könyvtár. Strandolás közben könnyed olvasmányokat kölcsönözhetnek, képes újságokat lapozgathatnak az érdeklődők.

Egy hónap múlva megnyitja kapuit a SZIN

Egy hónap múlva megnyitja kapuit a SZIN

Egy röpke hónap és megnyitja kapuit a „napfény városának” vízparti fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok, azaz a SZIN. A színes programsorban öt színpadon mintegy 150 fellépő szórakoztatja a nagyérdeműt négy napon át.

Tisza Fussz: úszó- és futóverseny egyben

A Szegedi Partfürdő Kemping és Apartman, valamint a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség egy Szegeden eddig egyedülálló versenyt rendez jövő héten szombaton, július 23-án az újszegedi Partfürdőn.

Együtt ünnepeltek a köztisztviselők

Együtt ünnepeltek a köztisztviselők

Jó idő és színes programok várták a Partfürdőn a szegedi városháza dolgozóit pénteken reggel. A Köztisztviselők Napja alkalmából rendezett szabadidős programok célja az volt, hogy az irodák dolgozói jobban megismerjék egymást, illetve, hogy a szabadban, sok mozgással kapcsolódjanak ki ezen a jeles napon.

Szent Iván éji szalonnasütés lesz a partfürdőn

Szent Iván éji szalonnasütés lesz a partfürdőn

Szent Iván éji tűzgyújtást és közös szalonsütést rendeznek június 24-én, pénteken este a Partfürdőn. Az év legrövidebb éjszakája fény és a Nap ünnepe, ezt köszönhetik tűzugrással és vidám szalonnasütéssel a szegediek.

Csupa mosoly volt vasárnap a partfürdő

Csupa mosoly volt vasárnap a partfürdő

A szünidő első vasárnapján színes programokkal várták a családokat a partfürdő területén rendezett Mosolypart gyermekfesztiválon. A rendezvény egyik legfontosabb célja az volt, hogy a kisgyerekes családok ismét felfedezzék a Tisza partján lévő fürdőhelyet.

Mosolyparttá változik vasárnap a partfürdő

Mosolyparttá változik vasárnap a partfürdő

Mosolyparttá változik a hét végén az Újszegedi Partfürdő. Június 19-én, a szünidő első vasárnapján színes programokkal várják a családokat a partfürdő területén rendezett Mosolypart gyermekfesztiválon: 10 és 20 óra között számos színes, vidám program várja a látogatókat.

Archívum

Amikor a gazda keze szépíti a jószágot

Ezerkétszáz szépkorú főzte a hallét a Partfürdőn

Gyermekfesztivált rendeznek a partfürdőn

Tavaszi forgatagot rendeztek a Partfürdőn

Több száz bográcsban rotyogott a hallé

Szépkorúak is főzték a hallét a Partfürdőn

Háromnapos halfesztivál kezdődött a Tisza partján

Strandfoglaló hétvége a Partfürdőn