Címoldal

Ősszel ismerteti részletes programját az MSZPFotógalériával

Ősszel ismerteti részletes programját az MSZP

A kormány továbbra is a gazdagoknak kedvező adórendszert szeretné fenntartani, ezért fontos, hogy a Magyar Szocialista Párt megismertesse az emberekkel a társadalmi egyenlőség igényére épülő programját – hangzott el Szabó Sándor és Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselők szegedi sajtótájékoztatóján.

Tegyünk Igazságot! – kampányt indít az MSZP

Tegyünk Igazságot! – kampányt indít az MSZP

– Az a célunk, hogy Magyarországon igazságos közteherviselés és igazságos politika legyen! – mondta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten abból az alkalomból, hogy Tegyünk igazságot! szlogennel országjárást indít a párt.

Három troll kísérgeti a Momentumot

Ellenzéki rendezvényekről ismert kormányközeli aktivista fiatalok kísérik a Momentumot vidékre is, hogy minden híradásban benne legyen a kis molinójuk, szórólapjuk. - írja az Index

Szegeden kezdi az országjárást a sztárszakács

Szegeden kezdi az országjárást a sztárszakács

Országos főzőturnéra indul a TV Paprika szakácsa, Bede Róbert. A boldogság útjain című új, saját gyártású műsor első állomása Szeged lesz, ahová április 5-én, vasárnap érkezik a stáb.

Bajnai Komlón: már a fideszesek is menekülnek

Bajnai Gordon szerint nem a bal- és a jobboldal harcol majd a 2014-es választáson, hanem a normális országot akarók küzdenek meg a mostani hatalommal. A volt miniszterelnök országjáró útjának első állomásán, Komlón beszélt elképzeléseiről.