Címoldal

Áder indítja a maratont, amelyet a Fidesz a 30. kilométertől kezdhet meg

Áder János nem okozott meglepetést, nem mintha szokása lenne. Április 8-ra kiírta a soron következő országgyűlési választásokat. Összeszedtünk, mit kell tudni a következő három hónap ütemezéséről. - írja a hvg

Április 8-án választunk országgyűlési képviselőket

Április 8-án választunk országgyűlési képviselőket

Áder János kitűzte a választás napját – nagyjából arra ez egy vasárnapra, ami valóban szóba jöhetett.

A Fidesz döntené el, ki a bűnös

Egyszerre játszaná el a Fidesz az ügyészség és a bíróság szerepét Czeglédy Csaba ügyében. Bár a két év nyomozás után, éppen az országgyűlési választási kampány nyitányán előzetes letartóztatásba helyezett, adócsalással meggyanúsított, szombathelyi önkormányzati képviselő és 17 társa ügyében még vádirat sem született, a Fidesz már országgyűlési határozati javaslatban állapítaná meg a bűnösséget. - írja a nepszava.hu

Jövő héten szavazhatnak Csongrád megye átnevezéséről

Az Országgyűlés négynapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők jövő kedden szavazhatnak Csongrád megye Csongrád-Csanádra történő átnevezéséről.

Megvan Lázár János MSZP-s kihívója

Rója Istvánt, egy makói gimnázium indok nélkül menesztett igazgatóját indítja az MSZP a kancelláriaminiszter választókerületében a 2018-as választásokon. Rója bízik a csodában. - írja a nepszava.hu

Letelepedési kötvények: elég volt a kérdésekből! Kövér közbelépett

Hiába próbált újra és újra magyarázatot kérni Demeter Márta független országgyűlési képviselő a letelepedésikötvény-program kétes és tisztázatlan kérdéseiben, a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda nem ad érdemi választ a politikus felvetéseire. - írja az mon.hu

Szabó Sándor: a 2018-as egy igazságtalan költségvetés

Szabó Sándor: a 2018-as egy igazságtalan költségvetés

Szabó Sándor, Szeged szocialista országgyűlési képviselője szerint a Fidesz a korrupció költségvetését terjesztette az Országgyűlés elé, amely ráadásul igazságtalan is.

Szabó Sándor a szegedi utakért szólalt fel

Szabó Sándor a szegedi utakért szólalt fel

A szaktárca államtitkáránál interpellált Szabó Sándor az Országgyűlés legutóbbi plenáris ülésén. A szegedi képviselő arról érdeklődött, mikor kezdődik meg a Szeged-Kübekháza közötti útszakasz felújítása, illetve lesznek-e útjavítások Szeged belterületén.

Egyforma elbírálás alá essenek az önkormányzatok

Egyforma elbírálás alá essenek az önkormányzatok

A közösségi közlekedés támogatásáról kérdezte a kormányt Szabó Sándor szocialista országgyűlési képviselő szerdán a parlamentben. A politikus szerint az állami támogatás az elmúlt években drasztikusan csökkent, amely nehéz helyzetbe hozta a tulajdonos önkormányzatokat.

Villámgyorsan megszavazták a CEU-törvényt

A parlament 123 igen 38 szavazat ellenében megszavazta a felsőoktatási törvény módosítását, vagyis a CEU-törvényt kedd kora délután. A javaslatot megszavazta hét igazoltan távol levő képviselő kivételével az összes fideszes és KDNP-s képviselő. - írja az Index

Korábbi híreink

Majtényi mosolyoghat, mindenki más megiszik egy felest és gyorsan felejt

Államfőt választott hétfőn az Országgyűlés – minden meglepetés nélkül. Levonhatunk-e mégis bármilyen következtetést Áder János újraválasztásából? Bár az elnök beszéde miatt még mindig bágyadtak vagyunk, igyekeztünk mégis valamit leszűrni a voksolásból. Hogy mennyire megerőltettük magunkat, mutatja: még a Jobbikot is észrevettük – talán az országban egyedüliként. - írja a hvg

Államfőt választ hétfőn az Országgyűlés

Az Országgyűlés hétfőn választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét öt évre. A Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt jelölte a tisztségre, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökét támogatja.

Szabó: A kilakoltatási moratórium után mi lesz?

Szabó: A kilakoltatási moratórium után mi lesz?

A kilakoltatási moratórium lejártával milyen segítséget kíván biztosítani a kormány az otthonukat elveszítő családoknak? – tette fel a kérdést hétfőn a Parlament plenáris ülésén Szabó Sándor, szegedi képviselő.

Leadták a politikusok a vagyonnyilatkozataikat

Valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre saját és vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát - közölte Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke kedd este az MTI-vel. - írja az atv.hu

Szabó: Az önkormányzat jobb gazdája az iskolának

Szabó: Az önkormányzat jobb gazdája az iskolának

Ellenzéki kezdeményezésre tartottak vitanapon kedden a közoktatás átalakításáról a Parlamentben. A kormány a közoktatás átalakítása mellett érvelt, az MSZP pedig az államosítás ellen emelte fel szavát. Szeged országgyűlési képviselője, Szabó Sándor szerinte vissza kellene adni az önkormányzatoknak az iskolákat.

Megbukott Orbán alkotmánymódosítása

A Jobbik és az MSZP tiltakozása, a DK távolmaradása és az LMP nem szavazása mellett nem fogadta el az Országgyűlés a hetedik alkotmánymódosítást. - írja a 444.hu

Káosz a kormány miatt a szemétszállításban

Káosz a kormány miatt a szemétszállításban

A hulladékszállítás körül kialakult anomáliákról kérdezte Szabó Sándor országgyűlési képviselő az illetékes minisztert hétfőn a Parlamentben. Szegedet is érzékenyen érinti az új törvény, mivel több száz millió forint vesztesége keletkezik az önkormányzatnak a hulladékszállítás államosítása miatt.

Több pénz kell az oktatásra és az egészségügyre

Több pénz kell az oktatásra és az egészségügyre

A Parlament a napokban tárgyalja az ország 2017. évi költségvetését. Szabó Sándor, az Magyar Szocialista Párt szegedi országgyűlési képviselője szerdán sajtótájékoztatón ismertette pártja módosító javaslatait. Az MSZP több pénzt adna az egészségügyre, a szociális területre és az oktatásra.

A Parlamentben is szóba került a Fodor kollégium

A Parlamentben is szóba került a Fodor kollégium

Szabó Sándor, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője hétfőn kérdést intézett Rétvári Bence államtitkárhoz, amelyben arra volt kíváncsi, hogy a KLIK miért hagyta teljesen figyelmen kívül a szegedi Fodor kollégium igazgató választásánál a tantestület és a diákok egybehangzó véleményét?

Fogadóórát tart Szabó Sándor országgyűlési képviselő

A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője, Szabó Sándor ismét fogadóórát tart, amelyre várja a szegedieket.

Archívum

Jön a Fidesz tavaszi törvényalkotási dömpingje

Rátették a kést a Tesco és az Auchan torkára

Nagyon nyert a szocialista jelölt Újpesten

Indul a törvénygyár a parlamentben

Tovább növelheti Lázár hatalmát a parlament

Paks 2: A kormány saját szabályait sem tartja be?

97 ezerbe került a legdrágább szavazat

„Szegedért és a térségért akarok dolgozni!”

Szeged baloldali maradt!!

Még két óra van hátra az urnazárásig

Eddig 113 ezren szavaztak Csongrád megyében

Sorban állnak az átjelentkezéssel szavazók

Délelőtt 11-ig a választók közel negyede szavazott

Mesterházy: a jövőről szavazunk

A vetítőgépet is bevetették a kampányba

Szegeden is sokan ismerik a Fidesz igazi arcát

2014: minden idők legdrágább választása

Haraszti: "Nem lesz tiszta a választás"

Három hét múlva lesz az országgyűlési választás

Újabb beszámolók érkeztek választási csalásokról

Választás: Százmilliók kamupártoknak

Két mandátumért 26-an versenyeznek Szegeden

Ma 4 órakor zárul a jelöltállítás

Választás: nagy meglepetések lesznek?

Listát állított az Összefogás

Több ezer ajánlást adtak le az Összefogás jelöltjei

Puccsszerű szavazás a bővítésről

Könnyebb lesz megbízható kaszinóssá válni

Orbán gondoskodik talpasairól

Áder döntött: április 6-án választunk

Bországgyűlést rendeznek Ópusztaszeren

"A választás nem tekinthető előre lefutottnak"

A Fidesz -KDNP is döntött a képviselőjelöltjeiről

Képviselő jelölteké lesz a kerekasztal fóruma

Pórul járhat, aki kiemelt beruházás közelében lakik

Megint alkotmányellenes törvény készül

2014. április 6.: országgyűlési választások

Elfogadták a választási programot és a listákat

Elfogadta választási listáit az MSZP választmánya

Interpelláció az SZTE napelemeiről

Bemutatták az MSZP és az Együtt PM közös jelöltjeit

Több ezer pedagógus bére csökkenhet

Megússzák a szondát a piás honatyák

Orbánék újra rárontanak Brüsszelre

Ragaszkodnak a nyugdíjhoz a honatyák

A számok egyértelműek: a Jobbik a Fidesz kedvence

Megszavazták az átláthatóság korlátozását

Az ellenzék megszüntetné a TEK-et és a házőrséget

Csúcsra járt a törvénygyár, 17-en meg sem mukkantak

Újabb akadályt görget a választók elé a Fidesz

Újraindul a parlamenti törvénygyár

A következő választásokon az MSZP lehet a váltópárt

Részországgyűlést tartottak Szegeden a Szocialisták

Szegeden tartja a következő részországgyűlését az MSZP