Címoldal

Feléledt az ellenzék, vizsgálnák, hogy mi került az olimpiánkon ennyibe

Magyarország kormánya, pontosabban a budapesti városvezetés, még pontosabban a Magyar Olimpiai Bizottság megpályázta a 2024-es olimpia rendezését, de látva, hogy komoly támogatottsága lenne egy népszavazásnak a kérdésről, meghátrált, és Magyarország kormánya, pontosabban a budapesti városvezetés, vagyis, akarom mondani, a Magyar Olimpiai Bizottság visszavonta februárban a pályázatot. - írja az Index

Visszamenőleges emelést kérnek a nyugdíjasok

Nyílt levelet írt a kormánynak a Nyugdíjasok Országos Képviselete, mivel az infláció magasabb a vártnál, így véleményük szerint nem teljesül a törvényben előírt nyugdíjemelés. - írja a vg.hu

Nem örülnek a kilenc osztályos iskolának

Nem örülnek a kilenc osztályos iskolának

szeged tv tartalom Március elején derült ki, hogy az oktatási kormányzat kilenc évfolyamossá bővítené az általános iskolát. A tanárok és a Pedagógusok Szakszervezete még nem hallott részleteket a tervekről, azt sem tudják, hogyan vezetnék be a változásokat, és hogyan érintené mindez a tanárok szakmai munkáját. (videóval)

Megvolt az egyeztetés: tényleg csúnyán elbánnak a nagy élelmiszerboltokkal

Nem túl hosszú és nem túl produktív egyeztetés zajlott kedden a kormány a kereskedelmi láncokat megsarcoló javaslatairól a nemzetgazdasági tárca és a kereskedők érdek-képviseleti szervezetei között. - írja az Index

Lelkesen talicskázza a közpénzt a kormány a haveri médiacégekbe

Részletes, látványos ábrákban mutatja be az Átlátszóra költözött Mérték Médiaelemző Műhely azt, hogy miképpen alakultak 2006 januárja óta az aktuális kormányok médiaköltései. - írja az Index

Lázárék megsarcolnák a diszkontláncokat

Az élelmiszerbotrányra hivatkozva újabb, a külföldi tulajdonú élelmiszerláncok szívatására kitalált javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak Lázár János és Varga Mihály. - írja a nepszava.hu

Rangkórság és kormányzati dáridó

Alig két hónap alatt tovább növelte az államtitkárok, helyettes államtitkárok és miniszteri biztosok számát az Orbán-kormány, pedig az állami vezetői gárda létszáma már az év elején is rekordmagas volt. Idén eddig 18 miniszteri biztost, egy új államtitkárt és 8 helyettes államtitkárt neveztek ki. - írja az mno.hu

Kartellben titkolják, hányan fagytak halálra idén Magyarországon

Azt hittük, egyszerű a kérdésünk: hányan haltak meg kihűlésben a 2016–17-es télen az ország határain belül. Ha az elérhető adatsorokon nézzük az elmúlt éveket, az egyik listát akár biztatónak is nevezhetnénk, a másik viszont lesújtó. Csakhogy egyik sincsen köszönőviszonyban sem a valósággal. - írja a hvg

A fogorvosokat is röghöz kötné a kormány

Egy új rendelettervezet szerint a jövőben csak azok a fogorvosnak tanulók vehetnének részt az államilag támogatott rezidensképzésben, akik három évig államilag finanszírozott fogászatokon vállalnak munkát. - írja a hvg

Szocialista törvény hozhatja kényszerhelyzetbe Orbánékat?

Egy bizonyos mértékű gazdasági növekedés felett elvileg nyugdíjprémiumot kell fizetni az erre jogosultaknak. Az MSZP-s Korózs Lajos a szocialisták idején hozott törvényre hivatkozva kérdezett rá Varga Mihálynál arra, idén osztanak-e ilyen pluszpénzt. A nemzetgazdasági miniszter szerint év elején még korai erről beszélni. - írja a hvg.

Korábbi híreink

A kormányhoz fordultak a szakképzős diákok

A kormányhoz fordultak a szakképzős diákok

szeged tv tartalomNyílt levélben fordult a kormányhoz tíz érettségire készülő, szakképzésben részt vevő diák. Szeretnék elérni, hogy ők is szabadon választhassák meg az ötödik érettségi tárgyukat, valamint azt, hogy az idegen nyelvi érettségi követelményrendszere ne emelkedjen a korábbi évekéhez képest. (videóval)

Váratlan helyről kapott kritikát Orbán Viktor

Meglepően kemény bírálatokat is megfogalmazott éves értékelésében a kormánypártok egyik legfontosabb háttérintézménye, a Professzorok Batthyány Köre. Az 1995-ben alapított szervezet a január közepén kiadott elemzésében igen erős megállapítások találhatók a korrupcióról, valamint a gazdasággal, az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatban is. - írja az mno.hu

Az ilyen húzásokért utálja a kormány a civileket

2017 első nagy kormányzati kommunikációs hadjárata a (mások mellett) Soros György által is támogatott civil szervezetek ellen zajlik. A szabadságért, egyenlőségért, jogállamért, az emberi jogokért, az állam átlátható működéséért, a korrupció ellen fellépő, a mindenkori kormányokat sokat bíráló civilek érthetően nem Orbánék kedvencei. - írja az Index

71 országba küldtek Orbánék feleslegesen Erzsébet-utalványt

Több mint 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjast ajándékozott meg a kormány olyan papírdarabokkal, amiket semmire sem tudnak felhasználni – cserébe a kézbesítésé több mint 50 millió forintjába került az adófizetőknek. - írja a hvg

Támadás a civilek ellen: "beláthatatlan társadalmi károkat okoz"

Amúgy sincs jó állapotban a civil szféra Magyarországon, de a kormányzat mostani támadása sokakat elbizonytalaníthat, hogy akarják-e ezt az egészet – mondja Antal Attila, A civilek hatalma című kötet szerkesztője. - írja a hvg

Demonstráció a civilek megtámadása miatt

A civilek rengeteget tesznek a társadalomért. Másokért, és ezáltal önmagukért is. Az országot nem lehet „társadalomra” és „civilekre” felosztani. A társadalom mi vagyunk! - írja felhívásában honlapján a Tanítanék Mozgalom. - írja a nepszava.hu

Helsinki Bizottság: "Rossz hírünk van Németh Szilárdnak"

A Magyar Helsinki Bizottság nem adja fel, és arra emlékezteti Németh Szilárdot, hogy mindenkinek joga van beleszólni a politikába. - írja a hvg

Voltak idők, amikor a Fidesz kitüntette volna a most támadott civileket

Nem is olyan régen a Fidesz még állami kitüntetést akart adni a Magyar Helsinki Bizottságnak és a Társaság a Szabadságjogokértnak (TASZ). - írja a hvg

Kötvény-biznisz - Lázár rosszul, Rogán jól tudta

Aggodalomra ad okot Ligeti Miklós szerint az, hogy a letelepedési kötvényeket árusító közvetítők engedélyét laikus politikusok adták ki. A Trasparency International Magyarország jogi igazgatója szerint a program beszüntetése ugyanolyan átláthatatlan lesz, mint egész működése. Lapunk újból kikérte az NGM-től és a kancelláriáról a letelepedési programról készült jelentést. Nem kaptuk meg. - írja a nepszava.hu

Nyílt háborút indítottak Orbánék a civilek ellen

„A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani. És most ennek, úgy érzem, eljött a nemzetközi lehetősége” – nyilatkozta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, frakcióvezető-helyettese. - írja az Index

Archívum

Megint túltoltuk: fideszesek az érvénytelen népszavazásról

Elhisz mindent, amivel a kormány bombázza? Kisokos a népszavazáshoz

Kiakadtak a britek a kormány szórólapjára

Egész Magyarországra rászabadítják a rettegést

18 ezer bevándorlót fogadtunk be eddig

Nem jött be az augusztusi gőzhenger a kormánynak

Súlyos ítélet a pártbíróságról, a kormány nem hátrál

Vasárnapi zár: újra próbálkozik a kormány

Saját helytartói lázadoznak Orbán ellen

A Fidesz ki akarta nyírni az egyházat, de a csoda közbeszólt

Hivatalos, hogy Lázár és Varga vezeti a kettévágott kormányt

Tudta? Törvénytelen a plakátkampány!

Kemény plakátokat nyomnak az Orbán-kormány képébe

Rafinált kelepce az októberi népszavazás az ellenzéknek

Orbán belenyúl a kormányba

Orvosi titoktartást sértve kér adatokat a kormány

Rátenyerelt a Fidesz a pánikgombra

Érvek helyett az Orbán-kormány csak hergeli a népet

Ujhelyi: Néhány szó a valódi hazaárulásról

Kormánytervek: kézi vezérelt közigazgatás

Piros lapot mutathat az ország a kormánynak

A reformok működnek, a fiatalok meg menekülnek

Összeszedtük az összes kész vagy még épülő stadiont

Több szervezet is tiltakozik az újabb államosítás ellen

A kormány arcul csapta a boltosokat

Jön a totális államosítás a közoktatásban

Tönkrevágnák az Orbán-kormány vakációját

Adóemelést jelentett be 2017-re a kormány

Hőmérő sincs: Orbánék kiéheztetik a kórházakat

Fideszes lázadást szít a belügyminiszter legújabb törvényjavaslata

Új adót vetének ki a bérbeadott lakásokra

Folytatásos Századvég akták

Nagyon kínos eredmények a kormánynak

Lekerülhet a zárva tábla, jöhet a szabad vasárnap!

Visszaütött a rezsitrükk az Orbán-kormányra

Ezekkel a döntésekkel nem dicsekszik a kormány

Az Orbán-kormány új támadásra készül a média ellen

Uniós pénzek nélkül nem működik Orbán álomországa

Válsághelyzetet hirdetett ki a kormány

Két év alatt elolvadt a kormány ígérete az uszodaépítésről

Nagy lendülettel költekezik a kormány - alig van már fedezet

Nyílt levélben kérik Orbánéktól: ne hazudjanak

Egy szülő milliók előtt tette nevetségessé az orbáni rendszert

A terrorvészhelyzettel riogat a Fidesz

Újabb nemzeti manipuláció készül

Totális központosítást tervez a turizmusban az Orbán-kormány

Kitörésre kész a tanárlázadás az Orbán-kormány ellen

Harcba hívja Orbánt Sándor Mária

Súlyos összegeket vesz ki a kormány a tanárok zsebéből

Kéri: Most jön csak az igazi rémálom

Vizsgálják az RTL-t: üzent a kormány?

A kormány folytatja a háborút a gimnáziumok ellen

Orbánék titokban rezsit emeltek

Ismét jöhetnek a Kádár-kockák

Orbánnak most lett elege Lázárból

Újabb pozitív fejlemény a harmadik híd ügyében

Lázár nem szeretné, ha köze lenne a „Rogán-portfólióhoz”

Kiszivárgott, hogy adná a kormány az állami földeket

Össztüzet követelnek Orbán "rothadt" rendszerére

Válsághelyzetet hirdetett a kormány Csongrád megyére

Lehetetlen helyzetbe hozta a kormány a rendőröket

Orbán addig cselezett, míg összeakadtak a lábai

Ma vizsgáztatja embereit Orbán

Csapda a közmunkában - Konzervált szegénység

Az Orbán-kormány megint nem tanult semmit

600 milliónkból fényezi magát a kormány

Tarvágás a felsőoktatásban: ezeket a szakokat iktatja ki a kormány

Magyarország kedden viszlátot intett Európának

Huszonkétmilliárdból épül fel a kerítés

Melléfogott a kormány a Golgota ügyében is?

Így nyírták ki Orbánék a hulladékszállítást

Újabb kormány kedvenc az adózásban

Pimasz propaganda a kormány konzultációja

A külföldön dolgozók nem kérnek a hazacsábító programból

Lenyúltuk az EU pénzét, és ezen nagyon kiakadt

Szigorúan ellenőrzött ovisok

Oktatási modernizálás Fidesz-módra

Quaestor-tüntetés: újra zúgott az Orbán takarodj!

Reklámadó, avagy egy barátság vége

Nem működik Orbán Viktor terve

Özönével fakadnak fel a gyanús ügyek

Quaestor-ügy: ki bukik bele?

Lengyel: ez a botrány kivégezheti a rendszert

Orbán-kormány: nincs kiút a hazugságokból

2010 óta semmi nem igazolja az Orbán-kormány lépéseit

Orbánék tudták, hogy rossz lesz nekünk, és hagyták

Egyre több adatot kérnek Orbánék a Facebooktól

Kormányrendelet az utolsó pillanatban

Már nem nonprofit a nemzeti közműholding

Forgatókönyvek Orbán „menekülésére”

Már a barátai is elfordulnak Orbántól

Adósság: ezer milliárd egy hónap alatt

Egymilliót is kereshetnek az államtitkárok

Keményen büntet a Fidesz-bukta miatt a kormány

Saját törvényeit szegi meg a kormány

Reklámadó: legyűrte a kormányt az RTL

Orbán, takarodj! - danke schön

A kormány a betegeken is spórol

Megijedtek Orbánék - Hátra (s)arc a hírekért?

Bencsik János leírta, mi a baj a kormányzással

Havi több mint 12 millió megy el Orbán bizalmasaira

A bizalmi állás, ami még Lázár posztjánál is jobban fizet

Az állam szedné be a hívektől az adót

Megszűnt az ingyenes pálinkafőzés

„Köszönjük szépen, állam bácsi”

Civileket fenyeget Rogán Antal

Alternatív országvédelmi akcióterv készül

Iszonyatosan káros, amit a kormány tervez

A kormánytól védik az érettségit a kutatók

Orbán tovább feszítené a húrt

Végleg kivéreztetik az önkormányzatiságot

Lapít, aki tud: csak Orbánék költöznek

Bújtatva kaptak fizetésemelést a fejesek

Élesítheti a trükköket a kormány

Borús kilátások a kereskedelemben

Példátlanul durva lépésre készülnek Orbánék

Ötvenezer ember életével játszik a kormány

Pánik a városban: tömeges kirúgás az atomerőműben?

Lázadnak a kormány ellen az átvert tanárok

Egyre nagyobb és nagyobb a népharag

Szegeden narancsot facsarnak

A kormány jövőre mindenre adót vet ki

Így vágja a fát maga alatt a kormány

És már megint a pénzünk kell a kormánynak

Gaskóék hétfőn lezárják az ország útjait

Újabb bőr az autósokról: fizetős lesz az M0-s

"Nem tudunk annyit adózni, amennyit loptok"

Melyik szegedi gimire kerül majd lakat a kormány miatt?

A szakszervezetekkel is harcol a kormány

Erdő bíboros utólag tudta meg, mit akar a kormány

Orbánék megmutatják: bármit megtehetnek

Átlagember gyereke egyetemről ne is álmodjon

Így taszítja nyomorba a falvakat a kormány

A kormány bármire ráteheti a kezét

Orbán a rászorultakon spórol

Szarul állunk nyelvtudásban? A kormány szigorít

A különféle automatákat is megfeji a kormány

Orbán Viktor megint átlép egy határt

Botrányról botrányra bukdácsol a kormány

Tényleg ez volt a Közfelháborodás napja

Szegeden is nagy volt a közfelháborodás

"Aggodalmat kelt, ha Orbán beszél az oktatásról"

Jön a tüntetések hete Budapesten

Nem jár mindenkinek egészségügyi ellátás?

Vasárnapi zárva tartás - Nincs döntés

A Fidesz nem tagadja: csak a bosszú vezérelte a döntést

Flashmob a kormány szegénységpolitikája ellen

A kormány már megint nagyon államosítana

Varga Mihály viszi el a Fidesz balhéit?

Ezt egy bicikliző majom is megírhatta volna

Egy hetet adtak a kormánynak

A kormány lassú kínhalálra ítéli a cafeteriát

2015: a megszorítások éve - íme az új adók

Kitiltási-ügy: mindenki hazudozik

Sztrájkkal fenyeget Orbánék újabb adóemelése

Varga Mihályt leverték az őszi sárba

Orbán ma tárhatja fel kormánya rejtett terveit

Százezrek alól húzzák ki az állami védőhálót

Csak kinyírják a gimnáziumokat

Az orbáni önkény ellen tüntettek a szegediek

2015 az adóemelések és a különadók éve lesz

Az állam segíthet Vajna vagyonát tisztára mosni

25 év dühét robbantotta ki a netadó

Tízezrek mentek a netadó ellen

Tesco-adót is kivet a kormány

Helyszíni az internetadó elleni tüntetésről

Kitiltás-gate: eltaktikázta magát a kormány

Senki ne számítson pénzesőre

A dolgozókat leépítik, a fejesekből több lesz

Hoffmann Rózsa szembefordult önmagával

Kétségbeejtő helyzetben vannak a nyugdíjasok

Kancellárok kontra önkormányzatok?

Keményen bírálták az Orbán-kormányt

Kemény karikatúrát rajzolt Orbánról a New York Times

Letagadták - most megcsinálják

Az MSZP küzdeni fog a nemzeti italboltok ellen

Orbán „álmaitól" retteg a kormányzati apparátus

Egyre csak dagad az állami vízfej

Kövért és Lázárt gyengíti Habony Árpád erősödése

Államadósság: menteni a menthetőt

Hívatlan esküvői vendég a kormány

Százmilliárdokat herdált el Orbán

Seszták-ügy: belháború a jobboldalon

A rezsicsökkentés miatt törhetett ki a Fidesz–RTL Klub-háború

500 milliárdot költött a kormány a tartalékból

Csak tervezésre 1,4 milliárdot költ miniszterelnökség

Az MSZP nem hisz a kormányzati nyugdíjígéreteknek

Nem várt helyről kapott hatalmas pofont Seszták

Megszorítás és herdálás egyszerre

MSZP: az államtitkárokon kellene kezdeni a megszorítást

Közmunka-programok: csak választások előtt

Államháztartási hiány, mit titkol a kormány?

Még jöhet egy újabb megszorító csomag

Majdnem száz helyettes államtitkár dolgozik

Mégsem áll meg a lábán a költségvetés

RTL-elnök: Orbánék vissza fogják vonni a reklámadót, ilyen nincs az EU-ban

Hatalmas hadsereggé duzzadt Orbán bürokráciája

A vizsgálatok szerint nem csaltak a civilek

El akarja söpörni a kormány az RTL-t?

Ilyen lesz a törvénykezés a kampányban

A szemfényvesztés kormánya alakult meg

Közmunkások átverve, de a rezsim virágzik

Többszörösen megfizettük már a rezsicsökkentést

Vasmarokkal uralnák a minisztériumokat is

2016 lesz a kormány mélypontja

Élőlánccal tiltakoztak az emlékmű ellen

Hoffmann a Pedagógus Kar vezetőjeként folytathatja

Személycserék lesznek az új kormányban?

Orbánék 163 milliárdot költöttek magukra

Ijesztő számok: nagy vereséget szenvedtek Orbánék

"A kormány becsapott minket és még fenyeget is"

Megbukott a rezsicsökkentés

Megszorítások semmiért: elbukott a szabadságharc

Egyre kínosabb: többen cáfolják Kerényit

Megszorítások, amitől rosszabbul élünk, mint 4 éve

Az MSZP összeírta Orbánék idei "sikerlistáját"

A Fidesz 1 millió embert kitett a nyugdíjrendszerből

A jog és a gazdaság alaptörvényeiről

MSZP: a kormány utálja a valóságot és szereti a focit

Stadionra, Orbán-vasútra van, bölcsődére nem jut

Gránitba vésett alaptörvény – ötödször módosítva

Mit gondolnak most az Orbán-kormány volt miniszterei?

Sajátjain is átgázolt a pénzért központosító kormány

Az állam nem lett kisebb és olcsóbb sem

Csúcsot dönt a kormány adóemelése

Pintér hárítja a felelősséget

A volt miniszter szerint a kezdetektől rossz az irány

Hadat üzen a kormány az Alkotmánybíróságnak

Mi lesz Orbán után?

Csúcsra járt a törvénygyár, 17-en meg sem mukkantak

Ez a kormány 12 bűne az MSZP szerint

Orbán 22 év legrosszabb miniszterelnöke

Az Orbán-kormány mindent elrontott, ami jó volt

Tovább épül Orbán Viktor rendszere

Nincs pénz visszavásárolni bankot, energiacéget

"Igyekeznek a külföldiek jó részét kiutálni"

Elkaszálja az AB a bírók korai nyugdíjazását

Besült nemzeti konzultáció?

Áll a bál a kormányoldalon az iskolák miatt