Címoldal

Közös projektek civileknek és a versenyszféránakFotógalériával

Közös projektek civileknek és a versenyszférának

Gajus Scheltema, a Holland Királyság Magyarországi Nagykövete és Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere nyitotta meg a Szent-Györgyi Albert Agórában azt a rendezvényt, mely a civil szervezetek és a versenyszféra szereplőinek együttműködési lehetőségeit igyekezett kialakítani.

Amerikai diplomatával találkozott Botka LászlóFotógalériával

Amerikai diplomatával találkozott Botka László

szeged tv tartalom Az új emberek új megközelítéseket is jelentenek - mondta az Egyesül Államok ideiglenes budapesti ügyvivője. David J. Kostelancik aki ma Szegedre látogatott, találkozott az egyetem vezetőivel, Botka Lászlóval, valamint diákokkal is.

A nagykövet nyitotta meg a Kínai FilmnapokatFotógalériával

A nagykövet nyitotta meg a Kínai Filmnapokat

Egész napos szegedi látogatásán több intézményt meglátogatott a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete. Duan Jielong ellátogatott Botka László polgármesterhez, Szabó Gáborhoz, az SZTE rektorához, majd a Belvárosi Moziban megnyitotta a Kínai Filmnapokat.

Kiválóságért díjat kapott a szegedi egyetem

Kiválóságért díjat kapott a szegedi egyetem

Elsőként nyerte el a hazai egyetemek közül az SZTE a brüsszeli központú EFQM szervezet „Elkötelezettség a Kiválóságért” díját. Szabó Gábor rektor átvehette a „Kiválóság Nagykövete” címet is a Szegedi Tudományegyetem Napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Sikeres a Kultúra Ifjú Nagykövetei program

Sikeres a Kultúra Ifjú Nagykövetei program

A Szegedi Rendezvény és Médiaközpont országosan is egyedülálló kezdeményezést indított útjára partnereivel márciusban. A Kultúra Ifjú Nagykövetei elnevezésű program első negyedéves, kísérleti szakasza, a tanév lezárásával párhuzamosan a végéhez ért. Máris szép sikereket hozott!

Szegeden járt a brit nagykövet

Szegeden járt a brit nagykövet

szeged tv tartalom Első ízben látogatott Szegedre Nagy-Britannia márciusban kinevezett új magyarországi nagykövete. Iain Lindsay megnézte a röszkei tranzitzónát, majd Botka lászló polgármesterrel találkozott a városházán, végül megtekintette a Lézerközpontot is. (videóval)

Szegedtől is elköszönt Ilan Mor nagykövet

Szegedtől is elköszönt Ilan Mor nagykövet

Izrael magyarországi nagykövetének hamarosan lejár ötéves mandátuma és visszatér hazájába. A diplomata azért búcsúzott személyesen is a Tisza-parti várostól, mert amellett, hogy beleszeretett Szegedbe, rengeteg barátra is lelt itt.

Indonéz ételeket kóstolhattak a diákokFotógalériával

Indonéz ételeket kóstolhattak a diákok

Immár harmadik alkalommal látogatott el Indonézia nagykövete Szegedre, a Hansági Ferenc Szakközépiskolába, ahol az érdeklődő fiatalok megismerkedhettek a dél-kelet- ázsiai ország ételeivel és kultúrájával.

Útnak indultak Szeged kulturális nagykövetei

Útnak indultak Szeged kulturális nagykövetei

Március elseje a tavasz és a Kultúra Ifjú Nagykövetei elnevezésű program kezdete is Szegeden. A Szegedi Rendezvény és Médiaközpont Nonprofit Kft. partnereivel országosan is egyedülálló programot indított kedden.

Nagykövetek viszik a SZIN jóhírét

Nagykövetek viszik a SZIN jóhírét

Új nevekkel bővült a Szegedi Ifjúsági Napok fellépőinek sora. Itt lesz a SZIN himnuszt jegyző Magna Cum Laude, jön a Quimby, a Halott Pénz, a Brains, az Anna and the Barbies, Majka és Curtis, a Wellhello, a Csík Zenekar valamint a Budapest Bár és a lassan már magyarnak számító Boban Marković zenekar is.

Korábbi híreink

A városházán is tárgyalt a dán nagykövet

A városházán is tárgyalt a dán nagykövet

szeged tv tartalomSzegedre látogatott Dánia magyarországi nagykövete. A diplomata az egyetem vezetőivel és a városfejlesztési alpolgármesterrel találkozott és előadást tartott a megújuló energiák felhasználási lehetőségeiről. (videóval)

Az egyetem és Szeged vendége a dán nagykövet

Az egyetem és Szeged vendége a dán nagykövet

Tom Nørring, Dánia magyarországi nagykövete szerdán érkezik Szegedre a Szegedi Tudományegyetem meghívására. Látogatásának célja egyebek mellett az egyetem dán kapcsolatainak erősítése és gazdagítása. A nagykövet a város vezetőivel is tárgyal.

Programokra csábítanak a diák nagykövetek

Programokra csábítanak a diák nagykövetek

Egyedülálló programot indít a Szegedi Rendezvény és Médiaközpont Nonprofit Kft.: a Kultúra Ifjú Nagykövetei projektben tucatnyi szegedi intézmény vesz részt. Hasonló külföldi példák igazolják, a kulturális intézmények látogatottsága 30 százalékkal nőtt a program bevezetése nyomán.

Colleen Bell beszólt a rokonokat közpénzhez engedő törvény miatt

Colleen Bell néhány pozitív példát említett ugyan, de ismét kritikával élt a Magyarországon tapsztalható korrupciós kockázat miatt. Meglátása szerint a túlkapások visszaszorítása az éber választókon, civil szervezeteken és oknyomozó újságírókon múlik. - írja a hvg

Nagyköveti vizit az Egyetemen

Nagyköveti vizit az Egyetemen

SZEGED TV - Első ízben látogatott Szegedre Nigéria magyarországi nagykövete, aki a szegedi egyetemen tanuló nigériai diákokat látogatta meg és az egyetem vezetésével tárgyalt arról, milyen lehetőségeket látnak még a kapcsolatok további mélyítésére.

Colleen Bell Szegedre látogatott – FRISSÍTVE

Colleen Bell Szegedre látogatott – FRISSÍTVE

Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete villámlátogatásra érkezett Szegedre. Járt az egyetemen, találkozott Botka Lászlóval, majd a Kormányhivatalba végül a régi zsinagógába látogat.

Ilan Mór: Izrael nem csupán a háborúból és a vallásból áll

Szegeden töltötte a napját Izrael állam nagykövete. Ilan Mór találkozott többek között a szegedi orvoskar dékánjával és izraeli orvostanhallgatókkal is.

Colleen Bell - a remény a valóság tagadása

Ma foglalja el budapesti állomáshelyét az új amerikai nagykövet, Colleen Bell. Szijjártó Péter külügyminiszter komoly médiahakniba kezdett a diplomata megérkezése előtt, amelynek lényege: le kell zárni a Washington és Budapest közötti konfliktusokat. Ha ezt Belltől várja, nagyot fog csalódni.

Információbombát kapott a NAV az áfacsalókról

Közel kéttucatnyi étolajmárkát, importőröket és forgalmazó cégeket nevezett meg, szállítóleveleket, számlákat, konkrét áfacsalási sémát ismertetett 2012 elején egy részletes anyagában az amerikai Bunge étolajgyártó cég, amelyet eljuttatott az adóhatóság központi hivatalába, és amelyik a hvg.hu birtokába került.

Norvég nagykövet: ha az Ökotársról nem szállnak le, minden pénz ugrik

Ha nem hagyja a magyar kormány dolgozni az Ökotárs Alapítványt, akkor Norvégia azt a pénzt sem fogja elutalni, amit egyébként a magyar kormány osztott szét eddig - mondta Tove Skarstein, Norvégia nagykövete az ATV Egyenes beszéd című szerda esti műsorában.

Archívum