Címoldal

Óriáshinta is lesz a ligetben május elsejénFotógalériával

Óriáshinta is lesz a ligetben május elsején

Színes programokkal, látványos bemutatókkal várja a nagyközönséget a Szegedi Városkép és Piac Kft. Két helyszínen több mint 60 rendezvény várja a családokat április 28-tól május1-ig.

Igazi majális hangulat a Zápor tónálFotógalériával

Igazi majális hangulat a Zápor tónál

Évtizedes hagyománya van a Zápor tónál szervezett majálisnak. Idén is – a jó időnek is köszönhetően – nagyon sokan látogattak ki a rendezvényre. A kicsiket ugrálóvár, gumiasztal, a legkisebbeket körhinta és kisvonat várta. A felnőttek a színpadi programokon szórakozhattak.

Jó hangulatú majális, polgármesteri vizittelFotógalériával

Jó hangulatú majális, polgármesteri vizittel

Szerencsére nagyot tévedtek az időjósok, az eső ugyanis délelőtt elkerülte az újszegedi ligetet. Így 11 óra felé már egy gombostűt sem lehetett leejteni a fősétányon. A majálisra a vásározókon, mutatványosokon kívül idén is kitelepültek a pártok, civil szervezetek. Botka László polgármester hagyományosan családjával együtt kereste fel a ligetet.

Majális: három napig szól a zene a ligetben

Majális: három napig szól a zene a ligetben

Az idén három napon keresztül a majálisozóké lesz az Erzsébet-liget. Az újszegedi helyszínen péntektől vasárnap estig egyfolytában műsorokkal, koncertekkel, kirakodóvásárral és egyéb vigasságokkal várják a szegedieket.

Kína egy napra beköltözött a KarolinábaFotógalériával

Kína egy napra beköltözött a Karolinába

Az idén 17. alkalommal, május 9-én szombaton rendezték a Karolinás Majálist, melynek a fő témája ezúttal Kína, a kínai kultúra volt. A rendezvényen bemutatkozott a szegedi egyetem Konfuciusz Intézete is.

Tiszta erőből majális a tarjáni panelek közöttFotógalériával

Tiszta erőből majális a tarjáni panelek között

Körhinta, ugrálóvár, kürtős kalács, meg bográcsos: ennyi elég volt a jó hangulathoz Tarjánban. Amelyet tovább fokoztak az örök slágerek.

Keményen dolgozó kisemberek sörrel, virslivelFotógalériával

Keményen dolgozó kisemberek sörrel, virslivel

A munkásosztály mára eltűnt, de megmaradt a munka ünnepe. Pénteken a „keményen dolgozó kisemberek” népesítették be a ligetet. Hagyományosan maradt a sör, a virsli, a forgó, de azért a pártok is állítottak sátrakat. Botka László polgármester pedig családostul látogatott ki a ligetbe.

Majális: több helyszínen is várják a látogatókat

Majális: több helyszínen is várják a látogatókat

Az újszegedi ligetben már a rendezvény nulladik napján, április 30-án csütörtökön finomságokkal, vidámparkkal várják a kilátogatókat. Péntektől három napon át koncertek, gyermekprogramok és különféle bemutatók szórakoztatják a kilátogató családokat a majálison. Idén ismét lesznek programok a Zápor tónál is.

Elmaradnak a szegedi majális mai programjai

Elmaradnak a szegedi majális mai programjai

Az éjszaka lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt a majális helyszíne sártengerré változott, a színpad szinte megközelíthetetlen, az áramellátást biztosító kábelek vízben állnak. Ezért, és mivel mára sem várható időjárás változás, a szervező Szegedi Városkép Kft. a rendezvény befejezéséről döntött.

A tarjániak a Zápor-tónál majálisoztak

A tarjániak a Zápor-tónál majálisoztak

A tarjániak a hagyományokhoz híven az idén is a Zárpor-tónál majálisozhattak. A szegedi önkormányzat által szervezett májusünnepen egész nap vidám programokkal, májusfával és bográcsos pörkölttel várták a területen élő családokat.

Korábbi híreink

A ligetben indította el uniós kampányát az MSZP

A ligetben indította el uniós kampányát az MSZP

Május elsején, a munka ünnepén indította el európai uniós választási kampányát a Magyar Szocialista Párt az újszegedi Erzsébet ligetben. A MSZP megszokott helyén, a nagyszínpad közelében állította fel sátrait, ahová szimpatizánsait várta. Az érdeklődőknek különféle kiadványokat is osztogattak. A látogatók beleolvashattak a Szegedi Tükör legfrissebb, májusi számába is.

Majális: négy napig szól a zene a ligetben

Majális: négy napig szól a zene a ligetben

Az idén négy napon keresztül a majálisozóké lesz az Erzsébet-liget. Az újszegedi helyszínen csütörtöktől vasárnap estig egyfolytában műsorokkal, koncertekkel, kirakodóvásárral és egyéb vigasságokkal várják a szegedieket. Az idén az élőzenei produkcióké lesz a főszerep.

Zápor-tói majális, kánikulában

Zápor-tói majális, kánikulában

Azoknak lett igazuk, akik a márciusi télre korán érkező nyarat jósoltak. Ez a május 1-jei rendezvények szempontjából egyáltalán nem jelentett problémát. A jó idő százakat csalogatott ki Tarjánba, a Zápor-tó partjára is.

Jó hangulatú májusünnep a ligetben

Jó hangulatú májusünnep a ligetben

Ezreket csalt a hirtelen jött nyár az újszegedi ligetbe, ahol a hagyományokhoz híven az idén is ünnepeltek a szegediek. Az Erzsébet ligetben már kedden délután műsorokkal, koncertekkel, kirakodóvásárral és egyéb vigasságokkal várták a látogatókat. Szerdán pedig reggeltől estig csúcsra járt a majális.

Mutatványosok elektromos kábeleit lopták el

Majálisra készülő mutatványosok elektromos kábeleit lopták el az újszegedi ligetben keddre virradóra – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

A ligetben és Zárpor-tónál is lesz majális

A ligetben és Zárpor-tónál is lesz majális

Az idén is – a hagyományokhoz híven – két helyszínen, az Újszegedi Erzsébet Ligetben és a Zápor-tónál várja a szegedieket a hétközi majális. Újszegeden már április 30-án, kedden délután megkezdődnek a programok. A ligetben a koncertek mellett gyermekműsorok, kézműves foglalkozások, körhinták, vendéglátósok és egyéb érdekességek várják a kilátogató családokat.

Négy napig csúcsra járt a majális a Ligetben

Négy napig csúcsra járt a majális a Ligetben

Sorra dőltek meg a melegrekordok a négynapos, hosszú hétvégén: az újszegedi ligetben pedig péntektől keddig csúcsra járt a majális.

Szegedi majális 2012

Szegedi majális 2012 programja