Címoldal

Azt mondják, felkészültek a télre az autópályákon

Azt mondják, felkészültek a télre az autópályákon

szeged tv tartalom November 10-től készenléti szolgálat működik az M5-ös autópálya üzemmérnökségén. Az autópálya üzemeltetője felkészült a télre, anagy teherbírású gépjárművek már készenlétben állnak, és a síkosságmentesítéshez szükséges több ezer tonnányi sót is elraktározták. (videóval)

Menekülő embercsempész okozott balesetet

Menekülő embercsempész okozott balesetet

Menekülő embercsempész okozott balesetet az M5-ös autópályán Szeged közelében pénteken hajnalban, az elsődleges adatok szerint nyolcan sérültek meg - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Jól lehet már autózni Szegedről az 55-ösön

Jól lehet már autózni Szegedről az 55-ösön

Átadták az 55-ös főút Szeged és Mórahalom közötti 12,3 kilométeres felújított szakaszát. A korszerűsítés 4,29 milliárd forintba került. Ezzel a Dél-Dunántúlt a Dél-Alfölddel összekötő 55-ös út öt részéből négy elkészült.

Szegedet vasárnapra félig bezárták

Szegedet vasárnapra félig bezárták

Az M5-ös autópálya és az 55-ös főút felé ne induljanak el, reménytelen. Különben is: hétvége van, pihenjenek önök is, ahogy az útépítők teszik!

190 milliót fizetett egy BMW M5-ért

Az Egyesült Államokban tartott aukción 700 ezer dollárért kelt az utolsó limitált szériás jubileumi M5, amit az új gazdája még vezetni sem fog.

Két autó ütközött az M5-ös autópályán

Egy román állampolgár meghalt, három utasa megsérült, amikor személygépkocsijával egy olasz rendszámú autóba szaladt az M5-ös autópályán vasárnap Kecskemét közelében. A Szeged felé menő oldalt lezárták - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Meghalt az M5-ösön történt baleset egyik sérültje

Három autó ütközött csütörtök délután az M5-ös 147-es kilométerénél, a balástyai lehajtó közelében. A balesetben négyen sérültek meg, az egyikük az éjszaka folyamán a kórházban elhunyt.

Baleset az M5-ös autópályán

A rendelkezésünkre álló információk szerint egy kisteherautó haladt Budapest felől Szeged irányába, amikor - eddig ismeretlen okokból - a jármű felborult. A balesetben személyi sérülés nem történt.

Kiégett egy autóbusz az autópályán

A rendelkezésre álló információk szerint egy román rendszámú autóbusz haladt Szeged felé Budapest irányából hétfőn, a hajnali órákban, amikor a jármű -eddig ismeretlen okokból - kigyulladt. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Újabb balesetek és torlódás az M5-ösön Budapest felé

Egymás után két baleset történt az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán Ócsa és Gyál között szombat reggel, először négy, majd három autó ütközött össze, torlódásra kell számítani - közölte a Pest Megyei Rendőr- főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Korábbi híreink

Kigyulladt egy autó az M5-ösön

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint egy VW típusú személygépkocsi haladt Budapest felől Szeged irányába az M5-ös autópályán szombaton hajnalban.

Elgázolták az autópályán gyalogló férfit

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint szerdán hajnalban egy férfi gyalogolt Szeged irányába az M5-ös autópályán a felezősávon. Csengele közelében elsodorta egy személyautó. A román állampolgár ekkor egy kamion elé esett. Utóbbi sofőrje nem állt meg. A gyalogos a helyszínen életét vesztette.

Két mikrobusz ütközött össze az M5-ös autópályán

Hatan megsérültek két mikrobusz karamboljában az M5-ös autópálya 153-as kilométerénél szerda reggel - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Baleset történt az autópályán

Ketten könnyebben megsérültek az M5-ös autópálya Szeged felé tartó oldalán a csengelei pihenőhelynél 2013. február 17-én hajnalban, amikor egy személygépkocsi és egy utánfutós kisteherautó ütközött. A helyszínelés idejére a rendőrség a Szeged felé tartó pályát lezárta, a forgalom a csengelei pihenőhelyen keresztül halad.

Tetten érték a rendőrök a gázolaj tolvajt

A Sándorfalvi Rendőrőrs munkatársai 2012. december 05. napján a hajnali órákban tetten érték azt a 48 éves férfit, aki az M5-ös autópálya Szatymazi pihenőjében parkoló nyerges vontatóból – annak tanksapkáját letekerve – gázolajat tulajdonított el.

Öten sérültek meg egy balesetben az M5-ösön

Öten megsérültek, amikor egy személyautó hátulról nekiütközött egy teherautónak az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán a 30-as kilométernél péntek hajnalban; a forgalmat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az 5-ös útra terelték.

Torlódás várható az M5-ös autópályán

Felújítási munkálatok kezdődtek az M5-ös autópályán pénteken, ezért az elkövetkező napokban terelések és torlódások várhatók - közölte a sztráda működtetője, az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Zrt. az MTI-vel.

Balesetek miatt teljes útzár az M5-ösön Szeged felé

Egy mentőápoló is megsérült az M5-ös autópálya 70-es kilométerénél Szeged felé, miután két személygépkocsi karambolához riasztották a mentőket, az autópálya ezen szakaszán teljes útzár van - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel kedden.

Balesetek az M5-ös autópályán

Egy ember súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsérült egy autóban, amikor a gépkocsi korlátnak ütközött és felborult kedd délután az M5-ös autópályán Kiskunfélegyháza határában - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.

Kamionok ütköztek az M5-ösön (fotóval)

Szerencsés kamionbaleset történt az M5-ös Szeged felé vezető oldalán. Az anyagi kár jelentős, de szerencsére csak könyebb sérültjei lettek a balesetnek. Azonban így is jelentős torlódás alakult ki az autópálya ezen szakaszán.