Címoldal

Szomorú vallomás: na ezért nem jönnek haza a londoni magyarok

Miközben Magyarországon a pincérek bére a földet súrolja, még mindig jócskán elmarad az átlagtól, addig Nagy-Britanniában megfizetik a jó munkaerőt. Ráadásul van előrelépési lehetőség: Laura például alig félév alatt felszolgálóból műszakvezető lett. Két Londonban, a vendéglátőiparban dolgozó magyar osztotta meg velünk tapasztalatait. - írja a penzcentrum.hu

Elkelt London egyik legkisebb háza

A londoni ingatlanpiacon vannak különösen apró házak, itt az Urbanistán is szerepelt például ez a 2,6 méter széles csöppség. Na de az legalább 50 négyzetméter volt, és 750 ezer fontért kínálták. Az az emeletes kulipintyó, amiről most a Daily Mail számolt be csak 27 négyzetméteres, és 600 ezerért hirdették. - írja az Index

Londonban akarnak magyar iskolát a fiatal szocialisták

Londonban akarnak magyar iskolát a fiatal szocialisták

A Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom Szegedi Szervezete csatlakozik az országos kezdeményezéshez, melynek célja, hogy létesüljön Londonban a magyar állam fenntartásában magyar-angol kéttannyelvű, nappali tagozatos általános- és középiskola.

Egyelőre nem menekültek meg a londoni magyarok

Ha november elején csak úgy fél szemmel futotta át a híreket, könnyen lehetett az a benyomása, hogy a brexit már-már elbukott, vagy legalábbis megfeneklett. Egyelőre még nem ez a helyzet, de az tény, hogy a britek európai uniós kilépése jóval bonyolultabbá vált. - írja az Index

A varázsfuvolát vastaps fogadta Londonban

A varázsfuvolát vastaps fogadta Londonban

A szegedi teátrum társulata a hét végén két alkalommal is telt ház előtt adta elő Londonban Alföldi Róbert Mozart-rendezését, A varázsfuvolát. Az angol közönség az előadások végén vastapssal köszöntötte a szegedi társulatot és a produkciót.

A varázsfuvola a héten Londonba megy

A varázsfuvola a héten Londonba megy

A szegedi teátrum idei évadának első nagyszínházi bemutatója Mozart A varázsfuvola című daljátéka volt. A nagy sikerű produkció korábban az Armel Operaverseny közönségdíját is kiérdemelte. Alföldi Róbert rendezését most Londonba viszi a szegedi társulat.

London előtt Szegeden is látható A varázsfuvola

London előtt Szegeden is látható A varázsfuvola

A londoni metrót elárasztják egy operaprodukció plakátjai, mely a jövő hét végén látható az angol fővárosban: ez a Szegedi Nemzeti Színház előadása, a 2015-ös Armel Operafesztivál díjnyertese, A varázsfuvola.

Elloptak egy 12,6 milliót érő, ékszerekkel teli táskát

Klasszikus figyelemeltereléssel fújták meg az ékszerkeskedő 12,6 millió forintot érő hátizsákját. - írja a Blikk

Előkelő társaságba került a szegedi Ferroép

Előkelő társaságba került a szegedi Ferroép

Tíz magyar cég, köztük a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes tagja, a szegedi székhelyű Ferroép Zrt. is felkerült a London Stock Exchange Group által összeállított az „1000 leginspirálóbb európai cég” listájára.

Londonban már hirdetik a szegedi Varázsfuvolát

Londonban már hirdetik a szegedi Varázsfuvolát

Londonban már hirdetik a Szegedi Nemzeti Színház vendégjátékát. A teátrum idei évadának első nagyszínházi bemutatója Mozart A varázsfuvola című daljátéka volt. Alföldi Róbert rendezését október 21-én és 22-én Londonban is bemutatják.

Korábbi híreink

Filmbe illő jelenettel loptak ékszert a betörők

Regénybe illő betöréses ékszerlopás történt a húsvéti hosszú hétvégén az ékszerészek londoni negyedében, a Hatton Gardenben.

2 milliárdból újítják fel villájukat Beckhamék!

David (39) és Victoria Beckham (40) felújítja 31,5 millió fontot – azaz körülbelül 12,5 milliárd forintot – érő kúriáját. 5 millió fontot – azaz úgy 2 milliárd forintnak megfelelő összeget – szánnak erre.

A londoni mackók a Petőfi-telepi fiókkönyvtárban

Verses mesejátékot mutatnak be Tóth Krisztina A londoni mackók című gyermekverskötetéből február 17-én, kedden délután 3 órától a Somogyi-könyvtár Petőfi-telepi fiókkönyvtárban.

A világ legdrágább hamburgerét kínálja

Ezerszáz fontba, vagyis átszámítva nagyjából 432 ezer forintba kerül a világ legdrágább hamburgere, amelyet egy londoni étterem séfje készített el a világ legkiválóbb minőségű és legdrágább alapanyagaiból.

Évente 200 ezer mobilt felejtenek a taxikban

A londoni taxikban elhagyott mintegy 190 ezer telefon nagyjából felét semmilyen biztonsági kód sem védi, vagyis a tulajdonosok magánjellegű adataihoz szabadon hozzáférhetnek a megtalálók.

Mi kerül ezen a koktélon 3,6 millió forintba?

Már nem a Melbourne-i Winston a világ legdrágább koktélja, a brit főváros előkelő Mayfair negyedében ugyanis új luxusvendéglő nyílt, ahol a Gigi's nevezetű italkeverék 8499 fontba, azaz 3,6 millió forintba kerül.

Minden lakóját megmérte a londoni állatkert

Kumbukától, a 213 centis és 192 kilós keleti gorillától a legkisebb, kevesebb mint négy milligrammos lakójáig, egy kihalás szélén álló csigáig az állományában lévő mind a 19 ezer egyedet megmérte a londoni állatkert, hogy képet kapjon arról, milyen formában vannak az ott gondozott 758 faj példányai.

Mikor szűnök meg magyarnak lenni?

A kivándorló nem menekült, a kilométerek pedig nem tesznek hazaárulóvá – elkészült a SpeakEasy Project Menjek/Maradjak dokumentum-szériájának londoni epizódja, mely frappánsan, mindenféle állásfoglalás nélkül rakja helyre a migráció legégetőbb és legprovokatívabb kérdéseit.

Halálos kígyók lepték el London központját

Egyelőre nem tudni, hogyan kerültek oda, de több tucatnyi kifejlett erdei kígyó tűnt fel London központi részén. A kétméteres példányok akár kisgyerekeket is össze tudnak roppantani.

Metrómegállót neveznek el David Beckhamről

A futball-legendáról nevezik el a londoni metró egyik megállóját a világ talán leghíresebb és legszövevényesebb vasúthálózatának 150. évfordulója alkalmából. De mások is sorra kerülnek!

Archívum

Lékó egy döntetlen, egy győzelem Londonban

Medencebuli és mozizás egyben? Lehetséges!

Paralimpikonokat köszöntöttek a városházán

Fürdik a népszerűségben Szilágyi Áron

Szegedi ikrek vihetik a zászlót a paralimpián

Smith elvenné Berki aranyát

Vajda Attila nem adja a helyét és Rióra készül

Emlékezetes olimpiát zártak a szegediek

Köszöntötték a hazatérő olimpikonokat

Kialudt a láng, véget ért a XXX. nyári olimpia

Bronzérmes Douchev-Janics 200 méteren

Sikerül-e az újabb viking-verés?

Anyukájának nyerte aranyát Risztov

Ezüstérmet szerzett a Kovács, Janics duó-frissítve

Storcz: Vajda minden elismerést megérdemel

Nagy Péter a 11. helyen végzett Londonban

Vajda Attila 6. lett az 1000 m döntőjében - frissítve

Így intette csendre a riportert Usain Bolt

Nagy Péter harmadik lett a B csoportban

Vajda Attila nyugodtan várja a döntőt

Fináléban jutott a Kovács, Janics kettős

Futamgyőztes a Kovács, Janics duó is

Márton Anita 24. lett

Jók az ellenfelek, nem adják könnyen az érmeket

Szegediek a vízen, Vajda túl az első akadályon-frissítve

Vajda Attila a vajas zsömlében hisz

Szerbia ellen dől el a továbbjutás

Hétfőn rajt kajak-kenuban, két arany a cél

Vajda nagyon bízik a hajrájában

Aranyesély mindegyik női számban

Márton Anita is felszállt a londoni gépre

Parádéztak a szegediek, győzött a válogatott

Vereséggel kezdtek Zubaiék az olimpián

UFO-t láttak az olimpiai megnyitón! - videó

Öt újítás a zöld olimpiáért Londonban

Megkezdődött a XXX. nyári olimpia

A divatdiktátorok már a megnyitón „összecsaptak”

21 különleges infó a ma induló Olimpiáról

Ki gyújtja meg az olimpiai lángot?

A szegediek minél később jönnének haza Londonból

Körte és Szabi 2-2 gól a franciák ellen

Három szegedi a Mocsai-csapatban

Edzője szerint Vajda nagyon jó állapotban van

Ez egy másik olimpia, másik verseny

Hat sportágban is lesz szegedi az olimpián

Szegedi a svéd válogatottban

Márton Anita súlylökő még két olimpiával számol

Az 1000 méter mindenhol, mindenkinek 1000 méter

Négy Pick játékos a londoni keretben

Nagy Péter edzőtáborokkal hangol Londonra

Mocsai Lajos hétfőn hirdet csapatot

Vajda Attila a Maty-érről Szolnokra költözött

Kimaradt az olimpiai keretből Baksa László

Huszonöt nap alatt tekernek Londonba

Videó: íme a londoni olimpia hivatalos dala

Készülhetnek a címvédésre a bajnokok

A Hirling, Varga duó Szegeden készül

Olimpiai ötpróba: nyeregbe fel!

Szegedről útban London felé

Will.i.am. is vitte a lángot-London tombol!

A rakpartról futva Londonba

Nagy Péter is ott lehet Londonba