Címoldal

Drogkereskedők ellen indult eljárás Szegeden

A gyanú szerint új pszichoaktív anyagnak minősülő szert árusított az a két ember, akiknek előzetes letartóztatását ügyészi indítványra elrendelte a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Öt évig bujkált a csaló szegedi férfi

Ötévnyi bujkálás után feladta magát egy 25 millió forintos csalással gyanúsított szegedi férfi, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Pénzmosás miatt indult eljárás egy szegedi férfi ellen

Prostituáltakat futtató bűnszervezet működéséből származó bevétel eredetének eltitkolása miatt indult eljárás egy szegedi férfi ellen, az ügyészség kezdeményezte a pénzmosással gyanúsított férfi előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Előzetesben a szegedi joghallgató

Előzetesben a szegedi joghallgató

Egy hónapra elrendelte a Szegedi Járásbíróság szerdán annak a 24 éves joghallgatónak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint megölt egy férfit kedden a csongrádi megyeszékhelyen - közölte a gyanúsított védője a helyszínen újságírókkal.

Előzetesben a kegyetlen román embercsempész

szeged tv tartalom Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Járásbíróság azt a román férfit, aki a gyanú szerint azt vállalta, hogy a Szerbia felől átcsempészett migránsokat 300 EUR ellenében Ausztriába szállítja.

Nagylaki határrendészeket gyanúsítanak vesztegetéssel

Hat, vesztegetéssel gyanúsított határrendész előzetes letartóztatását rendelte el harminc napra a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa szerdán - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.

Elrendelték a Quaestor-vezér és két társa előzetes letartóztatását

Elrendelték Tarsoly Csaba Quaestor-vezér és két társának előzetes letartóztatását a vasárnapi maratoni tárgyalás után.

Felvette a melegítőt, de „elfelejtett” kifizetni

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a szerbiai férfit, aki egy melegítőfelsőt akart eltulajdonítani egy ruházati üzletből. A tettest a biztonsági őrök kapták el és tartották fel, míg a rendőrök megérkeztek.

Evőverseny miatt bukott le a lúzer betörő

Azt mondják, az nevet, aki utoljára nevet, és ezúttal a rendőrök kacarásztak a legjobban, amikor kattant a bilincs az őket fánkevésben legyőző férfi csuklóján. Nem vicceltek.

Elrendelték a postarabló előzetes letartóztatását

Elrendelték a postarabló előzetes letartóztatását

Egy hónapra jogerősen elrendelte a Szegedi Járásbíróság az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki pénteken kirabolta a szegedi Olajbányász téri postát – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

Korábbi híreink

Fenntartotta a bíróság az osztrák sofőr előzetesét

Fenntartotta a bíróság az osztrák sofőr előzetesét

Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta a Szegedi Törvényszék az előzetes letartóztatását annak az 34 esztendős osztrák férfinak, aki a gyanú szerint tavaly október 11-én Apátfalván Hummerjével szándékosan elgázolt egy rendőrt - tájékoztatta Juhászné Prágai Erika szóvivő pénteken az MTI-t.

Négyszer tartóztatták le 26 óra alatt

Túl hangosan hallgatta egy már nagymama-korban lévő nő az AC/DC egyik híres slágerét, ami miatt összesen négyszer vitték be a helyi őrsre, de egyszer sem tanulta meg a leckét.