Címoldal

Halakat telepítenek az Atkai-holtágba

Halakat telepítenek az Atkai-holtágba

szeged tv tartalom Az idén már a harmadik alkalommal telepítettek halakat, korábban keszeget és szintén pontyot engedtek a vízbe. Az év végéig legalább 200 mázsa hal kerül az Atkai-holtágba. (videóval)

Jön a Sly és Koós János a Nemzetibe

Jön a Sly és Koós János a Nemzetibe

Januárban Szegeden is bemutatják a Sly című operát, az új főrendező a Mesél a bécsi erdővel debütál, a hagyományos újévi operettgála sztárvendége pedig Koós János lesz – mozgalmas lesz az évkezdés a teátrumban.

Főrendező maszk nélkül a Kisszínházban

Főrendező maszk nélkül a Kisszínházban

A Függöny előtt, maszk nélkül sorozatban a Szegedi Nemzeti Színház új tagozatvezető főrendezőjével, Keszég Lászlóval beszélget Gyüdi Sándor október 27-én, csütörtökön délután 5 órától a Kisszínházban.

Vidám évadot tervezett a szegedi teátrum

Vidám évadot tervezett a szegedi teátrum

Augusztus közepétől válthatók bérletek a Szegedi Nemzeti Színház következő évadára, amelyben összesen 16 új darabot – operát, mesejátékot, színművet, komédiát, musicalt és balettelőadást – mutatnak be.

Tizenöt bemutatót tart új évadában a szegedi teátrum

Tizenöt bemutatót tart új évadában a szegedi teátrum

Tizenöt bemutató tart három játszóhelyen a 2016/2017-es évadban a Szegedi Nemzeti Színház. A premierek között szerepel majd opera, komédia, dráma, vígopera és mesejáték és balett is. Hamarosan meghirdetik a tematikus bérleteket is.

Spiróval és új főrendezővel erősít a NemzetiFotógalériával

Spiróval és új főrendezővel erősít a Nemzeti

Spiró György Kossuth-díjas író művészeti főtanácsadóként, Keszég László főrendezőként „erősíti” jövőben a szegedi teátrumot. Az új művészeti vezetőket a városházán Botka László polgármester fogadta, aki elmondta, az állami elvonások miatt az idén 30 millió forinttal növeli a színház támogatását a város.

Tizedszer rendezik meg a Szolidaritás éjszakáját

Tizedszer rendezik meg a Szolidaritás éjszakáját

Tizedik alkalommal rendezik meg november 19-én, szerdán Szegeden a Szolidaritás éjszakáját, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanok problémáira. Ez az esete egyedülálló lehetőség arra, hogy bárki közelről betekinthessen a hajléktalanok világába, legyőzve ezzel az előítéletekből fakadó félelmeit.