Címoldal

Kevesebb támogatást kap Szeged közlekedése

Kevesebb támogatást kap Szeged közlekedése

szeged tv tartalom Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tegnap közölte, hogy összesen 2 milliárd forinttal támogatja országszerte a települések közösségi közlekedését. Szegedre több, mint 300 millió forint érkezik, az összeget a Szegedi Közlekedési Kft. és a Dakk Zrt. kapja meg. Az állami hozzájárulás mértéke folyamatosan csökken, ami évről évre nagyobb terhet ró az önkormányzatokra. (videóval)

Buszokból lesznek trolik Szegeden

Buszokból lesznek trolik Szegeden

szeged tv tartalom Átalakít két autóbuszt trolivá a Szegedi Közlekedési Társaság. Arra törekszenek, hogy a közlekedők kényelmét szolgálják, ezért klímás, modern, alacsonypadlós járművekkel bővül a flotta. A két modern troli még ősszel forgalomba áll. (videóval)

A hőségben óvatosabban kell közlekedni

A hőségben óvatosabban kell közlekedni

szeged tv tartalom A nyári hónapokban több a szerencsétlenség az utakon, mint máskor. Jó hír viszont, hogy az első félévben az összes baleset száma 8%-kal csökkent Csongrád megyében a tavalyi év hasonló időszakához képest. (videóval)

Közlekedjünk óvatosan a nyári melegben!

Közlekedjünk óvatosan a nyári melegben!

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési jó tanácsokra hívja fel a járművezetők figyelmét arra, hogy különösen óvatosnak és körültekintőnek kell lenniük a közlekedőknek a kánikulában.

Hangoslámpa segíti a vakokat és gyengénlátókat

Hangoslámpa segíti a vakokat és gyengénlátókat

A zöld jelzést sípoló hanggal jelzi, ami nagy segítség a vak és gyengénlátó embereknek. Ráadásul ez a szerkezet nem mindig ad hangot, csak ha valaki bekapcsolja. Ez a második ilyen átkelő a városban.

Gondok vannak a parkolóórákkal

Gondok vannak a parkolóórákkal

szeged tv tartalom Hétfő reggelre nem működött az új parkolóórák egy része. Az üzemeltető Közlekedési Kft. szerint szoftverhiba okozza a problémát. A gyártó mérnökei ma Szegedre érkeztek, de üzemzárásig nem sikerült elhárítani a hibát. Aki nem működő parkolóóra miatt nem tud jegyet váltani, azt nem fogják megbüntetni. (videóval)

Egyre többen pattannak robogóra

Egyre többen pattannak robogóra

szeged tv tartalom A nyári időszakban a szokásosnál is több robogót látni az utakon. A kismotorok divatosak, keveset fogyasztanak és könnyű velük közlekedni. Szegeden is sokan választják ezt a járművet, ami azonban veszélyes is lehet, ha valaki figyelmetlen. (videóval)

Torlódás a röszkei határátkelő kilépő oldalán

Torlódás a röszkei határátkelő kilépő oldalán

A Nyugat-Európából szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt szombat reggeltől jelentős torlódás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Óvatosan közlekedjenek a bajai úti vasúti átjáróban

Óvatosan közlekedjenek a bajai úti vasúti átjáróban

A Szeged–Kiskundorozsma közötti vonalon pályafelújítást végeznek június 19-től 30-ig. Ez idő alatt Szegeden, a Bajai úton lévő vasúti átjáróban a fénysorompót kikapcsolják. A fénysorompó semmilyen jelzést nem ad a közúton közlekedőknek.

Több helyen is felújítják a villamoshálózatot

Több helyen is felújítják a villamoshálózatot

szeged tv tartalom A télen a fagyok miatt több síntörés is volt a város villamosközlekedési hálózatában, és az elhasználódása miatt más részeken is javítani kell a pályát. A közlekedési társaság két belváros csomópont váltórendszereit korszerűsíti az idei felújítási keretből. Az Európa Ligetnél csendesebb lesz a villamos. (videóval)

Korábbi híreink

Elsőre jól vizsgáztak a szegedi parkoló automaták

Elsőre jól vizsgáztak a szegedi parkoló automaták

Szeged belvárosában június 6-tól működnek parkoló automaták, melyek a papír alapú rendszert váltották fel. Az elmúlt négy napban minden nap 2800 és 3000 között volt a parkoló automatákban vásárolt parkolójegyek száma. Ezek közül több mint 10%-ot úgynevezett „érintéses bankkártyával” (PayPass) fizettek ki.

Nagy változások lesznek a parkolásban

Nagy változások lesznek a parkolásban

Lassan 20 éve használjuk Szegeden a „lyukasztós” parkolószelvényt, azonban most elbúcsúzhatunk tőle, mivel június 6-tól már parkolóautomaták segítségével fizethetjük a parkolást. A városban 136 automatát helyeznek ki, ezek beüzemelése folyamatban van, a rendszer jövő héten kedden élesedik.

Új büntetésektől félhetnek a magyar autósok

Minden korábbi ellenőrzés hatékonyságát felülírja az év végén induló új rendszer, amely megállítás nélkül, bármilyen jármű gazdáját akár 500 ezer forintos bírsággal sújthatja. Nem a sebességet, az autók súlyát méri majd. - írja az Origo

Jó tanácsok a hosszú hétvégére

Jó tanácsok a hosszú hétvégére

szeged tv tartalomAz idén először munkaszüneti nap Nagypéntek. Ezzel a húsvéti időszak 4 napos, hosszú hétvégévé alakult. A boltok forgalmán látszott, hogy sokan bevásároltak már az ünnepre, aki még nem, szombaton még megteheti. Ahol pénteken vagy hétfőn szállítják el a hulladékot, ott az ünnepnapon reggel ki kell tenni a kukákat, mert a nap folyamán, de nem a szokott órában ürítik ki az edényeket.

Egyforma elbírálás alá essenek az önkormányzatok

Egyforma elbírálás alá essenek az önkormányzatok

A közösségi közlekedés támogatásáról kérdezte a kormányt Szabó Sándor szocialista országgyűlési képviselő szerdán a parlamentben. A politikus szerint az állami támogatás az elmúlt években drasztikusan csökkent, amely nehéz helyzetbe hozta a tulajdonos önkormányzatokat.

Újabb kedvezmények a tömegközlekedésben

Újabb kedvezmények a tömegközlekedésben

szeged tv tartalomBizonyos városi rendezvények idején este 6 óra után egy jeggyel lehet utazni a város járatain. A parkolási rendszer is hamarosan változik. (videóval)

Még nem tudni, hasznos-e a VÉDA

Még nem tudni, hasznos-e a VÉDA

szeged tv tartalomTíz hónappal ezelőtt debütált az új traffipax rendszer, melynek bevezetésétől biztonságosabb közúti közlekedést reméltek a rend őrei. A VÉDA kamerahálózatot 14 és fél milliárd forintos uniós támogatással telepítették az ország 134 pontján. Ebből Csongrád megyébe 6 került, 4 Szegeden szereltek fel. (videóval)

Már kapható az új szegedi menetrend

Már kapható az új szegedi menetrend

szeged tv tartalomFüzet formában is megjelent a szegedi közösségi közlekedés menetrendje. A kiadvány a forgalmasabb helyeken lévő jegy-, és bérletpénztárakban érhető el. Az internetes oldalakon, ezután is megnézhetjük a járatok indulását és a hálózat térképét. (videóval)

Bővíteni szeretné flottáját az SZKT

Bővíteni szeretné flottáját az SZKT

szeged tv tartalomMegújítaná járműparkját a Szegedi Közlekedési Társaság. A cég több éves fejlesztési program keretében legalább 20, jobb esetben 40 alacsony padlós trolibusszal és 3-4 villamossal szeretné bővíteni a flottáját. Az újításra azért is szükség van, mert a régebbi járművekre a legtöbb idős utas csak nehezen tud felszállni. (videóval)

Kudarcot vallott a szupertraffipax?

Nem hozott látványos javulást a közlekedésbiztonság növelése érdekében élesített 525 darab készülék: 2016-ban tovább nőtt a személyi sérüléses balesetek száma. - írja a vezess.hu

Archívum

Rendőrök irányítják a forgalmat Szegeden

Megindult a város útjainak felújítása

Táborban tanulják a biztonságos közlekedést

Folyamatosan újulnak meg a város útjai

Zajlik az új menetrend finomhangolása

Ezek a változások a tömegközlekedésben

Javíthatatlan a balesetet szenvedett villamos

Wi-fi a tömegközlekedési járműveken, ingyen 

Felújítják a Mars téri megállót

A Hídivásár miatt változik a trolibuszok közlekedése

A VÉDA Szegeden is sok szabálysértőt kapott el

Újra elindulnak a nosztalgia járatok

Autó lesz a legügyesebben közlekedő család jutalma

Egy kicsit felfordul a város vasárnap

24 óra, amikor minden traffipax üzemben lesz

Motoros felvonulás miatt késnek majd a trolik és villamosok

Az első videók arról, miket büntettek eddig szupertraffipaxok

Piros trolik is járnak két hétig a 77 A vonalon

Figyelem, holnap reggeltől már mérnek a szupertraffik

Vasárnap változik a forgalmirend vaz 1-es, 2-es villamos vonalon

Forgalmi és parkolási rend az ünnepek alatt

Éjszakánként dolgoznak a Kelemen utcában

Forgalmi és parkolási rend az ünnepek alatt

Hamarosan bírságolnak a szupertraffipaxok

Változások a parkolásban és a közlekedésben

Sokat jelent majd a régiónak az új Tisza-híd

Közösségi közlekedés: az állam visszavonul

Továbbra is a DAKK buszai szállíthatják a szegedieket

Szeged fenntarthatóan közlekedik

A kormányzat is támogatja a Déli-híd megépítését

Még tárgyalnak a városi közlekedés áráról

Munkába állt az új igazgató az SZKT-nál

Bővítette nyitva tartását az SZKT ügyfélszolgálata

Az autósokat ellenőrizték, de most nem büntettek

Sokan vettek tavaly megyei autópálya-matricát

Még két napig jó a tavalyi bérlet

A szilveszteri buli után busszal is haza mehetünk

"Túlélési" tudnivalók az elkövetkező napokra

Szinte mindent látnak az új kamerák

Az év végéig kiépül a közúti kamerahálózat

Új busz járatok Szeged-Budapest között

Újabb állomásához érkezett a TramTrain

Közlekedési változások szombaton

Továbbra sincs döntés a busztenderen

Vadonatúj buszok Szeged utcáin

Több ezer gépkocsivezető hiányzik

Közlekedésbiztonságról pedagógusoknak

Közlekedési konferencia kezdődik Szegeden

Reggel ismét balesetek nehezítették a közlekedést

Közlekedés: A ködben is látni és látszani kell

A kerékpárosokat ellenőrizték a rendőrök

Forgalmi és parkolási rend változás

Nem járnak a gázüzemű buszok

Autósok figyelem! Csúszós utak, rossz látási viszonyok

Szeged közlekedése 7 év alatt teljesen megújult

Közlekedésfejlesztés: jutott is, maradt is

Omnibusz, vonat és véradás a Dugonics téren

Autómentes nap: oreós felvezetés

Újra közlekedik Szegeden az omnibusz

Kettőből lett másfél, 57 millióval olcsóbban

Miért vezették be a jobb oldali közlekedést?

Új 30-as zónák Kecskésen és Béketelepen

Dugót okozott Dublinban egy gigantikus minyon

Áthelyezik a SZTK előtti megállót

Hagyja otthon az autót a szabadtéri idejére!

Továbbra is nehéz közlekedni a 47-esen

Burkolatjavítás: ideiglenes lesz a forgalmi rend

Új térképek segítik a tömegközlekedőket

Változások a tömegközlekedésben

Hat nap a közlekedés-biztonságért

A Hídivásár miatt változik a trolibuszok közlekedése

Bringások, autósok, teszteljétek tudásukat!

A vasútállomás az új stadion

Visszatérnek: próbázott a 455-ös Ikarus-Škoda

Közúti fejlesztések miatt sötétültek el a lámpák

Közlekedésbiztonság: családok vetélkedtek

Változások a közlekedésben a hosszú hétvégén

Újra elindulnak a nosztalgiajáratok

Ideiglenesen új helyre kerül a trolimegálló

Két délután nosztalgia az 1-esen

Közlekedési vita után kiszúrta a gumit

Mindig legyen bekapcsolva a biztonsági öv

Indul az új trafipaxok tesztüzeme az utakon

Hamis rendszámmal közlekedett, lebukott

Változások a troli közlekedésben

Fokozatosan helyreáll a közlekedés a szegedi vasútvonalon

Félórás késések is lehetnek a szegedi vonalon

Ezeket a városokat végzi ki a kormány

Ujhelyi az útdíjszabás hatástanulmányait kéri

Óriási káosz alakult ki az útdíj körül

Téli tanácsok autósoknak: „Autópálya-kisokos”

Karácsony után indított rohamot tél tábornok

Hóátfúvás nehezíti a közlekedést a 43-as főúton

Változások a közlekedésben szombaton

Téli közlekedési jó tanácsok

Zöld utat kapott a déli Tisza-híd terve

AdvenTroli varázsolja hangulatossá az ünnepeket

Lezárják a Kecskemét utcai villamosmegállót

Változás a parkolásban és a tömegközlekedésben

Ön dönt: látvány, vagy fejlődés

Közlekedésfejlesztés: hiteltelen Fidesz ígéretek

Közlekedésbiztonságról iskolásoknak

Forgalomterelés a trolivonalakon

Ezrek jöttek el a Dugonics téri troliünnepre

Munkálatokat végez a Vízmű a Csongrádin

Teljessé vált a város új trolibuszflottája

Újra torlódik a forgalom Röszkén

Elindult a hétvégi roham Röszkénél

Állítólag továbbra sem kockázatos repülőre ülni

Csúcstechnika vezényli a szegedi tömegközlekedést

Új utastájékoztatót avatott fel Botka László

Közvetlen járattal lehet eljutni a Balatonra

Változik a villamosok és a troli menetrendje

Garanciális javítások a Kossuth Lajos sugárúton

Leveri a repülőt, a buszt és a vonatot is a telekocsi

Próbaüzemben „dolgozik” az utastájékoztató rendszer

"Akik feljelentgettek, most ünnepelnek"

Ünnepi menetrend és parkolásirend

Közútbiztonság: térkép készül a „halálutakról”

Szabadságokat keres a szakszervezet az SZKT-nál

Itt a tavasz – veszélyben a motorosok

Elkezdte működését az új utastájékoztató rendszer

Dráguló buszbérleteket hozhat a Fidesz javaslata

Kis szegedi közlekedési kultúra

Már hat új troli megérkezett Szegedre

Változhat a KRESZ, új fényjelzések jöhetnek

Láthatósági mellényt osztanak

Megérkezett Szegedre a harmadik új trolibusz

Nanotechnológiával a kórokozók ellen

Közlekedés: márciustól jön a 30 napos bérlet

Megújul az 55-ös főút Szeged és Baja között

Két órát kell várni az autósoknak Röszkén

Nem drágul idén a szegedi tömegközlekedés

Tompa felé terelik a forgalmat Röszkénél

Botka László indítja útjára a város új trolivonalát

Ünnepi nyitva tartás és parkolási rend

Tesztelik a digitális utastájékoztató rendszert

Szombaton munkanap, néhány fontos infó

Megjött a tél: vezessünk óvatosan!

Rosszul gazdálkodnak az önkormányzati cégek

Rendőrök ellenőrzik az autók világítását

Verekedéssel próbálták eldönteni kinek van igaza

Hatalmas torlódás az algyői Tisza-hídnál

Bemutatkozott az új troli a szegedieknek

Nosztalgiautazás is lesz az SZKT nyílt napján

Közúti környezetvédelmi ellenőrzési akció indul

Korszerű utastájékoztató rendszer épül

Rajzversenyt hirdet az SZKT és a Somogyi

Utasbarát fejlesztések Szegeden és környékén

A kék BMW-sek a legszörnyűbbek az utakon

Több pénzt akar a tápéi komp üzemeltetője

167 millió forinttal még mindig kevesebbet kapunk

Tűz miatt rosszak a látási viszonyok az M43-ason

Hétvégén változások lesznek a 4-es vonalán

Két keréken, de egy kicsit másként

Pofon is csattant nem csak az autók

Céljáratok a Szabadtéri Játékok idején

Kerékpárral akár 10 ezret is spórol a magyar

Öt napot ad Brüsszel Orbánnak?

Hamarosan helyreáll a troliközlekedés

Szegedi formaruhák a Földalatti múzeumában

Furcsa szendvics: autó-motor-autó

SZKT: jó gazdálkodással a sofőröknek is jutna

Menetrend változás a Hídivásár miatt

Menetrend a Pünkösdi ünnepeken

Hamarosan visszakapjuk a rakpartot

A helyes közlekedésre tanítják a gyerekeket

Már a nyugdíjasok sarcolását kezdik Orbánék?

Gyerekek miatt változott a KRESZ

Szegeden újraindulnak a nosztalgiajárművek

Tömegközlekedés és parkolás az ünnepen

Újra indul a nosztalgia villamos

Nyílt napon vizsgálják át az autókat

Vetélkedővel segítik a balesetmegelőzést

Kiemelten ellenőrzik a gyorshajtókat

Közlekedési einstand ritkította a járatokat

Ittas vezetőkre vadásznak az ünnepek alatt

Az ünnepek alatt változik a menetrend

Megkezdődött a Szegedre szánt troli gyártása

Leállították a belépő kamionforgalmat

Változások a közlekedésben a hosszú hétvégén

Új a közlekedési rend a Dugonics téren

Kormányzati elvonás ritkítja a járatokat

Fokozottan ellenőrzik a kerékpárosokat

Közlekedési szabálysértés miatt buktak le a tolvajok

Helyreállt a teherforgalom a nagylaki átkelőnél

Szemtanúkat keres a rendőrség

Önjáró trolibuszt mutattak be Szegeden

Ezen a napon vezetnek a legrosszabbul az autósok

Dokumentumokon a szegedi troli közlekedés

Tovább tart nyitva az SZKT ügyfélszolgálati irodája

Tömegközlekedés és parkolás az ünnepek alatt

Közlekedés és parkolás szombaton

Meleg teát kaptak a rendőröktől a sofőrök

Valamennyi útszakasz járható Csongrád megyében

Fogcsikorgató hideg jön a havazás után

Szombati közgyűlés: kemény csaták várhatók

Változások a parkolásban és a tömegközlekedésben

Így ne haljon meg, morbid, de egyben aranyos videó

Tablókon elevenedik meg a villamoslegenda

Villamossínekre hajtott a GPS-t követő nő

November 7-ig érvényesek a bérletek

Nyílt napon mérik fel az autók állapotát

Új kerékpártárolókkal gazdagodott a város

Solymos: Tóthnak mennie kell

Újabb a 30-as övezetek a városban

Fokozottan ellenőrzik az iskolák környékét

2 millió autós idegeskedhet a rendszámtáblacsere miatt

Menetrend: Szegedet is érintik a változások

Torlódás várható az M5-ös autópályán

Új kanyarodósáv segíti az autósokat a József Attilán

Fokozott ellenőrzésre számíthatnak a motorosok

Nem mozdul a képviselő

Kínai elektromos buszt tesztelnek Szegeden

Vasárnaponként közlekedik a nosztalgia villamos

Kerékpártárolók épülnek a végállomásokon

Figyelmetlen előzésből súlyos baleset

Horrorbalesetekkel sokkol a rendőrség

Közlekedés: sokat költ a város a biztonságra

Tábor: szórakozva tanulnak közlekedni

Céljáratok a Szabadtéri napokon

Ki látta a balesetet és a zárkulcs tolvajt?

Teljes a Swing Szeged-flotta

Hét kerékpártároló épül