Címoldal

Lorca drámájával mennek a szegediek a táncfesztiválra

Lorca drámájával mennek a szegediek a táncfesztiválra

Az idén február 20. és március 1. között rendezik meg a Budapest Táncfesztivált, a Szegedi Kortárs Balett itt mutatja be Juronics Tamás új koreográfiáját, a Bernarda Alba házát.

Juronics Tamás meséjét 5 nap alatt 50 ezren látták

Juronics Tamás meséjét 5 nap alatt 50 ezren látták

December 26-án mutatták be az Álomutazó című mesemusicalt Budapesten, a volt Syma Csarnokban. Az előadást a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, Juronics Tamás rendezte és koreografálta – azt megmutatjuk hogyan!

Tapsvihar fogadta a jubiláló táncosokatFotógalériával

Tapsvihar fogadta a jubiláló táncosokat

Alapításának 30 éves évfordulóját ünnepelte szombaton este a Nagyszínházban a szegedi balett társulat. A jubiláló táncosokat a város nevében Nagy Sándor alpolgármester köszöntötte. Az együttes Juronics Tamás két új koreográfiájának bemutatójával óriási sikert aratott.

Jubileumi esttel nyitja az évadot a balett társulatFotógalériával

Jubileumi esttel nyitja az évadot a balett társulat

Juronics Tamás két új koregoráfiájának bemutatójával ma este ünnepli alapításának harmincadik évfordulóját a Szegedi Kortárs Balett, amely 25 esztendeje működik ezen a néven. A társulat Szeged kulturális nagyköveteként – Mexikótól Oroszországig – 28 országban 130 előadással vendégszerepelt eddig.

28 országba vitték el Szeged hírét a táncosokFotógalériával

28 országba vitték el Szeged hírét a táncosok

Alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli a Szegedi Kortárs Balett, amely 25 esztendeje működik ezen a néven. A társulat az elmúlt 30 évben 28 országba vitte el Szeged hírét, szombaton pedig két új koreográfiával ünnepelnek a Nagyszínházban.

Balettünnep és Ványa bácsi is jön a NemzetibeFotógalériával

Balettünnep és Ványa bácsi is jön a Nemzetibe

A szegedi balett társulat alapításának 30. évfordulóját ünnepli szeptember végén, Juronics Tamás két új koreográfiájával köszöntik a jubileumot. A teátrumba jön még Ványa bácsi és János vitéz, Malek Andrea pedig jótékonysági koncertet ad.

Szentpétervárt is bevették a szegedi táncosok

Szentpétervárt is bevették a szegedi táncosok

A szegedi és a budapesti bemutatók után Szentpéterváron is sikert aratott a Szegedi Kortárs Balett az Abszurdia című produkciójával – közölte Pataki András, a társulat igazgatója kedden az MTI-vel.

Sikeres évadot zárt a Szegedi Kortárs BalettFotógalériával

Sikeres évadot zárt a Szegedi Kortárs Balett

Sikeres évadot zárt a Szegedi Kortárs Balett, amely ősszel ünnepli alapításának harmincadik évfordulóját. A társulat az évad során összesen 72 előadáson lépett föl. Többek között Kanadában és Bulgáriában is vendégszerepelt.

Nyári Tárlat nyílt a Reök-palotábanFotógalériával

Nyári Tárlat nyílt a Reök-palotában

Megnyílt a 39. Szegedi Nyári Tárlat a Reök-palotában. A szecessziós kiállítóház két szintjén július 16-ig összesen 110 kortárs alkotást láthat a közönség.

A szegedi táncosok a Müpában mutatkoznak be

A szegedi táncosok a Müpában mutatkoznak be

A bibliai József, Don Juan és Vivaldi is szerepel az évad együttese címet elnyert Szegedi Kortárs Balett programján. A szegedi együttes tavasszal több alkalommal is fellép a Müpában.

Korábbi híreink

Abszurdia megelevenedik ma este a Kisszínházban

Abszurdia megelevenedik ma este a Kisszínházban

Ma, pénteken este mutatják be a Kisszínházban Juronics Tamás legújabb koreográfiáját. A Kossuth-díjas táncművész Abszurdia című darabjában egy elképzelt társadalom képét rajzolja föl, amelyek a magyar valóságunkra is igazak.

Evita ma este beköltözik a Nemzetibe

Evita ma este beköltözik a Nemzetibe

Pénteken este mutatják be Szegeden a fővárosban már nagy sikert aratott Evita című musicalt. A negyven éve töretlen népszerűséggel játszott előadás a nyári Margit szigeti bemutatón is óriási sikert aratott, mától pedig a szegedi kőszínházban hódít.

Juronics Tamás lesz a Függöny előtt vendége

Juronics Tamás lesz a Függöny előtt vendége

Juronics Tamás Kossuth-díjas koreográfus lesz a Függöny előtt, maszk nélkül programsorozat következő vendége szerdán a Kisszínházban.

A forradalomra emlékeznek a balett táncosok

A forradalomra emlékeznek a balett táncosok

Két előadással is tiszteleg az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt a Szegedi Kortárs Balett. A 60. évforduló tiszteletére pénteken és szombaton a Kisszínházban adják elő a Táncszvit és a Tavaszi áldozat című Juronics Tamás koreográfiát.

A Műpában aratott nagy sikert Juronics új darabja

A Műpában aratott nagy sikert Juronics új darabja

Az új színházi évad első premierjét Budapesten, a Művészetek Palotájában mutatta be a Szegedi Kortárs Balett. Az eARTh című táncjáték hatalmas sikert aratott. A darabot novembertől 11-től Szegeden, a Nagyszínházban is láthatja a közönség.

Juronics Tamás a Müpában vall majd a táncról

Juronics Tamás a Müpában vall majd a táncról

A Müpa Szenvedélyem címmel induló új sorozatában ismert művészek beszélnek arról, mi nyűgözte le őket a zenében, a táncban és a hangszerben egy életre szólóan. A sorozat egyik vendége Juronics Tamás lesz.

Kanadába is elviszik Szeged hírét a táncosok

Kanadába is elviszik Szeged hírét a táncosok

Az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából Torontóban és Montrealban két Bartók-koreográfiát, A fából faragott királyfit és a Táncszvitet adják elő a Szegedi Kortárs Balett táncosai. Szerdán Torontóban, pénteken Montrealban lép fel Juronics Tamás társulata.

Négy bemutatót tart az évadban a szegedi balett

Négy bemutatót tart az évadban a szegedi balett

Négy új darabot tervez a 2016–2017-es évadra a Szegedi Kortárs Balett, a társulat szeptemberben Kanadában, októberben Bulgáriában turnézik.

A Margitszigeten ma mutatják be a szegedi Evitát

A Margitszigeten ma mutatják be a szegedi Evitát

A Szegedi Nemzeti Színház és a Szabad Tér Színház közös produkciójában pénteken és vasárnap mutatkozik be a legendás Evita című musical új rendezése a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A darabot Juronics Tamás állította színpadra.

Juronics Tamás Evitát rendez a Margitszigeten

Juronics Tamás Evitát rendez a Margitszigeten

A Szegedi Nemzeti Színház és a Szabad Tér Színház együttműködésében, Juronics Tamás rendezésében, a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével mutatják be pénteken a Margit szigeten az Evita című musicalt. A világsikerű klasszikus musicalt a Szegedi Nemzeti Színház játssza tovább.

Archívum

Táncfesztivál kezdődik két szegedi produkcióval

Táncfesztiválra viszik a szegedi Stabat Matert

Finisben a Rigoletto: pénteken lesz a bemutató

Öten pályáztak a színház főigazgatói posztjára

Többen szeretnének színidirektorok lenni

Óriási siker a Szegedi Kortárs Balett Diótörője

Kedvcsináló előadás a Szegedi Kortárs Balettől

Budapestre utazik a belett-királyfi

A jubiláló táncművészeket köszöntötte Botka László

Emlékezik és megújul a jubiláló balett

Balett-botrány: Juronics is tiltakozik

Carmina Burana Várpalotán a Várudvari nyáron

Óriási sikert aratott a Kortárs Balett

Kortárs vizuális táncjátékok