Címoldal

Helyreáll a rend a LED-es körforgalomban

Helyreáll a rend a LED-es körforgalomban

Befejezik a jótállási kötelezettség keretében végzett javítási munkálatokat. Pénteken hajnalban megszűnik az ideiglenes forgalomelterelés, a jelzőlámpákat visszakapcsolják, és újra több sávon járható lesz a Kossuth Lajos sugárút – Vásárhelyi Pál utcai jelzőlámpás körforgalom.

Itt a nyár, itt az útfelújítások szezonja

Itt a nyár, itt az útfelújítások szezonja

Az idén – akárcsak tavaly nyáron – többszáz millió forint jut a város büdzséjéből a szegedi utak, járdák felújítására, korszerűsítésére. Holnap kezdődnek és augusztus végéig tartanak a nagy nyári útfelújítások.

Hamarosan megkezdődik az útjavítások szezonja

Hamarosan megkezdődik az útjavítások szezonja

szeged tv tartalom Télen is folyamatosan dolgoztak az önkormányzati kezelésű úthálózaton a Környezetgazdálkodási Kft szakemberei. Áprilisig hideg aszfalttal, ideiglenesen foltozzák az utakat, azután kezdik meg az alapos helyreállítást. Az idén is több utca kap majd teljesen új burkolatot. (videóval)

Újabb utcák burkolata fiatalodik meg a héten

Újabb utcák burkolata fiatalodik meg a héten

A szegedi önkormányzat idei költségvetésében a korábbiaknál nagyobb összeget, 380 millió forintot biztosít az út és járdahálózat rekonstrukciójára. A tervek szerint több ütemben zajlik a felújítás. A héten újabb szegedi utcák burkolata fiatalodik meg.

Torlódás lehet csütörtökön a Párizsi körúton

Az ivóvízhálózaton tolózár javítását végzi augusztus 25-én, csütörtökön reggel 8 órától a Szegedi Vízmű Zrt. a Párizsi körút, Mérey utca kereszteződésénél, a gyalogátkelő közelében.

A sugárúton szombattól helyre áll a közlekedés

A sugárúton szombattól helyre áll a közlekedés

Elkészült a tervezett határidőre az 1-es villamosvonal Kossuth Lajos sugárúti szakaszán a villamospálya garanciális burkolatjavítása, ezért augusztus 20-tól helyreáll a tömegközlekedés rendje, megszűnnek a forgalmi terelések.

Hétfőtől dolgoznak a Kossuth Lajos sugárúton

Hétfőtől dolgoznak a Kossuth Lajos sugárúton

Június 20-tól várhatóan augusztus 19-ig az 1-es villamosvonal Kossuth Lajos sugárúti szakaszán a kivitelező garanciális pályaburkolat javítást végez. A javítási munkák ideje alatt a tömegközlekedés rendje ideiglenesen megváltozik.

Dolgoznak a jelzőlámpás körforgalomban

Dolgoznak a jelzőlámpás körforgalomban

Június 15-től várhatóan egy hétig a kivitelező garanciális felülvizsgálatot végez a Kossuth L. sgt.-Vásárhelyi Pál utcai jelzőlámpás körfogalomban. A felülvizsgálat ideje alatt a jelzőlámpák nem működnek, egysávos körforgalmi rend lesz érvényben.

Keddtől garanciális javítás az Indóház téren

Május 31-től várhatóan július 3-ig a kivitelező garanciális burkolatjavítást végez a buszútvonalon az Indóház téren. A javítás ideje alatt a 20, 21, 77, 90 és 90F jelzésű buszok az Indóház téri szokásos megállók helyett ideiglenes megállókat és útvonalat használnak. A villamosjáratok továbbra is zavartalanul közlekednek.

Éjszakánként dolgoznak a Kelemen utcában

Éjszakánként dolgoznak a Kelemen utcában

Március 21-ig az éjszakai órákban a Kelemen utcában garanciális javításokat végeznek az optikai kábel fedlapokon, ezért a forgalom elől elzárják a területet. Az éjszakai munkavégzés idejére az autósok kerüljék el a Kelemen utcát. A munkálatok a nappali időszakot és a villamosforgalmat nem érintik.

Korábbi híreink

Kijavították a Mars téri nagycsarnok padlóját

Kijavították a Mars téri nagycsarnok padlóját

szeged tv tartalomIsmét ragyog a Mars téri nagycsarnok padlója. Az épületet 5 éve adták át, a kivitelező most végezte el a garanciális javításokat. Apróbb hibák mellett a kőpadlót kellett újracsiszolni.

Hálózat javítási munkák kezdődnek a Mars térnél

Hálózat javítási munkák kezdődnek a Mars térnél

Víziközmű hálózat javítást végez február 13-tól a Szegedi Vízmű Zrt. a Párizsi körút és a Mars tér sarkán. A szakemberek a munkálatokat február 13., szombat 7 órától kezdik el és várhatóan február 14., vasárnap este 6 órakor fejezik be.

Felújítják a Dóm téri órajátékot

Felújítják a Dóm téri órajátékot

szeged tv tartalomMost nem működik Szeged egyik szimbóluma, a Dóm téri órajáték. A szegedi Városüzemeltetési iroda azt ígéri, hogy áprilisra már újra körbejárnak a fafigurák a megszokott időpontokban, negyed egykor és háromnegyed hatkor. (videóval)

Mars tér: a felújítás alatt az árusítás zavartalan

Mars tér: a felújítás alatt az árusítás zavartalan

szeged tv tartalomFelújítási munkálatok zajlanak a Mars téri piacon. A nagycsarnok burkolatát csiszolják újra több szakaszban. A rekonstrukció nyolc hetet vesz igénybe, a kivitelező garanciában végzi a javítást. (videóval)

Folyamatosan újulnak meg a város útjai

Folyamatosan újulnak meg a város útjai

Hetvenegy millió forintból kilenc különböző helyszínen újítanak fel ősszel utakat Szegeden. Az aszfaltozók most a Debreceni utca és a József Attila sugárút egy részének burkolatát fiatalítják meg.

Útjavítások kilenc különféle helyszínen

Útjavítások kilenc különféle helyszínen

Hetvenegy millió forintból kilenc különböző helyszínen újítanak fel utakat Szegeden a következő hetekben. A tervek szerint mindenütt a lehető legrövidebb idő alatt végez a munkálatokkal a kivitelező.

Visszatérnek: próbázott a 455-ös Ikarus-Škoda

Visszatérnek: próbázott a 455-ös Ikarus-Škoda

Kicsit hosszúra nyúlt a kényszerpihenő, de a jelek szerint minden rendben van: próbajáraton volt az egyik piros Ikarus-Škoda troli.

Belvárosi autópálya a Tisza-parton

Belvárosi autópálya a Tisza-parton

Végéhez közeledik az útjavítás a Huszár Mátyás rakparton: terül az autópálya. Aszfaltja.

Útjavítás a Huszár Mátyás rakparton

Útjavítás a Huszár Mátyás rakparton

Akik az elkövetkezendő napokban a rakparton autóznak sebességkorlátozásra és megállási tilalomra számítsanak, mivel útjavítást végeznek.

Garanciális javítás a jelzőlámpás körforgalomban

Április 7–19. között a kivitelező garanciálisan javítja a burkolatba épített világító fényeket a Kossuth Lajos sugárút–Vásárhelyi Pál utcai jelzőlámpás körforgalomban. A javítás alatt a jelzőlámpák nem működnek, egysávos körforgalmi rend lesz érvényben.

Archívum

Vízhálózatot javít a Vízmű a Kálvária sugárúton

Újabb fideszes ébredt rá, mekkora a vagyona

Csatorna javítása a Dáni utcában

A Londoni körúton dolgozik a Vízmű

A Retek utcánál dolgozik a Vízmű

Szerdától a Bécsi körúton dolgozik a Vízmű

Ivóvízhálózat javítás a Mikszáth Kálmán utcában

Újszegedről tolni kell a biciklit a hídon

Útburkolatot javítanak a Mars téri buszmegállóban

Garanciális javítás kezdődik az algyői Tisza-hídon

Hétvégén garanciális javítások az Anna-kútnál

Visszakapják az autósok a ledes körforgalmat

Teljesen megújul a domaszéki bekötő út

Garanciális javítások a Kossuth Lajos sugárúton

Egy telefonnal is javítható az szja-bevallás

Figyelem, a jövő héten másként jár a 2-es villamos!

Cserélik a ledeket a körforgalomban

Garanciális javítás a 43-as főút szegedi szakaszán

Garanciális javítás a Rókusi körúti körforgalomban

Hamarosan helyreáll a troliközlekedés

Telefonon is javítható a hibás adóbevallás

Hétfőtől lezárják a Mikszáth utca egy részét

Tolózár javítás a Rókusi körúton

Szegeden is javítja az utakat a közútkezelő

Tarjánban és Móravárosban folytatódik a kátyúzás

Kényszerszünet után újra sínen a Pesa-flotta

Négy helyen kátyúznak a jövő héten

Folytatódik az útjavítás Szegeden

A város több pontján kátyúznak majd a jövő héten

Jó idő esetén folytatódik a kátyúzás

Útjavítások városszerte, ha az időjárás engedi

Hálózatot javít hétfőtől a Kossuth L. sugárúton a Vízmű

Dolgozik a Vízmű a Tisza L. körúton

A hideg ellenére is kátyúznak a jövő héten

A jövő héten két helyen javítják az utakat

A jövő héten még folytatódik a kátyúzás

Folytatódik a kátyúzás Szeged útjain

Négy új helyszínen kátyúznak a jövő héten

Javítják a burkolatot a Bajai úton

Útjavítás az 55-ös főúton, torlódás lehet

Újabb három utcában kátyúznak a jövő héten

Még folytatódik a szegedi utak javítása

Jó idő van, folytatódhat az útjavítást

Egyedülálló hallásjavító műtéti eljárás Szegeden

Amíg jó idő van folytatódik az útjavítás

Elkezdődött a Bertalan híd javítása

Ideiglenes változások a 8-as trolibuszvonalon

A jövő héten is folytatódik a kátyúzás

Hétfőtől félpályás útlezárás a Bertalan hídon

A belvárosban és Rókuson folytatódik a kátyúzás

Vasárnap garanciális javítás a Pulz utcában

Újabb három utcában kátyúznak

Négy helyszínen lesz útjavítás a jövő héten

Járdát és utakat is javítanak a jövő héten

Garanciális javítás a Dugonics téri megállóban

Utakat és járdákat javítanak a jövő héten

Újabb három utcában lesz útjavítás

Móravárosban és a belvárosban kátyúznak

Újszegeden és Tarjában javítják a járdákat, utakat

Garanciális javítás a Kálvária sugárúton

Folytatódik a munka a Boldogasszony sugárúton

Garanciális javítás Boldogasszony sugárúton

Garanciális javítás Boldogasszony sugárúton

Új munkarend a Boldogasszony sugárúton

Jövő héten dorozsmai utakat javítanak

Kedden kezdődik az 1-es vonal garanciális javítása