Címoldal

Részegek, riadó: szuperhold lesz újévkor!

Mostantól azon érdemes imádkozni, hogy tiszta legyen az ég szilveszter este, mert január elsején szuperhold lesz. - írja a 444.hu

Újabb magyar műhold állhat pályára jövőre

Újabb magyar műhold állhat Föld körüli pályára jövőre - hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön. Dudás Levente, a projekt műszaki vezetője azt mondta, hogy a SMOG-1 2018 második negyedévére kapott startidőpontot, amely azonban valószínűleg tolódik majd.

Még mindig tartozik a „nemzeti kukaholding”

Még mindig tartozik a „nemzeti kukaholding”

szeged tv tartalom Bár a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. összesen 1,2 milliárd forintot már kifizetett a Szegedi Hulladékgazdálkodási Kft-nek, de a harmadik és negyedik negyedévi munkáért járó térítés még nem érkezett meg az önkormányzat cégéhez. (videóval)

Az amerikaiak újra embert küldenének a Holdra

Trump elnök hétfőn aláírta a Space Policy Directive 1-et. A Végső célpont a Mars. Az eseményen részt vett az Apollo 17 egyik űrhajósa, Harrison Schmitt is, ő volt az utolsó, aki a Holdon járt 45 évvel ezelőtt, azóta ember csak alacsony Föld közeli pályán járt a világűrben. A cél most az, hogy újra távolabb merészkedjünk emberes küldetésekkel is a bolygótól. - írja a nuus.hu

Gagarintól a Marsig, mert űrhajózni muszáj

Az emberiség éppen a következő nagy lépésre készül a világűrben, ezért az első emberes űrrepülés évfordulóján utána néztünk egy kicsit, hogy honnan jött és hová is tart most az űrhajózás. - írja a nuus.hu

Ránk vigyorgott a szuperhold - csodás magyar képek születtek

A november 14-i szuperhold látványos holdkeltéket produkált országszerte. Az MTI fotósai a Zala megyei Nagykanizsán és a Nógrádmegyei Sóshartyánban örökítették meg az égi jelenséget. - írja a hvg

Kivételes szuperhold lesz novemberben

2034. november 25-ig, vagyis jó 18 évig nem lesz hozzánk olyan közel a Hold, mint idén november 14-én, ezért a NASA külön blogposztban figyelmezteti az eseményre az embereket. - írja az Index

Kína a Hold "sötét" oldalára készül

Eddig egyedülálló módon, a Hold túlsó, "sötét", vagyis a Földről nem látható oldalán terveznek leszállást 2018-ban a kínai űrprogram irányítói - számolt be a Hszinhua hírügynökség a nemzetvédelmi kutatások állami hivatalához tartozó Hold-kutatóközpont vezetőjének nyilatkozatát idézve. - írja a stop.hu

Lezuhant rakétát találtak a Holdon

Egy lezuhant rakéta roncsairól készített felvételeket a NASA egyik űrszondája. Nem a földönkívüliek hagyták ott. - írja a stop.hu

Csodálatos égi jelenség lesz karácsonykor

38 éve nem volt ilyen és legközelebb majd 19 év múlva csodálhatjuk meg a ritka égi látványosságot. Teliholdat ugyan már sokszor láthattunk, de olyat, amelyik karácsonykor tekint ránk, nos, az egy életben csak párszor adódik. Ilyen lesz az idei karácsony is. - írja a szeretlekmagyarorszag.hu

Korábbi híreink

Szegeden is bemutatkozott a holdjáró Puli

Szegeden is bemutatkozott a holdjáró Puli

szeged tv tartalomEljutni a Hold felszínére, és legalább 500 métert megtenni - a Google Lunar XPRIZE verseny nem kis feladat elé állítja a résztvevőket. Egy magyar csapat vállalta a kihívást; ha terveik megvalósulnak, a Puli holdjáró lesz az első magyar űrszonda, amely eléri egy idegen égitest felszínét!

"Szupervérhold" volt hajnalban

Több mint 30 év után szuperholddal "egybekötött" teljes holdfogyatkozás volt ma hajnalban. Szuperholdról akkor beszélünk, amikor az égitest a lehető legközelebb kerül a Földhöz, a közelségnek köszönhetően a Hold 14 százalékkal nagyobbnak tűnik és 30 százalékkal fényesebben ragyog az égbolton. - írja a Népszava

Kínai diákok énekelték a magyar népdalokat

Kínai diákok énekelték a magyar népdalokat

Az Őszközép ünnepe több ezer éves hagyományokra épül, a holdnaptár szerint a nyolcadik holdhónap tizenötödik napján tartanak. Ebből az alkalomból rendezte az SZTE Konfuciusz Intézete a Szent-Györgyi Agórában azt a rendhagyó teaházat, melyen a Pekingi Idegen nyelvi Egyetem Művészcsoportja is bemutatkozott.

Már nem nonprofit a nemzeti közműholding

Feladta a Fidesz-kormány a nonprofit állami közműholdinggal kapcsolatos terveit. A profit nélküli jelző, már az új társaság nevében sem szerepel. A szakértők szerint az Orbán-kormány folyamatosan kénytelen szembesülni a központi rezsicéggel kapcsolatos korábbi tervei megvalósíthatatlanságával. A családoknak pedig azzal kell majd előbb-utóbb szembenézniük, hogy óriási összegekbe kerül nekik a rezsicsökkentés.

Rezsiholding: az adóforintok temetője

További tíz milliárdokat öl a közpénzekből a Fidesz-kormány az általa megálmodott állami rezsiholding létrehozatalába. Ennek ellenére már hivatalosan is egyre későbbre tolódik a központi állami közművállalat beindulása. Szakértők szerint a kormányzati közüzemi cég nem hoz majd megtakarításokat a lakosságnak, ellenkezőleg, az adóforintok temetőjeként, és a kormánypárt kifizetőhelyeként működik majd.

Hétvégi látnivaló: hullócsillagok a szuperhold ellen

Nem lesz könnyű megfigyelni a szokásos augusztusi hullócsillagokat idén, de a nagy tűzgömböket a ragyogó Hold ellenére is láthatjuk, mert bevilágíthatják az egész éjszakai égboltot.

Jövőre Holdra száll a magyar Puli

A magyar holdexpedíció csapata szeretné megszerezni a Pulival a húszmillió dolláros fődíjat. Ehhez a holdjárónak a jövő év végéig kell leszállnia az égitestre.

Az év (egyik) legbájosabb karácsonyi üdvözlete

Lehet, hogy nem ez a világ legaranyosabb karácsonyi videóklipje, hisz nem láttuk még az idei év teljes termését, de az biztos, hogy eséllyel indul a címért a Holderness család alkalmi produkciója.

A Világűr hetén Szegedre jön a Puli holdjáró

A Világűr hetén Szegedre jön a Puli holdjáró

A Világűr hete keretében a Szent-Györgyi Albert Agóra Informatóriumba látogat a Puli I2.0 jelű holdjáró prototípusa szombaton. A Puli Space a Google Lunar XPRIZE nemzetközi holdversenyének egyetlen magyar indulóját délelőtt 10 órától tekinthetik meg az érdeklődők.

Ez ám a lánykérés: a Holdra írta fel a kérdését

Különleges módon tette fel a nagy kérdést szerelmének egy amatőr csillagász: éjjeli holdnézőbe mentek, amikor a lány szembesült párja szándékával - de hiába volt a Holdra írva a kérdés, csak ő láthatta azt.

Archívum