Címoldal

Körözött gépkocsik Csongrád megyében

A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött autókat foglaltak le a Csongrád megyei átkelőkön Csanádpalotán, illetve Röszkén.

Hatvan éves a kézilabda Kiskundorozsmán

Hatvan éves a kézilabda Kiskundorozsmán

Komoly hagyományai vannak Kiskundorozsmán a kézilabdázásnak, bár napjainkban sem a női-, sem a férfi szakág nem rendelkezik meghatározó csapattal. A kézilabda azonban továbbra is népszerű itt, amit az is bizonyít, hogy szombaton megünnepelték a sportág helyi indulásának 60. évfordulóját.

Szegedi tolmács hallgatók az Európa Parlamentben

Szegedi tolmács hallgatók az Európa Parlamentben

Még 2015-ben indította el a „Szinkronba hozunk” elnevezésű tolmács- és fordítóképzési ösztöndíj-programot Ujhelyi István európai parlamenti képviselő a Szegedi Tudományegyetem diákjai részére. Ennek köszönhetően minden szemeszterben 2-2 hallgató látogathat az Európai Parlamentbe.

George Lucas nem akarta Harrison Fordot a Csillagok háborújába

Negyven évvel ezelőtt került mozikba a Csillagok háborúja – Új remény, amely örökre megváltoztatta Hollywoodot. A Blikk új sorozatában minden idők egyik legjobb filmje előtt tiszteleg.

Indiana Jones visszatér! Megvan, mikor kerül vászonra a kedvenc kalandorunk

Újabb epizód készül minden idők legismertebb régész professzora, Indiana Jones kalandjaiból. Két év múlva, 2019. július 19-én érkezik az újabb rász, immár az ötödik – jelentette be kedden a Disney. Harrison Ford az ötödik rész bemutatásakor 77 éves lesz. - írja a Blikk

Less be a világ egyik legrégebbi könyvtárába!

Az Oxfordi Egyetem a bolognai egyetem után a második legrégebbi egyetem, amely még ma is működik. A hírneve tagadhatatlan, az egész világon az egyik vezető felsőoktatási és kutatási helynek tekintik. - írja a nuus.hu

Az olimpia a legkockázatosabb beruházás

Az Oxfordi Egyetem kutatóinak sokat idézett tanulmánya szerint az olimpiarendezés a legdrágább és pénzügyileg leginkább kockázatos nagyberuházás, ezért egy országnak vagy városnak érdemes komolyan mérlegelnie, hogy szüksége van-e a rendezésre, nehogy a saját bőrén tapasztalva kelljen eljutnia a fenti következtetésekig. - írja az Index

Előadásokkal ünnepel a 70 éves bábszínház

Előadásokkal ünnepel a 70 éves bábszínház

Hetvenéves a szegedi Kövér Béla Bábszínház, az évfordulót több előadással és kiállítással is köszöntik vasárnap. A szegedi az ország legrégebb óta folyamatosan működő bábszínháza.

Ötvenéves a szegedi gumigyár

Ötvenéves a szegedi gumigyár, a jubileum alkalmából a jelenleg a Continental telephelyeként működő üzemben pénteken múzeum nyílt, és utcát neveztek el két korábbi igazgatóról.

Harrison Ford megint nagyot alakított Budapesten

Hatalmas reklámot kapott egy magyar divattervező. Anda Emíliához személyesen Harrison Ford állított be, méghozzá zárás után. - írja a hvg

Korábbi híreink

Harrison Ford majdnem meghalt

És hatalmas büntetést róttak ki a cégre, amelyik miatt a súlyos baleset érte. Az események egészen a Star Wars hetedik részének 2014-es forgatásához vezetnek, ahol Harrison Ford közel állt ahhoz, hogy akárcsak az általa játszott karakteré (Han Solo), úgy az ő élete is véget érjen. - írja az nlcafe.hu

Körözött Fordot foglaltak le Röszkén

A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött személyautót foglaltak le Röszkén. Az 5 millió forint értékű autót Németországból lopták el.

Eldőlt Harrison Ford milliós biciklije – visszatért a színész a pesti boltba

A filmsztár a műhelyben megkávézgatott az ott dolgozókkal, majd elmosta mindenki poharát. Mint korábban beszámoltunk, a most Budapesten forgató Harrison Ford több helyen is feltűnt a városban. Elsőként egy kerékpárboltból posztoltak közös képet vele. - írja a hvg

80 éves lett a világhírű színész, Robert Redford

Sokan még mindig színészként tekintenek rá, pedig a hetvenes évek óta kevés sikerfilmben játszott – rendezőként azonban Oscar-díjat kapott, fesztiválalapítóként pedig gyakorlatilag neki köszönhetjük Tarantinót, Soderbergh-et, Robert Rodriguezt vagy Paul Thomas Andersont. A visszavonulás meg sem fordul a fejében, idén családi filmben, jövőre sci-fiben láthatjuk. - írja a hvg

Meglepődött a gázsiján Robert Redford

Az örökifjú színészóriás, Robert Redford augusztus 18-án ünnepli 80. születésnapját. A kerek évfordulóra igazi csemegével készül a Paramount Channel: a színész legjobb filmjeivel tisztelegnek az ünnepelt előtt. - írja az anna.hu

Új Harry Potter-fejezet, most a könyvtárban

Kiállítást rendeznek jövőre az első Harry Potter-kötet, a Harry Potter és a bölcsek köve megjelenésének 20. évfordulója alkalmából a londoni British Library-ben. - írja a vilagszam.hu

Gondolta volna? 35 éves lett Indiana Jones

Éppen 35 éve, 1981. júniusának közepe táján született meg Indiana Jones mítosza, ekkor mutatta be a Paramount Pictures az azóta négyrészessé duzzadt sorozat első opuszát, Az elveszett frigyláda fosztogatóit. - írja a Blikk

Az Aranycsapat lett minden idők legjobb focicsapata

A BBC összeállította a valaha volt 10 legsikeresebb válogatott listáját. A listát a Salford Egyetem szuperszámítógépe (SAM) segítségével készítették. - írja a szeretlekmagyarorszag.hu

Lopott autókkal buktak le a határon

Lopott autókkal buktak le a határon

Két autóval is megbuktak a csempészek a határon a múlt héten. Az egyiket a német, a másikat pedig az olasz hatóságok keresték és a magyar rendőrök találták meg Nagylakon.

Művelődési házukat ünneplik a petőfi-telepiek

Művelődési házukat ünneplik a petőfi-telepiek

szeged tv tartalom2006-ban újították fel és bővítették a Petőfi-telepi Művelődési Házat. Azóta az intézmény megtelt élettel, gyerekektől egészen a nyugdíjas korosztályig várják a városrész lakóit, kulturális és közéleti programokat szerveznek. A megújulás tíz éves évfordulóját most kiállítással és gálaműsorral ünneplik. (videóval)

Archívum

Kiderült az igazság Harrison Ford balesetéről

"Akik feljelentgettek, most ünnepelnek"

Shakespeare-re hangolnak a Reök-palotában

Freddie Mercury 22 éve halott

Nincs növekedés, csak kozmetikázott adatok

Csavaros fordulat az Armel-operaversenyen

A szegedi nótakirály születésére emlékeznek

Vicces jegygyűrű feledékeny pároknak

Janikovszky Éva emléknap lesz az Agórában

Negyvenéves Frakk, a macskák réme

rendőrtiszthelyettes-képzés negyed évszázada

Hét évre üt vissza Orbán politikája