Címoldal

Felvonulással is ünnepelték a rózsátFotógalériával

Felvonulással is ünnepelték a rózsát

Ezrek nézték végig szombaton délután a 19. Szőregi Rózsaünnep leglátványosabb eseményét, az ünnepi felvonulást. A kerékpárosok, homokfutók, lovasfogatok és old timerek mellett a menetben ott voltak a 200 éves helyi iskola tanárai és diákjai is.

17. alkalommal vonult az Élet Menete Budapesten

Húsvét vasárnap, a pészách 6. napja Magyarországon a holokauszt emléknapja. 73 évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött meg a magyar zsidóság gettósítása. Vasárnap délután 14.30-tól indult az Élet Menete Budapesten, ahol a több százezer zsidó származású áldozatról emlékeztek meg. Az Élet Menete a rasszizmus ellen és a békés együttélés mellett áll ki, idén 17. alkalommal szervezték meg. - írja az Index

Újra adventi lámpás felvonulás Petőfitelepen

Újra adventi lámpás felvonulás Petőfitelepen

Idén harmadik alkalommal rendezték meg Petőfi-telepen az Adventi lámpás felvonulást. Pénteken délután a résztvevők a Gábor Áron Óvodától a Fő téren álló templomig vonultak, lámpásokkal a kezükben.

Vadállatok vonultak a belvárosban

Ellepték Szeged utcáit szombaton az elefántok, zebrák, tevék és lámák. Nem a vadasparkból szöktek meg az egzotikus állatok, hanem a városba érkezett Magyar Nemzeti Cirkusz hívta fel figyelmet ilyen látványos módon a műsorára.

Rekordrészvétel a jubileumi Critical mass-on

Rekordrészvétel a jubileumi Critical mass-on

szeged tv tartalom Minden eddiginél többen vettek részt a jubileumi Critical Mass kerékpáros felvonuláson vasárnap. A 2006-ban indult mozgalom most ünnepelni hívta a szegedieket. Az elmúlt évtized alatt sok eredményt értek el a kerékpárosok. (videóval)

Egy kicsit felfordul a város vasárnap

Egy kicsit felfordul a város vasárnap

Április 24-én, vasárnap, két nagyszabású rendezvény is szerveznek a városban, az ÁRKÁD futófesztivált és a Critical Mass kerékpáros felvonulást. A rendezvények ideje alatt a jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Felvonulással kezdődött a motoros szezon

Felvonulással kezdődött a motoros szezon

szeged tv tartalom Ugyan már hetek óta meleg, napos idő van, de hivatalosan vasárnap nyílt meg a kétkerekesek évada, amelyet látványos felvonulással ünnepeltek meg. (videóval)

Motoros felvonulás miatt késnek majd a trolik és villamosok

A Szegedi Közlekedési Társaság tájékoztatása szerint 2016. április 17-én, vasárnap 13.00 órától előreláthatóan 14.30 óráig szezonnyitó motoros felvonulást rendeznek. A rendezvény több trolibusz és villamos útvonalát is érinti, emiatt a tömegközlekedésben késésekre kell számítani.

Tüntetés: Minden baba, anya és szülés számít!

Tüntetés: Minden baba, anya és szülés számít!

szeged tv tartalom Anya- és bababarát szülészeti ellátást követeltek Magyarországon azok a tüntetők, akik tegnap Szegeden és két másik városban is felvonultak. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a szülőszobákban olykor kegyetlen és már-már embertelen módon bánnak a nőkkel. (videóval)

Újra Adventi lámpás felvonulás Petőfi-telepen

Újra Adventi lámpás felvonulás Petőfi-telepen

Idén második alkalommal szervezték meg Petőfi-telepen az Adventi lámpás felvonulást. A közel száz résztvevő az óvodától a Fő téren álló templomig vonult, lámpásokkal a kezükben.

Korábbi híreink

Csak úgy repültek a szirmok Szőregen

Csak úgy repültek a szirmok Szőregen

Még a rendőrségi Mercedes is kapott rózsafüzért – nem vallási értelemben. Rózsafelvonulás a hagyományoknak megfelelően végig a Szerb utcán.

A bringával ingázókért tekernek a Föld napján

A bringával ingázókért tekernek a Föld napján

A Föld napján 13 kilométert tekernek a szegedi kerekezők, hogy felhívják a figyelmet a bringás ingázók mostoha körülményeire. A vasárnapi Critical Mass a Szent István térről indul 15 órakor.

Adventi lámpás felvonulás Petőfi-telepen

Adventi lámpás felvonulás Petőfi-telepen

Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg Petőfi-telepen az Adventi lámpás felvonulást, amelynek keretében az óvodától a művelődési házig vonultak a résztvevők. Az eseményen közel százan vettek részt pénteken délután.

Millió, millió rózsaszál Szőregen

Millió, millió rózsaszál Szőregen

Sok ezren voltak kíváncsiak a tizenhatodik alkalommal megrendezett szőregi rózsaünnep leglátványosabb eseményére, a karneváli felvonulásra szombat este.

Húsvét vasárnap tekernek a szegedi bringások

Húsvét vasárnap tekernek a szegedi bringások

A Föld napja alkalmából szerveznek kerékpáros demonstrációt április 20-án, húsvét vasárnap délután 3 órától a szegedi kerékpárosok, hogy együtt tekerjenek a városban, ezzel irányítva rá a figyelmet a kerékpáros közlekedés fontosságára. A Critical Mass tavaszi akciójának keretében az idén nyolc kilométert tekernek le a résztvevők.

Szegeden idén is teker a „kritikus tömeg”

Szegeden idén is teker a „kritikus tömeg”

Kerékpáros felvonulást szerveznek vasárnap a biciklisek Szegeden az Autómentes naphoz kapcsolódva. A Critical Mass resztvevői idén az Oskola utca és a Stefánia kerékpársávjainak anomáliáira szeretnék felhívni a figyelmet. A kerekesek szeptember 22-én délután 3 órakor ezúttal új helyszínről, a Szent István téri víztorony mellől indulnak majd szokatlan útvonalon.

Elmosta az eső a Rózsafesztivált

Elmosta az eső a Rózsafesztivált

Szinte ahogy elindult a 15. Szőregi Rózsaünnep karneválja, már a szervezők értesítették is a közönséget, hogy húsz perc múlva nagy eső várható. Igazuk lett! Menekülni sem tudtak a rózsaszerető emberek, hiszen nem volt hova. Akik a művelődési ház közelében várták a felvonulást azok számára menedéket jelentett a kultúrház előcsarnoka.

Critical Mass: a tekerést népszerűsítik

Critical Mass: a tekerést népszerűsítik

Ismét nyeregbe pattannak a szegedi biciklisek a Föld napját megelőző vasárnapon, április 21-én délután 3 órától, hogy együtt tekerjenek a városban, s ezzel is felhívják a figyelmet a kerékpáros közlekedés fontosságára. A szegedi Critical Mass tavaszi akciójának keretében a már szokásosnak mondható 14 kilométert nagyjából két óra alatt tekerhetik le a bringások.

Critical Mass Szeged: áttekernek a városon

Critical Mass Szeged: áttekernek a városon

Bár az idén Budapesten nem, Szegeden viszont ismét felvonulnak a kerékpárosok az autómentes napon, szombaton délután 4 órától. Az idei Tisza-parti Critical Mass célja felhívni a figyelmet a Zrínyi utca kerékpározhatóvá tételére.