Címoldal

Házméretű aszteroida halad el a Föld mellett októberben

Egy házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül - közölte az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön.

Kivételes szuperhold lesz novemberben

2034. november 25-ig, vagyis jó 18 évig nem lesz hozzánk olyan közel a Hold, mint idén november 14-én, ezért a NASA külön blogposztban figyelmezteti az eseményre az embereket. - írja az Index

Fényes robbanást láttak Arizona felett

Egy kisebb aszteroida ragyogta be Arizona egét csütörtökön. A látványos jelenségről videó is készült. - írja az Origo

Meteorlesre mentünk, űrállomást láttunkFotógalériával

Meteorlesre mentünk, űrállomást láttunk

És ez nem vicc! Ahogy az a „tartalék szóvicc” sem, amivel arra az esetre készültünk, ha nem láttunk volna semmit.

Az Öreg hölgy tetejéről kémlelhetjük a csillagokat

Az Öreg hölgy tetejéről kémlelhetjük a csillagokat

Emberközelbe hozzák az égbolt csodáit szombaton Szegeden a Csillagászat napján. Délután 3 és este 24 óra között előadásokkal, planetáriumi műsorral és ingyenes távcsöves csillagászati bemutatóval várják az érdeklődőket a Szent István térre, valamint a műemlékvíztoronyba.

Ismét Csillagászat Napja Szegeden

Ismét Csillagászat Napja Szegeden

Az égbolt csodái emberközelben Szegeden. Az érdeklődőket előadások, mobilplanetárium, távcsöves bemutatók, ajándékok, valamint városi panoráma távcsövek várják a Szent István téren és az Öreghölgy víztoronyban.

Látványos üstökös közeledik felénk

Emlékezetes látványt nyújthat az égbolton november második felében és december elején a Nap felé robogó ISON üstökös, amitől a tudósok azt remélik: többet megtudhatnak a földi élet keletkezéséről.

Tavaszra felújítják a 27 éves felsővárosi napórát

Tavaszra felújítják a 27 éves felsővárosi napórát

Egy huszonhét éves napórát újítanak fel jövő tavaszra Szegeden, a Róna és a Retek utca által határolt tömbbelsőben a Partiscum Csillagászati Egyesület kezdeményezésére. A szerkezet avatására a tervek szerint a 2014-es tavaszi napéjegyenlőséghez legközelebbi hétvégén, március 22-én délben kerül majd sor.

Jövőre újra mutatja majd az időt egy régi napóra

Rendbe teszik a legősibb időmérőt a szegedi Retek utcában. A IX. Napórás találkozó szegedi rendezvényén, a Felsővároson felfedezett napóra felújítását a Partiscum Csillagászati Egyesület vállalta magára.

Tűzgömb robbant fel Magyarország felett

Másodpercekre bevilágította az éjszakai égboltot az ország felett egy érkező meteor. Rengetegen látták a kéken izzó tűzgömböt, ami hatalmas erővel fel is robbant. A detonációtól néhol még az ablakok is megremegtek.

Korábbi híreink

Szegeden is látható lesz hét végén a “szuperhold”

Szegeden is látható lesz hét végén a “szuperhold”

Az év legnagyobb teliholdját tekinthetjük meg szombat éjszaka, idén ekkor lesz ugyanis a legközelebb az égitest bolygónkhoz. A Hold látszó mérete mintegy 14 százalékkal lesz nagyobb, és 30 %-kal fényesebbnek látjuk az átlagosnál. Az úgynevezett „szuperhold” jelenség kialakulását péntek este az újszegedi csillagvizsgálóból is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők.

A járdacsillagászoké lesz a Dóm tér

A járdacsillagászoké lesz a Dóm tér

Idén világszerte április 20-án tartják a Csillagászat Napját, amely „mozgó ünnep”, mert a holdfázishoz igazodik. A Tisza-parti város csillagászai az idén is csatlakoztak a világnaphoz. A szegedi Partiscum Csillagászati Egyesület csillagászai szombaton többek között a Dóm téren tartanak bemutatót.

Elszáguldott a Föld mellett az aszteroida

Rekordközelben száguldott el a Föld mellett pénteken a 2012 DA 14 katalógusjelű aszteroida - közölte a NASA amerikai űrkutatási ügynökség. A mintegy 45 méter átmérőjű, 130 ezer tonna tömegű égitest közép-európai idő szerint 20.25-kor mintegy 27,6 ezer kilométerre -némely műholdnál is közelebb - suhant el a Föld mellett, anélkül azonban, hogy bolygónkat veszélyeztette volna.

Kisbolygót neveztek el Gárdonyi Gézáról

Gárdonyi Géza nevét viseli annak a nyolc magyar felfedezésű kisbolygónak az egyike, amelynek elkeresztelését a múlt év végén hagyta jóvá a Nemzetközi Csillagászati Unió - adta hírül az Egerben megjelenő Egri Magazin legfrissebb száma. A kisbolygót szegedi szakemberek fedezték fel 2003-ban.

Magyar nevű kisbolygók serege

Magyar nevű kisbolygók serege

Az elmúlt másfél évben 25 magyar felfedezésű kisbolygó névjavaslatát fogadta el a Nemzetközi Csillagászati Unió. Legtöbbször híres csillagászokról, kutatókról és sportolókról kapták nevüket ezek az égitestek.

Vénusz-átvonulás Szegeden is

Vénusz-átvonulás Szegeden is

A 2012-es év legjelentősebb égi eseménye lesz a június 6-i Vénusz-átvonulás, melyet napkeltétől 6:55-ig figyelhetünk meg. Szegeden a Partiscum Csillagászati Egyesület hajnal 5 órától várja az érdeklődőket a Repülőtér Bajai úti sarkánál, a körforgalomnál lévő parkolóban.