Címoldal

Települések útszélen hagyva - A kisboltok is feladják?

A posta már évtizede elköltözött a legtöbb kistelepülésről, aztán a fodrász, az iparcikk, a pék, majd a presszók és a kocsmák zártak be, manapság pedig a helyi kisboltok kerültek veszélybe. - írja a nepszava.hu

A falusi kisboltok belerokkannak a fizetésemelésbe

Sztrájkolni egy falusi kisboltban a magasabb bérért? Az bizony nehéz lesz, mert ha így megy tovább, elfogynak a dolgozók és a boltosok lehúzhatják a rolót. – Nem jelentkezett senki, itt munkaerő sincsen – kesergett egy alföldi községben működő, a CBA-láncban szerződött vállalkozó, aki már hónapok óta alkalmazottat keres, ezt a bejárati ajtón is hirdeti. - írja a hvg

Pokéstoppokat nyitottak a brit üzletek

Poké-barlangokká alakítják a bárokat, csalikat raknak ki a ruhaüzletek is, az Egyesült Királyságban már befogták a pokémonokat - az kisméretű üzletek vezetői legalábbis mindenképpen. - írja a hvg

A kormány arcul csapta a boltosokat

Kicsit több mint egy éve hirtelen érte a kiskereskedelmi piacot és a vásárlókat a vasárnapi boltzár egyik-napról a másikra történő bevezetése. Majd idén, még ennél is meglepőbb módon eltörölték a korlátozást. A hektikusan szabályozás jelentősen felforgatta a kiskereskedelmi szektort. - írja a protfolio.hu

Óriási bukás lehet a vasárnapi zárva tartás

Kapitális bukás volt a horvát kormány kísérlete arra, hogy zárva maradjanak az áruházak az országban: fél év kellett ahhoz, hogy belássák kár szembe menni a vásárlók, a kereskedők és a munkavállalók érdekeivel.

Már a könyvárus is csempészcigiben utazik

Egyezkedsz egy csempészett cigarettát árusítóval, mert nála feleannyiba kerül, mint a trafikban, és egyszer csak kiszól egy könyvárus: én még olcsóbban tudok hozni. Ez Budapest a trafikosztás után egy évvel. A csempészcigit árusítók élnek és virulnak, még a térfigyelő kamera sem feszélyezi őket, és a rendőrök is csak hébe-hóba csapnak le rájuk. Vidéken már biztosra mennek: házhoz szállítják az árut.

Tönkrevághatja a kisboltokat egy új törvény

A multikat zabolázná, mégis a kisboltokat véreztetné ki a kötelező parkolómegváltást előíró törvény. Egy 100 négyzetméteres üzletnek évi másfél millióba kerülne.

A trafikok kifüstölik a kisboltokat

Tucatnyi, elsősorban nagyobb plázákban lévő Inmedio újságosstandot zár be a Lapker Zrt., a nemzeti trafikrendszer bevezetése után ezeket már nem éri meg fenntartani – tudta meg a Népszabadság.

Trafikmutyi: a bűvös 63-as lista

270 régi trafikos pályázott azért, hogy méltányosságból továbbra is engedélyezzék nekik a cigaretta árusítását. Az Orbán Viktor által felkarolt trafikárvák üzleteit lefotózták, többeket azzal biztattak, hogy felkerültek egy szűk listára, ami azt jelenti, hogy jogosultak a méltányosságra, és vihetik tovább a boltot.

Sok ezer kisbolt mehet tönkre a trafikok miatt

Sok ezer élelmiszerbolt mehet tönkre a kistelepüléseken a trafikok megnyitása után, a csökkenő élelmiszerpiacon a kisboltok számára a legkisebb forgalomkiesés is végzetes lehet - hívta fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

Korábbi híreink

Jönnek a nemzeti italboltok?

Egy, a nemzetgazdasági tárca számára készült háttéranyag szerint a dohány után az alkohol nagykereskedelmét is államosítaná a kormány. Az NGM időközben cáfolta a hírt.