Címoldal

Bartók tér: Megkezdődött a buszmegálló felújításaFotógalériával

Bartók tér: Megkezdődött a buszmegálló felújítása

Vasárnap megkezdődött a Bartók Béla téren a buszmegálló felújítása. Egy hónapig megváltozik az erre közlekedő buszok és trolik útvonala. A parkolásnál is figyelni kell!

Komolyzenétől Harry Potter dallamáig

Komolyzenétől Harry Potter dallamáig

„Stílusok keveredése, filmzenék és egyéb zenei csemegék” címmel koncertezik a Szent-Györgyi Albert Agórában az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara június 17-én, szombaton 18 órától.

Első helyezett nélkül zárt az idei zongoraverseny

Első helyezett nélkül zárt az idei zongoraverseny

Nem osztották ki a hetedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen az első díjat – így döntött hétvégén a zsűri. Mihailescu Dinu második, Boros Tekla és Tanaka Kendzsi megosztott harmadik díjat kapott.

A belvárosban kapott lábra egy fehér zongora

A belvárosban kapott lábra egy fehér zongora

Ki látott már zongorát sétálni? Mi igen, ma délelőtt egy fehér zongora korzózott a belvárosban. Néhány zeneművészetis hallgató segített is neki a járásban. A flash mobbal a ma kezdődő Bartók zongoraversenyre igyekeztek felhívni a szegediek figyelmét.

Tizennyolc fiatal indul a Bartók zongoraversenyen

Tizennyolc fiatal indul a Bartók zongoraversenyen

Március 20-án, hétfőn kezdődik a zongora szakos hallgatók és az ifjú művészek számára bemutatkozási lehetőséget kínáló Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden.

Bartók Béla zenei bűvkörében

Bartók Béla zenei bűvkörében

Bartók Béla zenei világához kerülhettek közelebb a szegediek a hétvégén. A Heller Ödön Művelődés Ház Bartók bűv-kör címmel szervezett programot. Felcsendültek a Szegedhez is kötődő zeneszerző-zongoraművész szonátái, az érdeklődők pedig körbejárták azokat a helyszíneket, ahol Bartók is megfordult egykor. (videóval)

Bartókra emlékeznek a Zenei album koncertjén

Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész, zenetudós, néprajzkutató születésének 135. évfordulóján emlékkoncertet rendez a Somogyi-könyvtár. A kamarahangverseny május 18-án, szerdán 17 órakor kezdődik a könyvtár első emeleti folyóirat-olvasótermében.

Műveltségi vetélkedő Tápén Bartók tiszteletére

Műveltségi vetélkedő Tápén Bartók tiszteletére

A napokban rendezte meg a Heller Ödön Művelődési Ház, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bartók Rádió támogatásával a "Tisza-Tempó-Tápé” című műveltségi vetélkedőt, Bartók Béla születésének 135. évfordulójához kapcsolódva.

Két egyfelvonásos jön a Belvárosi moziba

Két egyfelvonásos jön a Belvárosi moziba

Magyar darab, Bartók Béla A kékszakállú herceg vára és Csajkovszkij Jolanta című operája szerepel a New York-i Metropolitan Opera Live in HD elnevezésű nemzetközi közvetítéssorozat következő előadásán. Február 14-én, szombaton este fél 7-től a Belvárosi moziban Mariusz Treliński rendezésében láthatják a szegedi operabarátok a két egyfelvonásos darabot.

Szabó Marcell nyerte a Bartók Zongoraversenyt

Szabó Marcell nyerte a Bartók Zongoraversenyt

A Magyarországról és külföldről érkezett tizenkilenc fiatal tehetség közül Szabó Marcell nyerte a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt.

Korábbi híreink

Magyar pianista nyerte a zongoraversenyt

Magyar pianista nyerte a zongoraversenyt

Takáts Márton 20 éves zeneakadémistának ítélte oda a zsűri az SZTE Zeneművészeti Karán megrendezett V. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny fődíját.