Címoldal

Botka Miskolcon: „Az én ellenségem a szegénység!”

Botka Miskolcon: „Az én ellenségem a szegénység!”

– Magyarország egyre mélyebbre süllyed a rabságba, egyre mélyebbre süllyed abba a mocsárba, amelyet az újnemesek, a Fidesz kiváltságosai ástak nekünk – mondta Botka László Szeged polgármestere, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Miskolcon a márciusi ifjakra emlékezve.

Durván nekiment a kormánynak a polgármester

Gémesi György gödöllői polgármester, egyben a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke bár sosem ápolt rossz viszonyt a kormánypárttal, március 15-i beszédében mégis nagyon komolyan nekiment Magyarország vezetőinek.

Botka László: „A szegedi polgár nem alattvaló”Fotógalériával

Botka László: „A szegedi polgár nem alattvaló”

A szegedieket nem lehet az orruknál fogva vezetni. A szegedi polgár nem alattvaló. Igényli és gyakorolja az ember leggyönyörűbb tulajdonságát: a gondolkodás képességét. Tudja, hogy a politikában minden általa és érte van, és tudja, hogy bizalma kincs, amely elnyerhető, de számon kérhető és vissza is vehető – mondta Botka László polgármester Szent István szobránál tartott ünnepi beszédében.

Szerény kormányfői teljesítmény

Kísérletet tettünk arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédéről lehántsuk a szóvirágokat és a történelmieskedő képtelenségeket (ilyen például az 1848-as rezsicsökkentés), és a tényszerű kijelentések valóságtartalmát vizsgáljuk csupán. E tekintetben szerény a kormányfői teljesítmény.

Mesterházy: Nem egymással kell küzdeni!

Megkezdődött a demonstrációs számháború, repkednek a 100 ezres tömegbecslések: annyi biztos, hogy a baloldal története egyik legtömegesebb rendezvényét tarthajta idén október 23.-án, ezzel szemben a Békemenetben klasszisokkal kevesebben masíroznak, mint az előző alkalommal.

„Nem kérünk a szabadságot megnyirbálókból”Fotógalériával

„Nem kérünk a szabadságot megnyirbálókból”

Szent István több mint ezer esztendeje fölismerte: nincs „külön út”, nincs jövő nagyobb közösséghez tartozás nélkül. Nincs megmaradás fejlődés nélkül. Nincs normális élet ott, ahol az erőt összetévesztik az erőszakkal, a többséget a kizárólagossággal, az eltökéltséget a gőggel és az arroganciával – mondta Botka László polgármester Szent István szobránál tartott ünnepi beszédében.

Botka László: Szeged ismét „a nemzet büszkesége” lehetFotógalériával

Botka László: Szeged ismét „a nemzet büszkesége” lehet

Ünnepi közgyűlésen emlékeztek meg pénteken délután Szeged szabad királyi várossá válásának 294. évfordulójáról. Szeged napján díszpolgárt avattak és a város kiválóságait köszöntötték. Az ünnepség a Széchenyi téren kezdődött, de a rossz idő miatt a városháza dísztermében fejeződött be. Ünnepi beszédet mondott Botka László polgármester.

Botka: „A hazaszeretethez nincs szükség ellenségre”

Botka: „A hazaszeretethez nincs szükség ellenségre”

Nem az erő szüli az összefogást – hanem az összefogás adja az erőt. Azt a sokféle szálból szőtt, sokféle gondolkodásból termett, de egyetemes hajtóerőt, ami épít, előre visz, házat és hazát emel, várost épít és megteremti a holnap kenyerét – mondta Botka László polgármester ünnepi beszédében.

„Nincs szükség a kormány gyámkodására!”Fotógalériával

„Nincs szükség a kormány gyámkodására!”

Ünnepi közgyűlésen emlékeztek meg szombaton délelőtt a városháza előtt Szeged szabad királyi várossá válásának 293. évfordulójáról. Szeged napján díszpolgárt avattak és a város kiválóságait köszöntötték a Széchenyi téren. Ünnepi beszédet mondott Botka László polgármester.