Címoldal

Ennyire még sosem fogtak össze a Fidesz ellen

Először az állását veszítette el, két nappal azután, hogy bejelentette indulási szándékát a Fidesz jelöltjével szemben a hódmezővásárhelyi polgármesteri posztért. A hétvégén pedig már térfigyelő kamerát is kapott az utca, amelyben Márki-Zay Péter lakik. Egy nagycsaládos, konzervatív értékrendű ember miért indul a Fidesz jelöltje ellen, mit gondol Lázár Jánosról, és mikor nem szavazna rá a saját anyja se? - írja az Index

Több mint félmilliárddal támogatta az MVM a CÖF-öt

Az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) tavaly 508 millió forintnyi támogatást adott a kormány mellett kiálló Békemenetet szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak (CÖKA) – írja az Átlátszó. Mivel az alapítvány közhasznúnak minősül, a támogatás után az MVM 101 millió forinttal csökkentette az adóalapját. A támogatás felhasználásának határideje 2017. november 20. - írja a mno.hu

Összefognak a szegedi pedagógusok

Összefognak a szegedi pedagógusok

Visszaállítanák a 22 órás kötelező óraszámot a szegedi pedagógusok. Erről is szó volt többek között a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformjának első rendezvényén. A szakszervezetek vezetői több lehetőséget is javasoltak a tanárok leterheltségének csökkentésére, ez alapján tárgyal a sztrájkbizottság a kormánnyal.

Csúcsra jár az összefogás is a rekordhidegben

Évek óta nem volt ilyen hideg az országban, ám a hajléktalanszállók nincsenek tele. Vannak bárok, amelyek nappali melegedőként üzemelnek, sok helyen viszont "lerabolják" a jótékonyságból kirakott kabátokat. A körmendi menekültek a plébánián húzzák ki a mínuszokat, sátraik ugyanis a hóban állnak. - írja a hvg

Csak egy kicsit néztünk rá az egészségügyre, és rosszul lettünk

Sokan a zsebükbe nyúlnak, festenek, önkénteskednek vagy Facebookon posztolnak, látva az egészségügy áldatlan állapotát. Időnként egy rendelőintézet nem várja meg, hogy eszünkbe jusson az adományozás, maga kér pénzt a betegtől. - írja a hvg

Zsonglőrök és bűvészek az újszülöttekért

Zsonglőrök és bűvészek az újszülöttekért

A Zsonglőr Eszköztár Fejlesztő Csoport és az Anima Prizma Mozgásműhely május 14-én, szombaton rendezi meg Magyarországon először Szegeden a jótékonysági tűzzsonglőr gálát. A rendezvény célja, hogy a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány számára.

Lakossági összefogással készült el a kemence

Lakossági összefogással készült el a kemence

szeged tv tartalom Mindenki a maga pecsenyéjét sütheti abban a szabadtéri kemencében, amelyet a Nyitrai utcában lakók építettek. Az egyedülálló kezdeményezés először a hatóságokat is meglepte, de végül mindenki az ügy mellé állt és a hétvégén az első közös grillezés is megtörtént. (videóval)

Szegedi vélemények a keddi demonstrációról

Szegedi vélemények a keddi demonstrációról

szeged tv tartalom Több tízezren demonstráltak a közoktatási rendszer megreformálásáért a fővárosban. Az egyik vezérszónoka kilátásba helyezte, hogy amennyiben a kormányfő és a köztársasági elnök nem kér bocsánatot az elmúlt hat évben megalázott emberektől, egyórás munkabeszüntetést szerveznek március 30-ra. (videóval)

Végül csak összefognak? - Fogy az egészségügy türelme

Erősödik a civil mozgalmak és a szakszervezetek összefogása az egészségügyben, egyre többen gondolják, hogy a sztrájktól sem kell megriadni, ha a kormány továbbra sem veszi komolyan az ágazatban dolgozók elégedetlenségét. - írja a nepszava.hu

1700 nő vigasztalja a kigúnyolt duci férfit

Őrületes buli kerekedik az internetes ócsárlásból! Felháborodott kaliforniai nők 1700 fős tömege hívta meg bulizni Los Angelesbe azt a Sean nevű túlsúlyos brit férfit, akit lefotóztak egy londoni szórakozóhelyen, majd egy közösségi portálon nyilvánosan gúny tárgyává tették.

Korábbi híreink

Összefogást a roamingdíjak eltörléséért

Összefogást a roamingdíjak eltörléséért

Pártokon és tagállamokon átívelő összefogást kezdeményez Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője a roamingdíjak eltörlése érdekében - közölte hétfőn a politikus irodája.

Összefogás: helyiekkel a helyiekért

Összefogás: helyiekkel a helyiekért

A Turisztikai Attrakciófejlesztő Szociális Szövetkezet a dél-alföldi régió turisztikai vonzerejének fejlesztésével foglalkozik. Turisztikai attrakció alatt természeti vagy kulturális látványosságokat, valamint az elérésükhöz kapcsolódó szolgáltatásokat és létesítményeket értünk, amelyeket a turisták igényeinek kielégítés céljából hoztak létre.

Botka Lászlót támogatja az Összefogás Szegedért

Botka Lászlót támogatja az Összefogás Szegedért

Hivatalosan is a jelenlegi polgármestert, Botka Lászlót támogatja az október 12-i önkormányzati választásokon a négy éve közszereplők, vállalkozók és művészek részvételével létrejött Összefogás Szegedért Egyesület.

Kiszámíthatóság nélkül nem működik a gazdaság

Kiszámíthatóság nélkül nem működik a gazdaság

A vállalkozások helyzetéről és kilátásairól beszélgetett két fiatal vállalkozóval – Szénási Róberttel és Joób Mártonnal – Tóth Károly önkormányzati képviselő az Összefogás Szegedért Egyesület által létrehozott Kerek az asztal elnevezésű civil vitafórumon az egyesület Földvári utcai székházában.

Kerekasztal a vállalkozásokról

Folytatódik az Összefogás Szegedért Egyesület által létrehozott Kerek az asztal elnevezésű civil vitafórum, ahol szerda este 5 órától a vállalkozások és a vállalkozók helyzete kerül terítékre.

Mesterházy: Esély a kormányváltás

Az ellenzéki Összefogás azért jött létre, hogy igazságos, modern, európai magyar köztársaságot építsünk, hogy megint legyen demokrácia, igazság, jólét, gazdasági növekedés, legyenek új munkahelyek. Ezt tegnap délután Zalaegerszegen Mesterházy Attila, az Összefogás miniszterelnök-jelöltje mondta, aki szerint Orbán Viktor elveszítette az államadósság elleni harcot. Mesterházy délelőtt Nagykanizsán arról is beszélt, hogy meg kell szüntetni a várólistákat az egészségügyben.

Összefogás: Orbán azonnal számoljon be!

A baloldali összefogás pártjainak vezetői felszólítják Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az ukrajnai válsággal kapcsolatban számoljon be a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt az ország és a határon túli magyar kisebbség védelméhez szükséges intézkedésekről.

Bajnai Gordon: „Április 6-án a jövőnk lesz a tét!”

Bajnai Gordon: „Április 6-án a jövőnk lesz a tét!”

– Sokkal többen leszünk április 6-án, mint azt a Fidesz gondolná. A mostani választáson hosszú távra eldől, az ország merre halad tovább: Ausztria vagy Ukrajna felé vesszük-e az utunkat. Éppen ezért sokkal nagyobb mindannyiunk felelőssége, mint egy egyszerű választáson – mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője szerdán délután a Tisza Szálló zsúfolásig megtelt nagytermében.

Listát állított az Összefogás

Hétfőn délután az Összefogás pártjai átadták a Nemzeti Választási Irodának azokat dokumentumokat, amelyek alapján az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és az MLP közös országos listát állított az áprilisi országgyűlési választásra.

Több ezer ajánlást adtak le az Összefogás jelöltjei

Több ezer ajánlást adtak le az Összefogás jelöltjei

Közel 6 és félezer aláírást gyűjtött össze eddig az Összefogás 2014 két szegedi országgyűlési képviselőjelöltje. Szabó Sándor 4500, Bátyai Edina pedig 1900 jelölést tartalmazó ajánlóívet adott le hétfőn reggel a helyi választási irodában. A baloldali jelöltek március 3-ig tovább gyűjtik az ajánlásokat.

Archívum

Kerekasztal: „terítéken” Szeged idegenforgalma

Kerekasztal: az új partfal került „terítékre”

Összefogás Szegedért: kerek volt az asztal

Összefogás Szegedért: fórum a színházról

A demokratikus ellenzék összefogását sürgetik

Közpénzből fedezik a CÖF Bajnait lejárató kampányát

A Fidesz alvállalkozója indít lejárató kampányt

Botka: az MSZP nélkül nincs kormányváltás

58 százalékkal söpörték le a Fideszt Dunaföldváron

Civil tiltakozás a Horthy-kultusz ellen