Címoldal

Messzire elviszik Szeged jóhírét a szimfonikusok

Messzire elviszik Szeged jóhírét a szimfonikusok

Eredményes évadot zárt a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Az együttes 65 nagyzenekari koncertet adott, Szeged mellett föllépett országszerte több helyszínen, valamint a határon túl is.

Sikeres évadot zárt a Szegedi Kortárs BalettFotógalériával

Sikeres évadot zárt a Szegedi Kortárs Balett

Sikeres évadot zárt a Szegedi Kortárs Balett, amely ősszel ünnepli alapításának harmincadik évfordulóját. A társulat az évad során összesen 72 előadáson lépett föl. Többek között Kanadában és Bulgáriában is vendégszerepelt.

Sikeres évadot zárt a város színháza

Sikeres évadot zárt a város színháza

A tavalyi évadnál több, összesen 343 előadást láthattak a szegedi színházbarátok a 2016/2017-es színházi évadban. Több tekintetben is sikeres volt az évad: a nézőszám 7, a jegyárbevétel 20 százalékkal nőtt – derült ki a pénteki évadzáró társulati ülésen.

Sikeres évadot zártak a szimfonikusok

Sikeres évadot zártak a szimfonikusok

Sikeres évadot zárt a Szegedi Szimfonikus Zenekar, kiváló előadásokon vett részt, nagyszerű művészekkel dolgozott együtt a társulat - közölte Lukácsházi Győző igazgató csütörtökön a Tisza-parti városban.

Színház: szinte minden napra jutott egy előadás

Színház: szinte minden napra jutott egy előadás

Ötvennyolcféle produkciót, összesen 326 előadást láthatott a Szegedi Nemzeti Színház közönsége a most záruló évadban. Az előadásokra közel százezren voltak kíváncsiak.

Sikeres évadot zárt a Kövér Béla Bábszínház

Sikeres évadot zárt a Kövér Béla Bábszínház

Sikeres szezont zárt a szegedi Kövér Béla Bábszínház - mondta el a teátrum igazgatója az évadzáró társulati ülés kapcsán szerdán, az MTI-nek.

Százezernél több néző látta a Nemzeti darabjait

Százezernél több néző látta a Nemzeti darabjait

A vendégelőadásokkal együtt a Szegedi Nemzeti Színház most véget érő évadában a 324 „hazai” előadásra több mint 101 ezer néző váltott jegyet – mondta a teátrum évadzáró társulati ülésén Gyüdi Sándor főigazgató. A színház 170 millió forintos jegyárbevételt ért el, a nézőszámmal arányosan ez is emelkedett az előző évadhoz képest.

Kolbászukkal versenyeztek a kézisek

Kolbászukkal versenyeztek a kézisek

Évzáró rendezvényt tart vasárnap a Pick Szeged férfi kézilabda csapat a szegedi Halácsi majorban. A csapat tagjai egy tökéletes bajnoki sorozat - 16 győzelem - után piheni ki a fáradalmakat. Természetesen nem maradtak sport nélkül a kézisek, igaz most kolbásztöltésben mérték össze tudásukat.

Színházi évadzáró: csúcsra járt a Nemzeti

Színházi évadzáró: csúcsra járt a Nemzeti

Az idei évadban 330 előadást tartott a Szegedi Nemzeti Színház, a nézőszám a tavalyihoz hasonlóan 100 ezer körül alakult, a jegybevétel pedig 140 millió forint, egy-két százalékkal haladja meg az előző évit – összegzett szerdán, az évadzáró társulati ülésen Gyüdi Sándor főigazgató.

Bogrács, pörkölt, búcsú - így zárt évet a PickFotógalériával

Bogrács, pörkölt, búcsú - így zárt évet a Pick

A bajnoki ezüstérmes Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Gellért Szabadidőközpontban egy jó hangulatú rendezvényen búcsúzott el a 2011/2012-es idénytől.

Korábbi híreink

Rövidebb, de sikeres a színházi évad

Rövidebb, de sikeres a színházi évad

A megszokottnál két héttel rövidebb, ám minden szempontból sikeres évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház. Az idei kőszínházi évadot május 19-én a Dömötör Gála zárja, ezt követően pedig részben uniós forrásból 400 milliós felújítási munkák kezdődnek a Nemzetiben.