Címoldal

Együtt ünnepelnek az Állatok Világnapján 

Együtt ünnepelnek az Állatok Világnapján 

Második alkalommal ünnepelnek közösen a szegedi és Csongrád megyei állatvédők, civil szervezetek az Állatok Világnapjához kapcsolódva. A Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete szervezésében ezúttal is Szeged ad otthont a közös ünnepnek, amelyet számos családi program, bemutató és állatsimogató kísér.

Állatokkal barátkozhatunk a platánok alatt

Állatokkal barátkozhatunk a platánok alatt

Állatsimogatóval, kutyás bemutatóval, tudáspróbával és lovas kocsizással is várják a szegedi családokat október 1-jén, szombaton 10 és 15 óra között a Széchenyi téren az Állatok világnapja alkalmából.

Az Állatok Világnapját ünnepelték az ovisokFotógalériával

Az Állatok Világnapját ünnepelték az ovisok

Szeged néhány zöld óvodája közül az egyik a Földmíves utcai Óvoda. Az intézményben komolyan veszik ezt a címet és kiemelten foglalkoznak a természetvédelmi és környezetvédelmi témákkal. Pénteken az Állatok Világnapját ünnepelték a kicsik és a szülők közösen.

Akadályverseny az Állatok világnapján a Vadasparkban

Akadályverseny az Állatok világnapján a Vadasparkban

Pénteken az óvodásokat és iskolásokat, míg vasárnap a családokat várja az Állatok Világnapját ünneplő Szegedi Vadaspark. A hét utolsó napján akadályversenyt rendeznek, ahol a látogatóknak az állatok bőrébe bújva kell majd megmérkőzniük egymással, de ekkor tartják az Örökbefogadók Napját is.

Állatok Világnapi kavalkád Szegeden

Szombaton Szegeden, az Auchan áruház parkolójában Állatok Világnapi rendezvényre vár minden érdeklődőt az Orpheus Állatvédő Egyesület.